A nyugalom varázsa
Tizennyolc éve függ ebédlőnk falán Johannes Vermeer „Kis utca” című festményének azóta már kicsit kifakult reprodukciója. Ahányszor csak ránéztem, végtelen nyugalom öntött el, a csend békéje. Azt hittem, ennyi idő alatt megismertem minden apró részletét, ám amikor a valóságban megláttam, rácsodálkoztam. Maga a festmény kisebb, mint a reprodukció, viszont magával ragad, kénytelen vagy hosszú percekre állva maradni előtte, mintha életedben először látnád.
Az amszterdami Rijksmúzeum idén februárban megnyílt kiállítása egyedülállónak számít, a festő teljes életművéből huszonnyolc remekművében gyönyörködhetünk. Ez a kiállítás minden idők legjelentősebb és legteljesebb Vermeer-életmű kiállítása, ahogy lelkesen és okkal dicsőítik: minden kiállítások kiállítása.
A képek a világ minden tájáról érkeztek, sok titokzatos festmény kölcsönzése eddig elképzelhetetlen volt. Az „évszázad kiállítása” kedvéért azonban Washingtonban, New Yorkban, Tokióban, Párizsban, Firenzében, Drezdában és Frankfurtban kivételt tettek.
A delfti géniusz műveiből még soha ezelőtt nem láthatott a közönség ilyen sok festményt együtt egyetlen kiállításon. A kiállított huszonnyolc festmény gyakorlatilag a teljes életmű háromnegyedét képviseli – mai ismereteink szerint mindössze harminchét kép létezik, amely bizonyíthatóan Vermeernek tulajdonítható.
Az eseményt kísérő páratlan érdeklődés bizonyítéka, hogy 450 ezer jegy talált gazdára már a megnyitást követő néhány napban. Ezzel a kiállítás teljes idejére minden belépőjegy elkelt. Sajnos a kiállítás meghosszabbítása lehetetlen, a nem kis számú kölcsönzött festmény miatt.
Johannes Vermeer már fiatalon sikeres, elfogadott művész volt, ezért érthetetlen, hogy neve halála után néhány évszázadra feledésbe merült. Csak a XIX. században fedezték fel újra, népszerűségének titka számtalan tanulmány kulcskérdése.
Lassan dolgozott, azt tartják, évente két-három képet festett mindössze. Huszonegy évesen lépett be a delfti Sankt Lukas céhbe, festőmesterként. Kezdetben történelmi tárgyú képeket festett, bibliai és az antik történelemből, szentekhez kapcsolódó legendákból származó jelenteket örökített meg.
A művészettörténészek még nem találtak választ arra, vajon miért változtatta meg képei témáját 1656-tól. Annyi bizonyos, hogy a zsánerképek alkotása nem törést jelent a pályán, hanem a mester fejlődésének bizonyítéka.
A múzeum főigazgatója, Taco Dibbits ezekkel a szavakkal jellemezte a művész munkáját:
„A 17. században egyetlen festő sem örökítette meg úgy az intimitást, mint Johannes Vermeer. Az illúzió olyan tökéletes, hogy azt hiszed, ott állsz a szoba közepén a lefestett személlyel együtt.“
Minden képe gondosan kidolgozott pillanatkép, hosszasan gyönyörködhetünk a részletgazdagságban, az embereket körülvevő tárgyak tökéletes ábrázolásában. Szinte vezeti szemünket, nem tudjuk pillantásunkat levenni a festményről, mert minden apró mozzanatot észre kell vennünk. Magunkba fogadni a jelenet hangulatát, érzékelni a bársony redőinek puhaságát, elgondolkodni, vajon milyen hír lehet a levélben, melyet a szolgálólány nyújt át az úrnőnek. Legyen az egy kép a háttérben a falon, térkép a „Földrajztudós” asztalán, vagy akár földgömb az „Asztrológus” előtt, mind-mind beható gondossággal, pontossággal kidolgozott.
A 17. századi Delft mindennapjaiba pillanthatunk, ha elég hosszan álldogálunk a „Kis utca” előtt. A lassan közeledő alkony még elég fényt ad az ajtóban üldögélő asszonynak a varrogatáshoz, a gyerekek a ház előtti pad alatt önfeledten játszanak. A nyitott kapun az udvarba pillanthatunk, egy másik asszony a dézsa mellett állva dolgozik. Lenyűgöző, ahogy Vermeer a különféle anyagokat vászonra vitte, szinte tapintható az érdes utcakő, az ablak ólomüvegének simasága. Mintha fényképet látnánk, a fény és árnyék játékát, a perspektívát, a festményből áradó derűs nyugalmat érezzük.
A képek a megragadott pillanathoz teljes történetet mesélnek, jellemeket mutatnak be. A „Kerítő” a kéjvágyról, a pénzsóvárságról, bujaságról beszél. A „Nyitott ablaknál levelet olvasó lány” a várakozásról, szerelemről, reménykedésről. A „Fejőlány” előtt állva hallani véljük a tej halk csorgását, és szinte összefut a nyál a szájban az asztalon fekvő kosárban lapuló ropogós kenyér vélt illatától.
Ami szinte minden képen megfigyelhető: a festő az alakokat a festmény előterébe hozza, a szemlélőkhöz közel, ami egyfajta intimitást teremt.
A kiállítást megelőzően a Rijksmúzeum tizenegy képet vizsgált meg a legmodernebb eszközök és eljárások segítségével, hogy a mester technikájáról, a felhasznált anyagokról, egyáltalában a szándékról többet megtudjanak. Számos érdekes, váratlan tényt derítettek fel ezek a vizsgálatok.
Egy különleges scanneléses eljárás megmutatta például, hogy a „Fejőlány” mögött a falnál eredetileg egy kannákkal telt polc is állt. Ezt később Vermeer átfestette, hogy a szemlélő teljes figyelmét a központi alakra, a fejőlányra irányítsa.
Röntgenvizsgálatok segítségével az is bizonyítást nyert, hogy a korábbi feltételezésekkel ellentétben Vermeer mégsem a camera obscura-t használta munkájához. Az is egyértelműen kiderült, hogy néhány festményén egyes alakokat átfestettek, pontosabban lefestettek fehérre. Talán maga a mester, talán egy másik művész, erre nem derült fény.
A „Fiatal nő gyöngysorral” című képen korábban egy lant is volt, ezzel utalva arra, hogy a hölgy talán egy férfire vár, aki majd játszani fog a hangszeren.
Egy másik festmény, a „Nyitott ablaknál levelet olvasó lány” vizsgálatakor egy meztelen fiúcska – talán maga Ámor – képe bukkant elő a leány mögötti falon.
Vermeer szívesen használt szimbólumokat, így például Ámor alakját, a szerelemre, vágyódásra utalva, gyakran jelenik meg térkép, földgömb a festményeken, mint a „Földrajztudós”, vagy az „Asztrológus” esetében.
A mester lenyűgöző technikai tudása a színek harmóniájában, ecsetkezelésében minden munkáján megnyilvánul, ugyanígy virtuozitása a fényhatásokkal. Legtöbb festményén a fény bal oldalról, a nyitott ablakon beáradva világítja meg a szobát, és a benne levő tárgyakat, embereket. Egyik legkedveltebb festményén, a „Leány gyöngy fülbevalóval” című képén a gyöngy szinte lebeg a levegőben, rávetülő fénytől. Sokan úgy tartják, ez a gyöngy a legszebb, amit Vermeer valaha is megörökített.
Napjainkban Johannes Vermeert a legnagyobb festőművészek között tartják számon, elsősorban képeinek minősége és azok egyedisége miatt, a maga nemében mindegyik remekmű.
A tárlatot a Rijksmúzeum tíz termében rendezték be, külön említésre méltó, hogy mellőzték a magyarázó-értelmező feliratokat. Ezzel is azt a célt szolgálva, hogy ne osszák meg a látogatók figyelmét. Aki ezekbe a termekbe belép, hadd élvezze zavartalan teljességében a csodát, a remekművek magukért beszélnek.
A múzeum azokra is gondolt, akik már nem jutottak belépőjegyhez, a Rijksmuseum weboldalán megtekinthető egy online kiállítás „Closer to Vermeer” (Vermeer közelből) címmel. Angol nyelven mutatják be a festményeket, sok közülük egészen közeli felvételről is látható, tetszés szerint nagyítható. Mindenképpen megéri kattintani!
Rutkai Krisztina
