Budai Vár keresési eredmények

A Pannon Filharmonikusok az új évadában sóként kíván jelen lenni a közönség életében

A Pannon Filharmonikusok az új évadában sóként kíván jelen lenni a közönség életében

A Pannon Filharmonikusok a jól ismert magyar népmeséből merítette csütörtökön induló 2021/2022-es évadának a címét. Az élet sója elnevezésű évad tárt karokkal, korlátozások nélkül, öt bérletes sorozaton és számos egyedi koncerten fogadja a zenére nyitott hallgatóságot. A 210 éves jubileumát ünneplő zenekar a jövőre koncentrál: új sorozatot indít a komolyzenével kacérkodóknak Flört címmel, a világ…

2021. szeptember 7. /
, , ,
Háborús jeleneteket forgat Magyarországon Bille August Oscar-díjas filmrendező

Háborús jeleneteket forgat Magyarországon Bille August Oscar-díjas filmrendező

Magyarországon forgatja Kysset (The kiss) című legújabb filmje lovas és háborús jeleneteit Bille August Oscar-díjas dán filmrendező, aki ezúttal szerelmi történetet visz vászonra. A Hódító Pelle című, Oscar- és Arany Pálma-díjas film rendezője legújabb alkotásában Stefan Zweig osztrák író 1939-ben megjelent Nyugtalan szív című regényét dolgozza fel és ülteti át dán környezetbe – mondta el…

2021. szeptember 7. /
, , ,
A színpadon oltatta be magát Fischer Iván

A színpadon oltatta be magát Fischer Iván

A vezénylést sem abbahagyva, a Fesztiválzenekar szabadtéri koncertjén kapta meg harmadik oltását Fischer Iván. A járvány elleni védekezés fontosságát hangsúlyozó akcióhoz a zenekar tagjai is csatlakoztak: koncert közben végeztek magukon gyorstesztet, miközben töretlenül szólt a muzsika. Több ezer ember előtt, vezénylés közben adatta be magának harmadik koronavírus elleni oltását Fischer Iván a Budapesti Fesztiválzenekar ingyenes…

2021. augusztus 26. /
, , ,
Ingyenes szabadtéri koncerten hallgathatod a Budapesti Fesztiválzenekart

Ingyenes szabadtéri koncerten hallgathatod a Budapesti Fesztiválzenekart

Ingyenes szezonnyitó koncertre vár mindenkit augusztus 25-én a budai Tabánban a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ). A műsor a BFZ új évadából ad ízelítőt, a részleteket és a darabokhoz fűzött magyarázatait csak a helyszínen osztja meg a közönséggel a karmester, Fischer Iván. A koncert előtt akár a muzsikusoktól is lehet majd bérletet és jegyet vásárolni az új…

2021. augusztus 23. /
, , ,
Ingyenes szabadtéri koncerttel nyitja a szezont a Budapesti Fesztiválzenekar

Ingyenes szabadtéri koncerttel nyitja a szezont a Budapesti Fesztiválzenekar

30 éve volt az első hasonló, ingyenes hangverseny a fővárosban Ingyenes szezonnyitó koncertre vár mindenkit augusztus 25-én a budai Tabánban a Budapesti Fesztiválzenekar. A műsor a BFZ új évadából ad ízelítőt, a részleteket és a darabokhoz fűzött magyarázatait csak a helyszínen osztja meg a közönséggel a karmester, Fischer Iván. A koncert előtt akár személyesen a…

2021. augusztus 18. /
, , ,
A szervezők állítják: jövőre lesz Sziget

A szervezők állítják: jövőre lesz Sziget

2022-ben visszatér a Sziget: a szervezők kedden bejelentették, hogy jövőre augusztus 10-től 15-ig várják a látogatókat az óbudai Hajógyári-szigetre. Már javában tárgyalunk a zenekarokkal, és jó eséllyel sikerül nagy sztárokkal emlékezetessé tenni a várva-várt visszatérést – mondta Kádár Tamás főszervező. A Sziget fesztivál vezetői még májusban döntöttek úgy, hogy  a járványhelyzet miatti bizonytalanságok miatt, 2020-hoz hasonlóan…

2021. augusztus 4. /
, , ,
A létezést és az elmúlást összekötő perlonkötél – interjú Spitzer Fiorellával, a Bardo film rendezőjével

A létezést és az elmúlást összekötő perlonkötél – interjú Spitzer Fiorellával, a Bardo film rendezőjével

Spitzer Fiorella a Metropolitan Egyetem animációs mesterszakának hallgatója. A Bardo című diplomamunkájával már számos nemzetközi jelölést begyűjtött, többek között az Athens Animfesten vagy a Chaniartoon Festivalon. A fiatal alkotó az első komolyabb kisfilmjében egy egyetemes kérdést jár körbe, ami nemcsak történetiségében, hanem vizuális megjelenésében is gondolatébresztő és kapcsolódási pontként szolgál számos spirituális irányzat felé. A…

Több mint 100 program a Műtárgyak éjszakáján

Több mint 100 program a Műtárgyak éjszakáján

Ötven budapesti helyszínen több mint száz program – kiállítások, szakmai előadások, műterem- és műhelylátogatások, tematikus séták, workshopok, beszélgetések és filmvetítések – várják az 5. Műtárgyak éjszakája látogatóit június 17. és 19. között. A műtárgy.com által szervezett Műtárgyak éjszakája célja, hogy közelebb hozza a műtárgyak világát az érdeklődőkhöz. A fesztivál nem csupán a hagyományos műfajokra koncentrál:…

Kurtág irodalmi komponista – Az Élet és Irodalom 2021/08. számából

Kurtág irodalmi komponista – Az Élet és Irodalom 2021/08. számából

Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk. INTERJÚ „Mindent meg akart érteni” Nádas Péterrel Mészöly Miklósról beszélget Károlyi Csaba. „Száz éve született Mészöly Miklós. A magyar írók közül Nádas Péter volt a legközelebb hozzá, emberként és íróként is. A Városmajor 48 Alapítvány video-sorozatában beszélgettünk róla. Az alapítványnak abban a budai…

2021. február 25. /
, ,
Kurtág György 95. születésnapját ünnepeljük négy napon át

Kurtág György 95. születésnapját ünnepeljük négy napon át

Kurtág György 95 éves. A világhírű magyar zeneszerző születésnapját négy estén át ünnepli közösen a Budapest Music Center, a Zeneakadémia és a Müpa, a közönség pedig online követheti a Kurtág 95 fesztivál ingyenes, élőben közvetített eseményeit. A Müpa Home online felületén nézhető, február 20-i koncerten korábban soha nem látott, bensőséges rövidfilmek révén kerülhetünk még közelebb…

Visszaszámlálás az Artézi Galériában

Visszaszámlálás az Artézi Galériában

Az óbudai Artézi Galéria februárban virtuális kiállításon mutat be hét olyan művészt, akik még nem szerepeltek az elmúlt hat évben a kiállítótérben. A galériának az is céljai közé tartozik, hogy minél több ma élő, dolgozó alkotót mutasson be törzsközönségének; az új alkotók munkáival pedig, újabb látogatókat vonzzon be. Németh Géza, a galéria vezetője – a…

Halála előtt még üzenetet küldött Chick Corea a világnak

Halála előtt még üzenetet küldött Chick Corea a világnak

Meghalt 79 éves korában Chick Corea amerikai dzsesszzongorista és zeneszerző – közölték a zenész honlapján. Karrierje több mint öt évtizedet ölelt fel, utolsó albuma 2020-ban jelent meg. Ő a negyedik a legtöbb Grammy-díjra jelölt a zenészek rangsorában 65 jelöléssel, ebből 23 alkalommal nyert is. Corea február 9-én hunyt el a rák egy ritka fajtája következtében.…

2021. február 13. /
, ,
40 éve halt meg a fiú a Karthago koncertjén

40 éve halt meg a fiú a Karthago koncertjén

Zárt körű megemlékezést tart a Karthago együttes február 13-án szombaton 12 órakor a budapesti Rockmúzeumban abból az alkalomból, hogy negyven éve hunyt el egy fiatal fiú a zenekar székesfehérvári koncertjén. Emlékére született meg a Requiem című dal. „Az eseményen gyertyát gyújtunk a Dezső nevű fiú emlékére, felelevenítjük a Requiem születésének, fogadtatásának körülményeit, és ehhez kapcsolódva…

Átnevezik és áthelyezik a Színház és Filmművészeti Egyetemet

Átnevezik és áthelyezik a Színház és Filmművészeti Egyetemet

A Színház- és Filmművészeti Egyetem történetének legjelentősebb fejlesztési programja vette kezdetét, amelynek első lépéseként februártól új intézetnevekkel és megújult, modern oktatási helyszínekkel várják a hallgatókat és oktatókat – közölte az intézmény pénteken. Az egyetem filmintézete a jövőben Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézet néven működik tovább. A névadással tisztelegnek az Oscar- és Emmy-díjas, nemzetközi hírű operatőr előtt,…

Letartóztatásban marad a színészgyilkosság gyanúsítottja

Letartóztatásban marad a színészgyilkosság gyanúsítottja

Meghosszabbította a bíróság az édesapja, Szilágyi István színművész megölésével gyanúsított férfi letartóztatását. A Fővárosi Törvényszék csütörtöki közleményében írta: a férfi 2020. május 3-án reggel egy kalapáccsal többször fejbe verte idős korú, elesett állapotú édesapját, akit azután is bántalmazott, hogy a földre került. Az idős férfi belehalt sérüléseibe. Bizonyítottság esetén „bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál…

2021. január 15. /
, ,
Elhunyt Apró Attila

Elhunyt Apró Attila

Életének 74. évében elhunyt Apró Attila, a Magyar Televízió egykori főrendezője – közölte a család hétfőn. Apró Attila 1947. február 3-án született Budapesten. Édesanyja (Weninger Erzsébet) első házasságából született féltestvére, Petrovics Emil kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres Erkel Ferenc-díjas zeneszerző. Apró Attila tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte 1966 és 1969 között, majd 1981 és…

2020. december 22. /
, , ,
Ezeken a helyeken a legjobb élni Magyarországon

Ezeken a helyeken a legjobb élni Magyarországon

Budapesten az I. és az V. kerületben, vidéken pedig Egerben és Veszprémben a legjobb élni – derül ki az Otthon Centrum nemzetközi trendek alapján felállított rangsorából, amelyben a 20 ezernél nagyobb népeséggel rendelkező városokat vizsgálták. Az életminőség szempontjából értékelték a városokat, vizsgálták a háziorvosi ellátást, a lakosság képzettségét, a foglalkoztatást és az ingázást. Az elemzők…

2020. december 20. /
, , ,
A nő, akit a sötét, ködös utcán követtek

A nő, akit a sötét, ködös utcán követtek

Páratlan páros – Zátony, a józsefvárosi szatír Annyira feszült, hogy képtelen egy helyben ülni, fel s alá járkál az ablaknál, mint az a rémült barnamedve, amit a Népligetben látott szombaton, csupán nem morog, és nem ugrik neki a rácsoknak, mint az állat. Csengőszóra leül a fotelbe. Amikor a cseléd bevezeti a vendéget, a háziasszony felpattan.…

Elhunyt Cs. Szabó István

Elhunyt Cs. Szabó István

Elhunyt 78 éves korában Cs. Szabó István színész, író, költő, rendező, a Budai Bábszínház művészeti vezetője – tudatta a család pénteken. A tájékoztatás szerint a művész szerdánt halt meg koronavírus-fertőzés következtében. A család közlése szerint Cs. Szabó István az 1960-as évektől bábszínészként vált ismertté. Főbb művei előadások, mesekönyvek, rádióműsorok, tévéműsorok, filmek. Meséin és bábelőadásain generációk…

2020. november 28. /
, ,
Balázs Fecó rengeteg ima és orvosai igyekezete ellenére 13 nap után feladta a harcot

Balázs Fecó rengeteg ima és orvosai igyekezete ellenére 13 nap után feladta a harcot

Életének hetvenedik évében, csütörtökön este elhunyt Balázs Fecó Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas rockzenész, billentyűs, énekes, zeneszerző – közölte pénteken a család nevében Várkonyi Attila dj, műsorvezető. „Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Balázs Ferenc, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész, szerető édesapa, férj és kolléga tegnap este távozott. A rengeteg ima és orvosai minden igyekezete ellenére 13 nap…

2020. november 27. /
, ,
Érdemrendeket adtak át a Vigadóban – névsor

Érdemrendeket adtak át a Vigadóban – névsor

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a köztársasági elnök megbízásából állami kitüntetéseket adott át csütörtökön Budapesten, a Pesti Vigadóban. A MAGYAR ÉRDEMREND KÖZÉPKERESZTJE A CSILLAGGAL (POLGÁRI TAGOZATA) kitüntetésben részesült: Nemecz Ernő állami díjas geokémikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, a veszprémi Pannon Egyetem professor emeritusa, volt rektora.…

2020. október 30. /
, ,
A Magyar Érdemkereszttel kitüntetettek 2020-as névsora

A Magyar Érdemkereszttel kitüntetettek 2020-as névsora

Latorcai Csaba az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára a köztársasági elnök megbízásából állami kitüntetéseket adott át hétfőn Budapesten. A MAGYAR ARANY ÉRDEMKERESZT (polgári tagozat) kitüntetésben részesült kiemelkedő tevékenysége elismeréseként: Bakos Miklós, a Nemzetközi Szent György Lovagrend főkincstárnoka, Cser Krisztián operaénekes, Deák Varga József, a nagybajomi Sárközy István Helytörténeti Múzeum alapítója és vezetője, Dolhai István, a…

Pofontól beszakadt dobhártya – A párkapcsolati erőszak útvesztőjében

Pofontól beszakadt dobhártya – A párkapcsolati erőszak útvesztőjében

Megtudtuk, hogyan pattog a segítséget kérő ember tehetetlenül, flippergolyóként a különböző ellátórendszerek között. Így jutottunk el végül a koncepcióhoz: nem csak egyéni történeteket szeretnénk színpadra adaptálni, hanem a személyes sztorikon keresztül azt az egész kafkai labirintust - beszélgetés Kovács D. Dániel rendezővel a Trafó előadásáról.

Több mint 100 programot kínál a Műtárgyak éjszakája

Több mint 100 programot kínál a Műtárgyak éjszakája

Mintegy ötven fővárosi helyszínen több mint száz programmal rendezik meg szeptember 17. és 19. között a 4. Műtárgyak éjszakáját, amelyen többek között műterem- és műhelylátogatások, tárlatvezetések, filmvetítések és épületséták várják az érdeklődőket. Rendhagyó és izgalmakkal teli a mostani év, idén ugyanis az eredetileg nyárra tervezett Műtárgyak éjszakáját is őszre kellett halasztani – hangsúlyozta a programsorozat…

A március 15-i és augusztus 20-ai állami kitüntetettek és díjazottak névsora

A március 15-i és augusztus 20-ai állami kitüntetettek és díjazottak névsora

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára a március 15. alkalmából idén elmaradt Magyar Érdemrend Lovagkereszt, Magyar Érdemrend Tisztikereszt, Érdemes Művész, Kiváló Művész, Magyarország Babérkoszorúja, augusztus 20. alkalmából pedig a Népművészet Mestere és a Népművészet Ifjú Mestere kitüntetéseket adta át. A díjazottak névsorát tartalmazó Emmi-közleményt változtatás nélkül közöljük. Áder…

Beviheted az otthonodba Mátyás király díszkönyvtárát

Beviheted az otthonodba Mátyás király díszkönyvtárát

Kódexekbe lapozhat és bebarangolhatja A CORVINA KÖNYVTÁR budai műhelye című kiállítás termeit a virtuális térben. Az Országos Széchényi Könyvtár elérhetővé tette 2018/2019-es monumentális kiállításának 3D-s online változatát, amely otthonába viszi el e világhírű dokumentumokat, és rekonstruálja az eredeti kiállítás élményét. Az interneten a középkori kódexek, pénzérmék, a Mátyás-trónkárpit mellett megtekinthetők a kiállításon levetített kisfilmek, valamint…

2020. június 26. /
, ,
Ők kapták az Év Gyerekkönyve Díjait

Ők kapták az Év Gyerekkönyve Díjait

Már ötödik éve szervezi és osztja ki a HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum az Év Gyerekkönyve Díj elismerést öt kategóriában, a független szakmai zsűri döntése alapján. Gyerekkönyv-írói, ifjúsági írói, illusztrátori, műfordítói, valamint innovációs kategóriában érkeztek a nevezések a 2019-ben megjelent könyvek közül. Az Év Gyerekkönyve címre ismét kiemelkedő gyerek- és ifjúsági könyvekkel neveztek a kiadók.…

2020. június 6. /
, ,
Egy kalapáccsal ölte meg fia Szilágyi István színművészt

Egy kalapáccsal ölte meg fia Szilágyi István színművészt

Helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék az édesapja megölésével gyanúsított férfi letartóztatását. Szilágyi István színművész fia továbbra is az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben marad. A törvényszék csütörtökön közleményében azt írta: a megalapozott gyanú szerint a férfi május 3-án reggel egy kalapáccsal többször fejbe verte idős korú, elesett állapotú édesapját, akit a földre kerülését követően is bántalmazott.…

2020. május 15. /
, ,
Letartóztatták a színészgyilkosság gyanúsítottját

Letartóztatták a színészgyilkosság gyanúsítottját

A Fővárosi Főügyészség indítványára letartóztatta a bíróság azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint végzett édesapjával, az országosan ismert színésszel – közölte a fővárosi főügyész kedden. A Fővárosi Törvényszék nem sokkal később tudatta: azért rendelték el a férfi letartóztatását, mert „alappal lehetett tartani attól, hogy szabadlábon hagyása esetén szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követne el”.…

2020. május 6. /
, ,