szegény keresési eredmények

Kisgyerekek emlékiratai – Edzés

Ma megdicsért az edző, mert azt mondta, úgy úsztam, ahogy még soha. Az az igazság, eddig mindig aludtam úszás közben, csak most eljött anyu is, és odaült a medence szélére, és nézett. Anyu úgy tud nézni, hogy még a vasszöget is meghajlítja a falban.

2011. január 8. /

Szomszéd ok

Volt egyszer egy szomszéd, akinek nem voltak szomszédjai. Ennek a szomszédnak már a puszta léte is problémákat vet fel, hiszen hogyan lehet ő bárkinek is a szomszédja, amikor neki nincsenek szomszédjai. Nem volt ez mindig így. Ennek a szomszédnak apránként költözött el az összes szomszédja. Először a három-, négy házzal arrébbi szomszédjai szedték a sátorfájukat,…

2010. december 28. /

Zsú

Zsú a telepi kőpadokhoz járt légfuvolázni, hogy ne zavarja zenéjével a szomszédokat. A felbőszült nyugdíjas lakók azonban ide is utána jöttek,és csendre intették a szegény lányt, aki ezért – mindnyájunk legnagyobb kielégülésére – idővel az oboázásban lelte meg örömét.

2010. december 21. /

Alkalmi mesék

Mesét írni nem csak újság, kiadó, kötet vagy fiók számára lehet. Mesét bizonyos kiemelkedő alkalmakkor is elkövethetünk, s utólag könnyen kiderülhet: ezek a legkedvesebb mesék, amiket az írónak volt szerencséje megálmodni. Alább két olyan írást szeretnék megosztani veletek, melyek soha, sehol nem jelentek, és tán nem is fognak megjelenni, mivel egészen más céllal születtek.

2010. december 2. /

Firkák papírfalon – kettő

II. Gondolatok hiszékeny és hitetlen órákra   A hit: elképzelése és imádata valami örökérvényűnek. A megvilágosodás: megértése annak, hogy semmi sem örök. Mindkettő egyformán tragikus és nyomasztó.

2010. november 29. /

Babablog. Apró, testi játszmák 2.

  Atyaúristen, fiam, te ideszarsz!, sikít fel benned a szociokulturális iszony, de furamód nem szivárog ki a szádon, elcsitítod, leinted, ha ideszarik, hát ideszarik, elvégre két napja várod, várjátok, bűvölitek a kakát, hát most tessék, kibúvik, ez van.

2010. november 15. /

Hétköznapi átváltozások

Hétköznapi átváltozások (Podmaniczky Szilárd: Szép magyar szótár. Történetek A-tól Z-ig)   Podmaniczky Szilárd Szép magyar szótár című szövegét olvasva természetes módon kínálkozik a szótárregény posztmodern hagyományainak felidézése. Temesi Ferenc hasonló vállalkozásai (Por, Híd, Pest), Milorad Pavić regénye (Kazár szótár) az olvasást segítő, vagy éppen nehezítő bázist nyújtanak. Az új Podmaniczky vállalkozás kritikái fel is tárják…

2010. szeptember 22. /

Pakolás és senkiföldje

Irodalom Visszavág: 2001 TAVASZ-NYÁR (Új folyam 8. szám) k szonja Pakolás és senkiföldje Podmaniczky Szilárd: „… hidraulikus menyasszony…”   Ha Podmaniczky Szilárd neve felbukkan a könyvpiacon, a dörzsölt olvasók már tudják, hogy különleges ínyencfalat került újfent a ponyvára. Nem kell itt világrengetõ, óriási hordereju eseményre gondolni, csupán arra, s ez a mai ingerszegénységben sem csekélység,…

2010. szeptember 6. /