A nyári Eső című folyóirat (2017/2) érdekességei, amiből itt most három műbe olvashattok bele: 1. Podmaniczky Szilárd Amit más nem láthat helyettem...
Kaurismäki A remény másik oldala című új filmje, amely Berlinben Ezüst Medvét nyert (ahol egyetlen igazi versenytársa a Testről és lélekről volt,...
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere állami kitüntetéseket és szakmai díjakat adott át augusztus 20-a alkalmából a Pesti Vigadóban.
A 88. Ünnepi Könyvhét és a 16. Gyermekkönyvnapok június 8-tól 12-ig tart a Vörösmarty téren. Itt az éppen érvényben lévő megjelenési listát...
Kisvárdán született, a 2000-ben végzett a Színház és Filmművészeti Egyetemen Kerényi Imre osztályában. Játszott Békéscsabán, a Krétakörben, A Nemzetiben, a Vígszínházban, jelenleg...
Amikor ébredezni kezdett a nőiségem, nem voltam túlságosan sikeres a fiúknál, de a késői bakfiskorra ez teljesen megváltozott, és akkoriban csak végletekben...
A Monarchián belüli határok javarészt képletesen voltak értendők, mert miközben a Fiumara, illetve Rjeҫina fölött átívelő híd egyik végén ott lengett a...
Míg a Mesh táncosai egymásba olvadnak az egyforma precizitással végrehajtott mozdulatsoroknak és a rezzenéstelen arcjátéknak köszönhetően, addig a Breathe!-ben fontos szerep jut...
Bár enyhített a gesztus barbarizmusán, hogy saját könyvtárát ilyen rendezetten-elérhetőn ő maga sohasem láthatta együtt, mégsem ment ki a fejemből, hogy annak...
Itt találhatod a Millenárison megrendezett 24. Könyvfesztivál alaprajzát, alatta pedig a dedikálások helyét és időpontját.
Az idei könyvfesztivált, melynek díszvendége Orhan Pamuk lesz, a Millenárison rendezik csütörtöktől vasárnapig.
Az idei könyvfesztivál díszvendége Orhan Pamuk lesz, akivel D. Tóh Kriszta beszélget, majd Péterfy Gergely laudációja utána Budapest Nagydíjat kap.
Ezek a körülöttem élő értelmes emberek vajon miért nevezik ezt a levest hamislevesnek, ha egyszer minden valódi benne - kérdezi Nádas Péter...
A szabadság soha nincs ingyen, a szabadságért harcolni kell. Akik ma ezeket a kitüntetéseket kapják, azok képesek erre: szabadságban alkotni, másokat elvarázsolni...
A változások az EK-nál - januárban két alaptag is távozott.
A projekt már elindult novemberben, egymás után készülnek a videók a színházban, hogy az Örkény milyen célt tűzött maga elé, azt itt...
Számomra szakmai csemege az előadás, mert érteni vélem a mozdulatok és a tér birtokba vételének viszonyát, lelki szememmel látom egy-egy mozdulat távolba...
Az idei kiállítás azért igazán izgalmas, mert technikai megkötés nélkül lehetett pályázni, a nézők tehát sok újdonsággal is találkozhatnak.
A Stanislaw Lem regénye alapján készülő film az eredeti mű gondolatvilágát adaptálja egy napjainkban játszódó, izgalmas családi krimi keretei közé.
Sok egyéb mellett látássérültek számára akadálymentesített előadásként tekinthető meg Frankenstein terv. De lesz utcaszínház is a Trafó teraszán.
Hartay szerepe ebben a magyar irodalmi koordinátarendszerben nem kicsi. Ha nem is alapított kimondottan saját iskolát (jobb így Neki!), jelentősen hozzájárult az...
Múlt héten jelent meg az ’56-os emlékév alkalmából Desmond Child és Orbán Tamás Egy szabad országért című dala, ami kissé kiborította az...
A kitüntetettek között szerepel Kiss Gy. Csaba irodalomtörténész, Metzger Márta táncművész, Pinczehelyi Sándor festőművész, Szkárosi Endre író, Szörényi László irodalomtörténész, Sári László...
Új ösztöndíjakat írtak ki Olaszországba, Mexikóba és Németországba, mellette található egy nemzetközi előadó-művészeti ösztöndíj is, négy országból keresnek partnereket kulturális projektekhez, és...
A film főhőse a harmincas éveinek végén járó Péter, egy titokzatos balesetekről szóló dokumentumfilmben felismerni véli a hetvenes években disszidált, azóta nem...
Premier lesz Virginia Woolf Orlando című regényének színpadi változata, Soós Attila rendezésében, Petrik Andreával a főszerepben.
A versenyprogramban 16 produkció szerepelt, az előadásokat az idei évben Kiss B. Atilla operaénekes és Sólyom András filmrendező válogatta.
Fantasztikus izgalmas a Libri Kiadói csoport könyvheti kínálata, Csányi Vilmos etológus új könyve, Hankiss Elemér életműsorozatának következő kötet, és a vadabb szerzőket...