A Sosemvolt Budapest – Tervek, álmok, víziók a főváros építészetének 150 évéből című kiállítás szélesre nyitja az építészeti fantázia kapuját
ASTRID LINDGREN (eredetileg Astrid Anna Emilia Ericsson; Vimmerby, 1907. november 14. – Stockholm, 2002. január 28.) svéd gyermekkönyv- és forgatókönyvíró. Könyveit 88...
Tanulságként levonható, hogy Borbély Szilárd munkáiban nemcsak azzal kell foglalkozni, ami írva van, hanem azzal is, amit a szöveg elhallgat.
Zágoni Balázs írót Pacskovszky Zsolt egy Janikovszky Éva nevében írt fiktív lektori jelentés formájában méltatta.
A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) nem szüntette meg a Szépírók Társaságának támogatását, mert ilyennel nem rendelkezett a Társaság.
Benkő Imre Városliget. Budapest, 1969-2023 című tárlata a Mai Manó Házban nyílt meg, kurátora: Baki Péter.
A Clio Intézet 2023. július 31-vel befejezte működését, és jogutód nélkül megszűnt - közölték a Facebookon.
A Velencei Filmfesztivál Biennale College Cinema szekciójában lesz látható Vermes Dorka első nagyjátékfilmje, az Árni.
Berkes Balázsné Andrea 1961-ben kötött házasságot a legendás jazzbőgőssel, Berkes Balázzsal, aki most 85 éves.
Amikor a paksi polgármestert is beavattam a javaslatba, nem örült a dolognak felhőtlenül - Juhász Sándor írása.
Balázsovits Lajos még pályakezdőként lett Jancsó Miklós állandó színészeinek egyike (Fényes szelek, Még kér a nép, Szerelmem, Elektra...
Jane Birkin énekesnőként, színésznőként és közéleti személyiségként is óriási népszerűséget vívott ki magának Franciaországban.
Az 1968-ban született Lisa Marie Presley apja nyomában szintén zenei pályára lépett, és három lemeze is megjelent.
A Zsolnay Fényfesztivál immár hetedszer várja a világszínvonalú fényélményekre szomjazó közönséget Pécsett, július 6-9. között.
A KAFF nagydíját, a közönségdíjat és a legjobb egészestés európai film díját is Gauder Áron A Kojot négy lelke című alkotása nyerte
Kihirdették a 2023. évi MMA Művészeti ösztöndíjprogram nyerteseit; a hároméves művészeti alkotómunkára 1300-an jelentkeztek.
Kiss Imre 2012-ben átvehette a Podmaniczky-díjat, majd 2020-ban, nyugdíjba vonulása évében, megkapta a Móra Ferenc-díjat.
Egy autóval kapcsolatban számtalan tényezőre oda kell figyelni. Sokan nem tudják, hogy például pontosan hol kell megnézni azt, hogy mégis melyik járműkategóriába...
Mezei András, Török Ádám barátja arról beszélt, hogy a zenészt az újítás, a kísérletezés, a progresszió, a hűség és a szeretet jellemezte.
Lenyűgöző, ahogy Vermeer a különféle anyagokat vászonra vitte, szinte tapintható az érdes utcakő, az ablak ólomüvegének simasága.
Május 8-án vesznek végső búcsút Géczy Dorottya Jászai Mari-díjas színművésztől a Farkasréti temetőben Budapesten – írta a színész családja szerdán. Az április...
Martin Grubinger gyakran összeesésig gyakorol a próbateremben, majd amint magához tér, rögtön ül is vissza a dobok mellé...
Nekem Zagyvarónán Török Ádám zenéi sokat segítettek a hetvenes években. Valamiféle gyógyírt jelentettek...
A fő cél, hogy a karakterek hétköznapi arcát mutassuk meg. Petőfi itt nemcsak költő és forradalmár, hanem egy tipródó ember.
Géczy Dorottya filmjei: Házasságból elégséges (1960); Álmodozások kora (1964); Édes és keserű (1966); Egy kis hely a nap alatt (1973); Cha-cha-cha (1981).
A Mission tizenegy év után tér vissza Magyarországra, hasonlóan a többi helyszínhez, a tervek szerint a két este két különböző szettet ad...
Állok a csodás tavaszi napon a nyitott ablaknál, és az Azahriah-Galaxis áramlásából kiszúrtam egy igazán különleges kisbolygót...
Magyarország köztársasági elnöke nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából Magyar Érdemrend kitüntetéseket adományozott.