+ Képzőművészet

A világ leghíresebb vadnyúlfüle

A világ is legélhetőbb városának tartott Bécsben, az Albertinában ismét nem mindennapi kiállítás látható szeptember 20-a óta. Már maga a kiállítás plakátja felhívás: MUST SEE! – Rutkai Krisztina élménybeszámolója.

Albrecht Dürer kiállítás Bécsben

Lenyűgözve, kicsit meghatottan állok a KÉP előtt. Hetek óta készültem erre a pillanatra, az egész kirándulást azért találtam ki, hogy találkozzam vele! Közelebb hajolok, hogy a finom, selymes szőrszálakat egészen közelről lássam. Kedvem lenne megérinteni a tömött bundát, beletúrni puhaságába és megvakargatni a bájos, hosszú fülek tövét…

A világ is legélhetőbb városának tartott Bécsben, az Albertinában ismét nem mindennapi kiállítás látható szeptember 20-a óta. Már maga a kiállítás plakátja felhívás: MUST SEE!

Igen, látnia kell az embernek, meg kell csodálnia ezt a bámulatos kiállítást, amelyet a németalföldi zseni tiszteletére rendeztek, akinek neve a mai napig az Alpoktól északra fekvő területeken a reneszánsz fogalmával fonódik össze.

Albrecht Dürert öt évszázad óta korának egyik legnagyobb művészeként tartják számon. Hírnevét életműve alapozza meg, mely mennyiségében és minőségében párját ritkítja: közel száz festmény, amelyek a művészettörténet ikonjai közé tartoznak, háromszáz csodálatosan finom nyomat és közel ezer grafika, rézkarcok és fametszetek.

A grafikák többsége nem tanulmány vagy vázlat valamelyik későbbi alkotáshoz, hanem autonóm képek, virtuóz, aprólékos munkák, amelyek a mester bámulatos tehetségét és természetfelfogásának lelki mélységeit is bemutatják. Elképesztő az a könnyedség, amelyből a mester keze alatt néhány vonalból megszületett egy-egy kisebb grafika. Lélegzetelállítóan finom és kecses az Ágnesem című, fiatal feleségéről készített rajza. A kilencvenhárom éves férfi portréján a szakáll csillogását látjuk, érezzük puhaságát. És a palástokról született varázslatos tanulmányok köszönnek vissza a festményeken: Királyok imádása, Jézus az írástudók között.

A Múzeum nem is titkolt szándéka, hogy az átfogó, tematikusan összeállított tárlat Dürer teljes életművével ismertesse meg a látogatót, egyben ideális kiindulópont nyújtson humanista gondolkodásának művészetfelfogásáról.

A németalföldi mester tevékenysége azonban mindezek mellett irodalomtörténeti szempontból sem elhanyagolható. Feljegyzések, levelek és a híres, hollandiai útjáról írott napló, amelyben a családról, származásáról nyújt intim bepillantást az új kiállítás. Művészetelmélettel kapcsolatos feljegyzéseit négy későbbi könyvéhez készítette, melyekből halálának évében, 1528-ban a harmadik, máig a legismertebb kötete, a Proportionslehre (Arányok tana) jelent meg. Dürer verseket is írt, és papírra vetette filozófiai gondolatait. Felfogása szerint a művész sokoldalúan képzett, művelt, gondolkodó ember, akinek művészete nem csupán saját tehetségéből táplálkozik, hanem tudásból és megismerésből, tehát művészete elméleti alapjainak alapos ismeretéből is.

Évtizedek óta nem volt ekkora jelentőségű Dürer-kiállítás, jóllehet maga az Albertina Múzeum rendelkezik a világon a legnagyobb és legjelentősebb állománnyal a mester munkáiból. A világszerte ismert grafikák közt ott van a már említett Mezei nyúl – amely időközben az Albertina jelképévé is vált.

Hatalmas a tömeg, apró lépésekkel lehet egyik képtől a másikig haladni, és nem csupán a napi látogatóktól zsúfoltak a kiállítás helyiségei, két iskolai osztály is érkezik, vezetővel, fülhallgatóval fejükön, vezetőjük halkan magyarázza a látványt, mire figyeljenek, röviden összefoglalja a legfontosabb tudnivalókat. Egy-egy műalkotás előtt letelepednek a gyerekek, hallgatva a kicsit hosszabb, de rendkívül érdekfeszítő információkat.

Az Albertina saját gazdag gyűjteményét értékes nemzetközi kölcsönadományokkal egészítette ki, így a kiállítás most több mint 100 Dürer-grafikát, fametszetet, rézkarcot, nyomatot és festményt tár a látogatók elé, valamint személyes feljegyzéseit és más ritka dokumentumokat. Világszerte ismert és csodált festmények érkeztek az Firenzéből, Weimarból, Madridból, de még a szomszédos Szépművészeti Múzeumból is. Ezeknek a nagylelkű kölcsönöknek köszönhetően látható most a szinte teljes Dürer-életmű.

A kiállítás 2020. január 6.-ig látogatható.

Rutkai Krisztina

A képek forrása: Albertina Museum/Pressemappe

A világ leghíresebb vadnyúlfüle
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top