Archív

Kisgyerekek emlékiratai – Edzés

uszodaMa megdicsért az edző, mert azt mondta, úgy úsztam, ahogy még soha. Az az igazság, eddig mindig aludtam úszás közben, csak most eljött anyu is, és odaült a medence szélére, és nézett. Anyu úgy tud nézni, hogy még a vasszöget is meghajlítja a falban.

 

Egyszer már apu is el akart jönni, hogy mire költi a pénzét, merthogy ő nem tud úszni, de anyu szerint jobb is, hogy nem jött el, mert biztosan azt mondta volna, hogy gyere csak ki a vízből, minek jársz te még mindig edzésre, mikor már tudsz úszni. Apu az ilyen, szereti befejezni a dolgokat, anyunak meg azt mondja, nyújtod, mint a rétestésztát, aztán úgy bevágja az ajtót, hogy leesik róla a kabát.

Ezen is annyit vitatkoztak, hogy kicsi lakásban lakunk, nem kell még a fogast is a falra rakni, jó lesz az az ajtóra szögelve. Na, anyu ezeket a szögeket szokta elhajlítani a szemével.

Kicsi a lakásunk, de azért van külön szobám, nem úgy, mint a Dávid Ferinek, aki a testvérével meg az anyjáékkal alszik egy szobában. A testvére az lány, és már kezd szőrösödni, a Feri mindig beszámol, hogy mennyire. Azt mondja, azt is mindig hallja, amikor az anyjáék kettyintenek, de nem mer megmozdulni, nehogy észrevegyék, mert akkor biztos abbahagynák. Azt mondja, hogy utána olyan büdös szokott lenni a szobában, hogy hajnalig nem bír elaludni, főleg ha a nővére meg be is dezodorozza magát éjszakára, mert jön ki belőle a zsír a pattanásokon.

Amikor mondta a Feri ezt a kettyintést, akkor én is figyeltem sokszor, de nem hallottam semmit, csak azt, hogy a kurva anyád, szétlövöm a fejedet, és akkor jöttek a rendőrök, elkapták a fickót, apu meg szidta, hogy így kéne minden büdös mocsokkal. Aztán kikapcsolta a tévét, de már csak azt hallottam, hogy ne érj hozzám, most nincs kedvem, különben is holnap nőgyógyászhoz megyek.

Régen, amikor nem jártam még edzésre, sokszor délig aludtam, de egy idő után apu fölköltött, hogy a hétszentségedet, azt hiszed, hogy alvásból áll az élet, és így lehúzta rólam a takarót, meg belerúgott az ágyba. Anyu mondta neki, hagyjad már, ez még gyerek, főleg azért, mert a te gyereked, miért nem akarod neki a jót, minek akarod, hogy neki is olyan rossz legyen, mint neked.

Én nem tudok apuról semmit, csak azt, hogy szegények voltak, és az erdőből hordta a fát, meg gombászott, meg beküldte az apja a városba lopni, apu meg nem lopott, és akkor nadrágszíjjal szétverte a seggét, és egy hétig csak állva tudott enni, mint a lovak, és a vécézésnél az ajtóba kapaszkodott.

Anyu meg színésznőnek akart menni, egyszer játszott is egy darabban, abból maradt neki egy legyezője, ki van rakva a falra az ágya fölé. Apu mindig szidja, hogy dobja már ki, mert belemegy a moly, anyu meg azt mondja, hogy belement az már a te agyadba.

Tavaly vettek egy gyönyörű festményt a tévé fölé, tízezer forinttért, apu szerint a bolondnak is megéri. Egy üveg bor van rajta meg egy döglött fácán, ami apu szerint vadászjelenet, de hátulra az van írva, hogy csendélet. Kérdeztem tőle, hogy szerinte mi az a csendélet, de nem tudott rá válaszolni, vagyis azt mondta, hogy amikor látod, hogy ez az élet, a bor meg a fácán, és közben csönd van.

Egyszer, amikor apu részegen jött haza, le akarta venni az üveget a képről, hogy megissza, a kurva életbe, ezért adott ő tízezer forintot, hogy még egy üveg bort se ihasson rajta. Anyu meg úgy szájba vágta a mosogató kesztyűvel, hogy fölrepedt a szeme, ahelyett, hogy szégyellné magát, akkor minek vette a képet a tizedig házassági évfordulóra, ha ilyen mocskosul zsugori. Apu meg fölkapta a húsdarálót, hogy agyonüti vele anyut, mert ki volt készítve a hortobágyi palacsintához, de kiesett belőle a darálója, és fejbe vágta aput. Ki kellett hívni a mentőt, mert apu esés közben beverte a szegycsontját az asztal sarkába, és nem kapott levegőt. Anyu meg sírt, hogy elbaszta az életét ezzel a barommal. A barátnője meg vigasztalta, hogy nem késő még új életet kezdeni, csak föladsz egy hirdetést, és úgy jönnek majd a pasik, mint a veszedelem. De hogy a gyerekkel ő már nem kell senkinek, elmúlt harminc és lóg a melle, és a császár se rendesen forrt össze a hasán, kinek kellene az ilyen.

Apu aztán már nem jött vissza a kórházból, hanem kivett egy szobát valahol, mert anyu nem volt hajlandó egy levegőt szívni vele. És tényleg egy kicsit jobb lett, hogy nem volt annyi veszekedés, este odafeküdhettem anyu ölébe, és onnan néztük a tévét, aztán ha elaludtam, bevitt az ágyamba és betakart. Nem is tudtam, hogy apu miatt ilyen az élet, de ha találkozunk, mindig eszembe jut. Pedig most megváltozott, azt mondja, nem iszik, különben nem bírná fizetni a szobát, és megígéri, hogy rendes ember lesz, de anyu azt mondta neki, hogy már késő, van valakije. Erre most apu sírt, de legalább ne a gyerek előtt, és amikor együtt sétáltunk apuval, megkérdezte, hogy milyen az a másik férfi. Én meg nem tudtam, hogy mit válaszoljak neki, csak annyit mondtam, hogy még nem láttam.

Aztán egyszer anyu magához hívott, hogy most el fog utazni a hétvégén, és megbeszélte, a Dávid Feriéknél aludhatok. Kértem anyut, hogy csináljon inkább sok szendvicset, két liter kakaót, és majd itthon eljátszogatok a társasjátékokkal, dobok a kockával mindenki helyett, de azt mondta, hogy nem lehet, mert nem akarja, hogy ilyen kicsi koromban szokjam meg az egyedüllétet. Aztán nem nagyon kéredzkedtem, legalább meghallgatom, hogy kettyintenek a Dávid Feriék szülei, meg a húgára is kíváncsi voltam, mennyire szőrös valahol.

Csakhogy végül nekem a konyhában ágyaztak meg, és hiába füleltem egész éjszaka, nem hallottam semmit. Egyszer kijött az apja a vécére, és iszonyatosakat nyögött percekig, már azt hittem, beszorult a feje vagy a lába, de aztán akkorát durrant, mint egy nejlonzacskó, és sóhajtozott még egy ideig a konyhában.

Másnap hatkor föl kellett kelni, mert az anyja kezdte a hétvégi főzést, és azt mondta, menjek be a helyére aludni. Nagyon nem akartam odafeküdni, végül mégis befeküdtem a férje mellé, még jó meleg volt a paplan. Aztán ahogy öt perc múlva kinyitotta a szemét, rám kiabált, hogy mi a lófaszt csinálsz te itt? Mondom, az Anci néni küldött aludni, de nem tudok, úgyhogy fölöltöztem, és kimentem az udvarra ködöt nézni.

Ferivel egész délelőtt ástuk a kertet, a húgát alig láttam, csak amikor kihozta a macskáknak a csirkebelet. Estefelé nagyon rossz kedvem lett, de senki nem vette észre, mert a tévét néztük éjfélig. Aztán kimentem a konyhába, és bebújtam a pokrócba a sarokülőkén. Azzal aludtam el, hogy van anyám, és meg van apám, mégis itt alszok a Dávid Feriéknél a konyhában.

Másnap nem keltek korán, mert maradt ebéd a csirkéből, úgyhogy tízig aludhattam volna, de én már anyut vártam, azt mondta, tízre idejön értem. Nem jött csak délre, a Feriék meg mondták, hogy maradjunk ebédre, anyu meg örült, hogy milyen kedvesek, azt hittem, sose lesz vége, mert anyu meghívta őket vacsorára, de szerencsére nem jöttek el, mert a Feri apjának aranyere lett, és nem akarta összevérezni nálunk a bútorokat.

Másnap anyu megint hívatott, hogy végre megismerkedett az igazival, és ha majd föl leszek rá készülve, szeretné bemutatni, de arra készüljek föl, hogy Tihamérnak hívják és sántít, mert a születésnél rosszul húzták ki az anyjából. Nagyon rendes ember, és úgy fog szeretni, mintha a saját gyereke lennék.

Másnap a Tihi bácsi hozott egy kakaós marcipánt vacsorára, és azt mondta, úgy egyem, hogy ez még csak az első. Vacsora után elköszöntünk, de nem kapcsolták be a tévét, hanem egész éjszaka megállás nélkül keféltek.

Holnap nincsen edzés, de lehet, hogy bérlettel elmegyek úszni, mert amikor benne vagyok a vízben, csöppet se fáj a lábam, nem érzem, hogy növök.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top