Az óbudai Artézi Galéria februárban virtuális kiállításon mutat be hét olyan művészt, akik még nem szerepeltek az elmúlt hat évben a kiállítótérben. A galériának az is céljai közé tartozik, hogy minél több ma élő, dolgozó alkotót mutasson be törzsközönségének; az új alkotók munkáival pedig, újabb látogatókat vonzzon be.
Németh Géza, a galéria vezetője – a megszokott módon – igényes katalógust is készített, melynek bevezetőjét ő írta, a kiállítás címének magyarázatán keresztül vallomást tesz a művész szerepéről. A galéria honlapján a kiállított műveken és a katalóguson kívül megnézhetjük Benedek József szobrászművész megnyitó beszédét – aki szintén a kiállítók egyike -, amelyben bemutatja a résztvevőket és elmondja egymáshoz kapcsolódásukat is.
A hét kiállítóból kettő szobrász – Benedek József és Bohus Áron -, kettő keramikus – Laborz Monika és Szemereki Teréz – egy ötvös, B. Laborcz Flóra, egy képzőművész, Glatz Marietta (aki egyben a kiállítás kurátora) és egy festőművész, Széchy Beáta. Ez a műfaji, anyagbeli sokféleség – fa, mészkő, fém, öntött bronz, tűzzománc, mázas samott – önmagában is érdekessé, színessé, látványossá teszi a kiállítást. Szemléletmódjuk is sokrétű, stilárisan is változatos, ezáltal is közvetítik a mai kortárs képzőművészet jellegzetességeit.
Az Artézi Galéria saját hagyományait követi a hét művész bemutatásával. Az előzőekben fehérvári, gödöllői, újpesti, kőbányai, békéscsabai, váci képzőművészek tevékenységét mutatta be, most rákosmenti (XVII. kerületi) alkotókat. A kiindulópont Laborcz Ferenc szobrászművész, aki haláláig, 1971-ig Rákoshegyen élt, hozta létre egyedi életművét. Lányainak – Laborcz Monikának és B. Laborcz Flórának – valamint Benedek Józsefnek -a Laborcz Ferenc Alapítvány elnökének – jelentős szerepük van a XIII. kerületi Erdős Renée Házban és a B.L. Teremben rendezett kiállítások szervezésében, működtetésében, melyeknek rendszeres szereplői az Artézi Galériában most bemutatkozó művészek.
A virtuálisan kiállított alkotásokkal, a művészekről, a kiállítást megnyitó beszédről a galéria honlapján lehet találkozni, www.artezi.hu.
A kiállítás 2021.március 03-ig látható.
Rajkó Andrea Fenya