
Ferenc pápa már nem tudta felolvasni vasárnapi beszédét
Ferenc pápa szombaton lemondta összes programját, a Vatikánhoz közeli Gemelli klinikán szűrővizsgálatot végeztek rajta.

Ferenc pápa szombaton lemondta összes programját, a Vatikánhoz közeli Gemelli klinikán szűrővizsgálatot végeztek rajta.

Ferenc pápa 2015-ben vezette be a szegények napját, amelyet minden évben a Szent Márton napját követő vasárnap tartanak meg.

Ferenc pápa eltávolította hivatalából Joseph Stricklandet, a texasi Tyler püspökét szombaton - közölte a Vatikán.

A személyét érintő kérdésekre válaszolva Ferenc pápa elmondta, hogy utoljára 1975-ben járt a tengerparton, felidézte első szerelmét.

Ferenc pápa: Megismétlem felhívásomat annak érdekében, hogy nyíljanak folyosók, a humanitárius segítség továbbra is célba tudjon érni.

A Vatikán szerdán hozta nyilvánosságra Ferenc pápa új apostoli buzdítását, amelyet a klímaválságról írt és a jó akaratú emberekhez intézett.

Ferenc pápa 2013-as megválasztása óta ez a kilencedik konzisztórium. Az új bíborosokkal 136-ra emelkedik a pápaválasztó bíborosok száma

A 86 éves Ferenc pápa előzetesen jelezte: nem állami látogatásra érkezett Franciaországba, hanem kifejezetten Marseille-t keresi fel.

Az Arcus Temporum rendezvényén öt és fél koncertet rendeznek Arvo Pärt kortárs észt zeneszerző és Joseph Haydn darabjaiból.

Ferenc pápa a Tunézia partjainál történt hajószerencsétlenségre utalt, melynek négy túlélője szerdán érte el Olaszország partjait.

Bátorságra biztatta a fiatalokat Ferenc pápa Lisszabonban, ahol a katolikus Ifjúsági Világtalálkozó keretében celebrált vasárnapi misét

Moszkvának a pápai küldöttel, Zuppi bíborossal szemben tanúsított magatartását "diplomatikusnak" nevezte Ferenc pápa.

Ferenc pápa köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik nagylelkűen felajánlották segítségüket, kiemelve a tűzoltók áldozatos munkáját.

Ferenc pápa 2013-as megválasztása óta ez lesz a kilencedik bíborosi kinevezés: a mostaniakat is számolva százhuszonegy új bíborost kreált.

"Egy olyan társadalom szégyene ez, amely nem tud megsiratni másokat, vagy részvétet érezni" - jelentette ki Ferenc pápa.

Ferenc pápa: Ahhoz, hogy tisztelni tudjuk azokat, akik hisznek benne, minden szentnek tartott könyvet tiszteletben kell tartani.

Ferenc pápa szerdai sérvműtétje után vélhetőleg az egész jövő hetet a Gemelli kórházban tölti – közölte Sergio Alfieri sebészorvos.

Ferenc pápán bélfali sérv miatt műtétet hajtanak végre, ami több napos kórházi tartózkodást igényel a római Gemelli klinikán.

Ferenc pápa nem adja fel a béke diplomáciai megoldásának keresését, mivel nem maradhatunk tehetetlenek. A hit diplomáciája nem áll le.

Ferenc pápa: A magyarok királynőjére bízzuk tehát ezt a kedves országot, a béke királynőjére bízzuk a hidak építését a világban.

Ferenc pápa: "Nem vesztettem el az eszméletem, de magas lázam volt és délután háromkor az orvos egyenesen a kórházba kísért"

Ferenc pápa: Miközben a technokrata gondolkodás a határokat nem ismerő haladást hajszolja, az ember valójában törékeny.

Ferenc pápa személye és magyarországi látogatása előtt tisztelegve a Madame Tussauds Budapest felfedte első figuráját.

Novák Katalin: Az andocsi kegytemplom különleges hely, ahova azért járnak a hívek, hogy gyermekáldásért imádkozzanak.

Ferenc pápa köszönetet mondott az ország vezetőinek a keresztény értékek által inspirált karitatív és oktatási intézmények támogatásáért.

Ferenc pápa 2023. április 28. és 30. közötti apostoli útjáról és a látogatásához kapcsolódó minden nyilvános eseményéről beszámol a közmédia

Ferenc pápa arra kérte Istent, hogy „nyújtson vigaszt a sebesülteknek és mindazoknak, akik a háború miatt elvesztették szeretteiket.

Ferenc pápa pápamobillal érkezett a Szent Péter térre, a hagyományosan hosszú virágvasárnapi szertartást ülve követte

A mikrokönyv a Ferenc pápa által 2020. március 27-én, a Covid-19-világjárvány tombolása idején elmondott beszédét tartalmazza.

Egyházi szervezeteket vezető világiakra is kiterjeszti a lelki és fizikai visszaélések büntetését Ferenc pápa új rendelkezése.