A Szomorú szamuráj lesz a következő Nemzeti dal?

desmond child

Múlt héten jelent meg az ’56-os emlékév alkalmából Desmond Child és Orbán Tamás Egy szabad országért című dala, ami kissé kiborította az országot. Utánakérdeztünk, mi lehetett itt a baj.

Az egy dolog, hogy az egyébként páratlan dalszerzői múlttal rendelkező Desmond Childnak nem ez a csúcsműve, de ez még a kisebbik baj. Amikor kiderült, hogy állítólag sem a szerzők, sem a közreműködők nem kértek pénzt (Wolf Kati, Péter Szabó Szilvia, Radics Gigi, Nagy Feró, Sasvári Sándor, Vastag Csaba, Vastag Tamás, Molnár Ferenc Caramel, Lakatos Mónika), mégis 50 millió forintba került, akkor kezdett ez az egész ügy egyre kínosabb lenni.

Az persze érthető, hogy a megrendelésre készült dal költségeit állja az állam, viszont az rövid utánajárás után is kideríthető, hogy egy dal felvétele akkor kerül 50 millió forintba, ha mellé mondjuk még egy stúdiót is vesz az ember. Nem a legjobb/legszebb kerül ennyibe természetesen, de az arányok érzékeltetéséhez annyit hozzá kell tenni, hogy nálunk nagylemezek is ennek az összegnek a töredékéből készülnek, elég csak arra gondolni, hogy a Cseh Tamás Programban tavaly elnyerhető maximális lemeztámogatási összeg 2 millió forint volt.

Az év elején állampolgárságot kapó Desmond Child hirtelen egyébként elég aktív lett Magyarországon: elkezdett hazai orgánumoknak interjút adni, workshopokat tartott itthon, beszélgetéseken vett részt – ezek után annyira nem is volt meglepő, hogy nyár elején ő kapta az Artisjus Dalszerző Életműdíjat. Az itthoni renoméját ugyanakkor hamar lerombolta ezzel a szerzeménnyel, főleg akkor, amikor kiderült, hogy ez eleve egy 9 évvel ezelőtti dal újrahasznosítása. Valamint az sem sokat segített, hogy az egészen borzalmas hangszerelésű dal videója alatt hirtelen letörölték és letiltották a kommenteket.

Kíváncsiak voltunk magyar zenészek véleményére a dalról, illetve arra is kerestük a választ, hogy min bukhatott el ez a mostani produkció. Megkérdeztük például Szabó Csabát (The Moog, Gustave Tiger – utóbbival interjúnk itt), aki őszintén bevallotta, hogy képtelen volt végighallgatni ezt a dalt, nem úgy, mint a szumátrai orángután első dalát, amit egymás után kétszer is meghallgatott (és olvasóinknak is bátran ajánlja).

Nem vagyok biztos abban, hogy a világnak, és benne  Magyarországnak szüksége van az ilyen összetartozást szimbolizáló dalokra, illetve ha már egy ilyen kipróbált dalszerzőtől vásárolunk, akkor inkább simán megvehettük volna valamelyik kevésbé ismert, nem kislemezes számot a Trashről vagy a Slippery When Wetről. Szerintem csodás lenne, ha mondjuk Alice Cooper énekelné az 56-os emlékdalt, szóval ez így kihagyott ziccer, sajnos.

Pedig még az is lehet, hogy Alice Cooper bele is ment volna a dologba, hiszen pár évvel ezelőtt bátran kampányolt amellett, hogy Budapest mennyire romantikus város. Megkérdeztük Sarkadi Miklóst is (Dope Calypso – interjúnk itt), aki a kérdésünkig nem is volt hajlandó meghallgatni a dalt. Mikor viszont eléggé elborzadt a daltól, akkor arra voltunk kíváncsiak, hogy meglátása szerint mennyire van szükség ilyen nemzeti összeborulós dalokra:

Ha van is ilyenre szükség, akkor tuti nem megrendelésre. Nem is tudom elképzelni, hogy akkor a Desmond Child lemegy a reggeli turmixa után bíbor háziköntösben a Steinwayhez, és ír akkor egy összetartozós akkordmenetet, mert a google naptárban mára összetartozós meló van beírva. (…) Ellenben az emberek, úgy néz ki, hogy szeretik az ilyesmit, és Az éjjel soha nem érhet véget reneszánsza óta gyakorlatilag megjósolhatatlan, hogy a következő nemzeti identitásemelő dal mi lesz – a Szomorú szamuráj, vagy A fiú a mélyből érkezett, vagy bármi. De Desmond elkövette azt a hibát, hogy nem mattrészegen üvöltözhető dalt hozott.

Micsoda Dániel (Zanzinger – interjúnk itt) viszont úgy gondolja, hogy igenis szükség van olyan dalokra, amik mögé egy közösség be tud állni és együtt tud rá mozogni. Viszont ez szerinte két esetben tud működni.

Ez vagy akkor működik,  ha egy trendérzékeny és minimálisan autentikus dal születik, vagy akkor, ha van egy marha autentikus figura, akinek valamelyik dala kezd el így működni.

Dani pozitív példát is említett, például az Egyesült Államokban nagyon népszerű This Land Is Your Land című Woody Guthrie-szerzeményt. Viszont a mostani dallal Dani szerint más problémák is vannak a kínosan retró géphangzás, a giccs, az érdektelen melódia és a tökéletesen láthatatlan előadói energiák mellett:

Eléggé ellehetetleníti ezt az ügyet, hogy egy ideje itthon nincs kultúrája a tartalomnak a popzenében. És elég látványos, hogy amikor kéne, hogy legyen, akkor beleütközünk abba, hogy ilyet még nem nagyon csináltunk. (…) Talán az a leglátványosabb verdikt erről a dalról, hogy úgy beszélgetünk róla, hogy szóba sem kerül, hogy elvileg ’56-ról szól. (…) Zenei vagy irodalmi értéke nyilvánvalóan nincs és terméknek is csúf ez a dal, mert 25 évet késett ahhoz, hogy aktuálisnak hangozzon zeneileg. Igazából semmi felháborító nincs benne és semmi szerethető sem. Inkább olyan mintha egy fiktív országban játszódó Koltay Gábor rendezte családi filmben lenne egy fiktív ünnep propagandadala.



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!