
Bravúros felfedezés: üstökös-holdat fotózott a Rosetta
A 67P magjának mintegy 4 km-es méretéhez képest egy 4 méteres kis tömb elenyészően kicsi ahhoz, hogy “holdnak” nevezzük.

A 67P magjának mintegy 4 km-es méretéhez képest egy 4 méteres kis tömb elenyészően kicsi ahhoz, hogy “holdnak” nevezzük.

Évmilliárdokkal ezelőtti gigantikus frontális bolygóütközés lehet a magyarázata a Jupiter különös magjának. Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Juno-missziójának adatait a Rice Egyetem és a kínai Szun Jat-szen Egyetem csillagászai tanulmányozták, írásuk a Nature tudományos lap aktuális számában jelent meg. A Jupiter a Naprendszer első évmilliói idején, nagyjából 4,5 milliárd évvel ezelőtt ütközhetett egy kialakulóban lévő…

Különleges felvételt küldött a Jupiter Nagy Vörös Foltjáról a Hubble űrteleszkóp: a június 27-én készített felvétel a bolygó turbulens légkörében keringő felhők korábbiaknál intenzívebb színpalettáját mutatja be. A színek és változásaik fontos információkkal szolgálnak a Jupiter atmoszférájában játszódó folyamatokról. A Jupitert jellemző sávok a különböző vastagságú és magasságú ammónia jégfelhők eltéréseiből adódnak. A világosabb sávokban…

A párizsi klímaegyezményben Brazília arra kötelezte el magát, hogy 2030-ig nullára csökkenti az illegális fakitermelés mértékét. Jair Bolsonaro brazil elnök viszont hivatalba lépése óta folyamatosan korlátozza az ellenőrző hatóságok erejét. Bolsonaro újra és újra bírálja az Amazonas őserdeit figyelő nemzeti űrkutatási ügynökséget is, kijelentve, hogy legutóbbi jelentésük az erdőirtások ütemének gyorsulásáról árt Brazília hírnevének, miközben…

Küldetésének befejeztével irányítottan a Holdnak csapódott a Lungcsiang-2 nevű kínai mikroműhold – jelentette be pénteken a Kínai Nemzeti Űrügynökség (CNSA) holdkutatási és űrprogram központja. Az intézet közlése szerint a mikroműhold pekingi idő szerint július 31-én este 10 óra 20 perckor csapódott a Hold túloldalának egy előre meghatározott területen. A mindössze 47 kilogrammos eszközt 2018. május…

Egy szomszédos törpecsillag körül keringő három új bolygót fedezett fel az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) exobolygóvadász űrszondája. A TESS (Transiting Exoplanet Survey Satellite) által felfedezett TOI-270 nevű csillagrendszerben lévő három exobolygó, vagyis Naprendszeren kívüli planéták egyike szilárd felszínű és valamivel nagyobb a Földnél, míg a másik kettő gáz halmazállapotú és méretét tekintve nagyjából kétszerese a…

Az Európai Űrügynökség vezetője speciális örökségvédelmi státuszt és védettséget biztosítana a jövőbeni látogatók és Hold-missziók által okozott károktól a Nyugalom tengerén annak a helynek, ahol 50 éve, 1969. július 21-én az első ember a Holdra lépett. Biztosítani kell a védelmet a helynek, ahol Neil Armstrong és Buzz Aldrin 50 éve a Holdra lépett – hangoztatta…

Az amerikai űrkutatási hivatalnak (NASA) a földfelszíni hőmérsékletet a Nemzetközi Űrállomásról észlelő ECOSTRESS missziója feltérképezte a június végi európai hőhullám hőmérsékleteit különböző napszakokban, és elkészítette négy európai nagyváros – Róma, Párizs, Madrid és Milánó – hőtérképét az adott időszakban. A NASA bolygókutató központja, a pasadenai Jet Propulsion Laboratórium által kiadott közlemény szerint a négy város…

Drónt küld a Szaturnusz legnagyobb holdjára, a Titánra hét év múlva az amerikai űrkutatási hivatal (NASA): a Dragonfly (Szitakötő) nevű eszköz a jeges égitest több pontján is landolni fog, hogy a mikrobiális élet lehetséges nyomai után kutasson. Az atommeghajtásra épülő misszió a NASA New Frontiers programjának része. Ennek a programnak a keretében indították útnak a…

A korábban mérteknél háromszor több metánt észlelt a múlt héten a Mars légkörében a NASA Curiosity nevű marsjárója, a hétvégén megismételt mérések azonban kimutatták, hogy jelentősen csökkent a metánszint, egymilliárd részecskéből kevesebb mint egy egység metán, ami szinte azonos a Curiosity által korábban rendszeresen észlelt háttérszintnél – jelentette be az amerikai űrkutatási hivatal hétfő este.…

Az amerikai űrkutatási hivatalnak 20-30 milliárd dollárra lesz szüksége a következő öt évben Hold-programjának megvalósítására – közölte Jim Bridenstine, a NASA igazgatója a CNN amerikai hírtelevízióval. Ez azt jelenti, hogy a NASA jelenlegi évi mintegy 20 milliárd dollárra rúgó költségvetését éves szinten 4-6 milliárd dollárral kell kiegészíteni – tette hozzá. Ez az első alkalom, hogy…

Amerikai kutatók szerint konyhasó jelenlétét fedezték fel a Jupiter negyedik legnagyobb holdja, az Európé felszínén – adta hírül a Science Daily tudományos hírportál. A felszín egyes régióin kivehető sárga folt valójában konyhasó, vagyis nátrium-klorid, amely a tengervíz sóinak fő összetevője is egyben – állapították meg a látható fény színképének vizsgálatával az amerikai űrkutatási hivatal (NASA)…

A SpaceX amerikai űrkutatási magánvállalat sikeresen Föld körüli pályára állította a Starlink nevű globális műholdas internetszolgáltatásához használandó első hatvan műholdját helyi idő szerint csütörtökön. A műholdakat egy Falcon 9-es hordozórakéta szállította, és a műholdak körülbelül egy órával az indítás után álltak alacsony Föld körüli pályára. Ezt követően a Falcon 9 hordozórakéta újrafelhasználható gyorsítófokozata visszatért a…

A tudósok még vizsgálják, hogy pontosan mi állhat a nemrégiben rögzített marsrengés hátterében, mivel a vörös bolygó tektonikai értelemben halottnak számít – mondta Sárneczky Krisztián, a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjának munkatársa. A Cnes, a francia űrkutatási ügynökség kedden közölte, gyenge, de világosan észlelhető rengést érzékelt a Marson az Insight amerikai űrszonda francia…

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Cassini nevű űrszondája által gyűjtött adatok alapján a szakértők megfigyelték, hogy a Titán néhány folyékony szénhidrogénnel teli fagyos tava a hold északi sarkvidéki területein meglepően mély, míg mások sekélyek és időszakosak. A Titán és a Föld a Naprendszer két olyan helye, ahol állandó folyadéktestek vannak a felszínen. A Titánon szénhidrogéntavak,…

Keresik az okát az izraeli „űrközpontban” az első magánvállalkozásban készült holdszonda meghibásodásának, amely miatt a Beresit becsapódott a Holdba – jelentette a katonai rádió pénteken. A csütörtök esti leszállási művelet során a Holdtól 14 kilométerre a Beresit hajtóműve váratlanul kikapcsolt, a holdszonda kapcsolata először megszakadt, majd ismét helyreállt a földi irányítással. Rövid idővel később azonban…

A Jupiter Naprendszert átszelő vándorlását bizonyították a svéd Lundi Egyetem tudósai. A csillagok körül keringő gázóriások pályája gyakran nagyon közel halad el napjuk mellett. A bevett elmélet szerint ezek a bolygók, mint Naprendszerünkben a Jupiter, a csillagtól nagy távolságra alakultak ki, majd innen vándoroltak közelebb hozzá. A Lundi Egyetem és más intézmények kutatói bonyolult számítógépes…

A súlytalanság élettani hatásait vizsgálják a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatóinak részvételével Kölnben. Az egy évig tartó program különlegessége, hogy azt is tanulmányozzák, mennyire használható a súlytalanság hatásának ellensúlyozására a centrifugával létrehozott mesterséges gravitáció. A héten startolt a német űrközpontban (DLR) az amerikai űrkutatási hivatallal (NASA) és az Európai Űrügynökséggel (ESA) közösen vezetett projekt, az…

Az oroszországi Cseljabinszk fölött hat évvel ezelőtt felrobbant meteorit óta a legnagyobb űrszikla égett el a közelmúltban a Bering-tenger fölött Kamcsatka félszigete közelében. A december 18-án, helyi idő szerint nagyjából délben bekövetkezett eseményről, amely az elmúlt 30 év második legnagyobb meteorrobbanása volt, csak most számolt be az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) – írja a BBC…

Páratlan, korábban nem látott eredeti felvételeket tartalmazó új dokumentumfilm mutatja be az ember első holdra szállását az Apolló-11 misszióval. A januárban a Sundance Filmfesztiválon debütált alkotást a hétvégén tűzték műsorra az amerikai mozik. Az Apolló-11 űrhajó 1969. július 16. és 24. között hajtotta végre történelmi küldetését. A holdra szállást az egész világ feszült figyelemmel követte…

Mára kiderült, hogy a Vosztok–1 a tervezettnél magasabb pályán keringett, a visszatéréskor a fékezőrakéta nem működött megfelelően, a leszálló- és műszaki egység nem vált szét időben, illetve a légkört elérve tüzes golyóként száguldva fékeződött le.

Megérkezett a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) és sikeres automatikus dokkolást hajtott végre a SpaceX amerikai űrkutatási vállalat Crew Dragon nevű űrhajója vasárnap – erősítette meg az amerikai űrkutatási hivatal (NASA). A Crew Dragon fedélzetén csak egy Ripley nevű bábu utazott. Az űrkapszula az egyesült államokbeli Cape Canaveralból indult útnak szombaton egy Falcon-9-es hordozórakétán, és mintegy 27…

A Naprendszer eddigi legtávolabbi objektumára bukkant az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA egyik csillagásza. Az újonnan azonosított égitest 140-szer távolabb van a Naptól, mint a Föld, és ha felfedezését hivatalosan megerősítik, ez lesz a Naprendszer legtávolabbi ismert objektuma – adta hírül a The Guardian című brit napilap. Az eddig legtávolabbi ismert objektum, egy törpebolygó, amely…

Sokkal laposabb az Ultima Thule nevű égitest, mint eddig vélték a tudósok, akik az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) New Horizons űrszondájának legutóbb továbbított felvételeit vizsgálva már nem hóemberhez, inkább mézeskalács-figurához hasonlónak tartják az alakját – írta a BBC News. A képeket a New Horizons akkor készítette, amikor január elsején elrepült a Naprendszer eddig vizsgált legtávolabbi…

Márciusban egy orosz rakétaindítás alkalmából a kazahsztáni Bajkonurba látogathat a NASA igazgatója, miután januárban az amerikai szankciók miatt törölték a Roszkoszmosz vezetőjének egyesült államokbeli útját. Az orosz hírügynökség úgy értesült, hogy Jim Bridenstine, az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) igazgatója és Dmitrij Rogozin, az orosz űrhivatal, a Roszkoszmosz vezérigazgatója március 24-én egy Szojuz űrhajó felbocsátását szemlélheti…

A rakétatechnológiát akarja segítségül hívni a kávé tökéletes pörköléséhez egy amerikai és egy egyesült arab emírségekbeli vállalkozó, akik jövőre tervezik a világűrbe juttatni kávépörkölő kapszulájukat. A kapszula a Föld légkörébe való visszatéréskor keletkezett hőt használja fel a kávészemek pörköléséhez, amint azok egy túlnyomásos tartályban lebegnek. A tartályban a kávészemek mindenhol megpörkölődnek, és ily módon tökéletes…

A tervezett 24-ből második körét kezdte meg a Nap körül az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Parker Solar Probe napszondája – olvasható a szervezet friss blogbejegyzésében. A NASA hétfőn jelentette be, hogy a Parker január 19-én, fellövése után 161 nappal befejezte első körét a Nap körül, elérte az apheliont, vagyis a pálya csillagtól legtávolabbi pontját. Második…

A Holdról származó kőzetminták vizsgálatával foglalkozó ausztrál kutatócsoport szerint az egyik kőzetmintáról összetétele alapján erősen feltételezhető, hogy valójában a Földön képződött. Véleményük szerint elképzelhető, hogy a kőzet akkor került a Holdra, amikor egy aszteroida becsapódott a bolygóba több milliárd évvel ezelőtt. Korábban találtak már vélhetően aszteroida-becsapódás révén a Földre került holdkőzetet, az ellenkezőjét azonban eddig…

Sikeresen felbocsátották pénteken azt a japán műholdat, amely a világon elsőként hoz létre mesterséges meteorzáport szórakoztató célú égi látványosságként. A tokiói székhelyű ALE Co. startup 60 centiméter széles, 80 centiméter magas és csaknem 65 kilogrammos műholdját a délnyugat-japán Kagosima prefektúrabeli Ucsinoura űrközpontból az Epsilon-4 japán fejlesztésű rakétával lőtték fel 500 kilométeres magasságba. Az űreszköz 400…

Elindította első nemzetbiztonsági űrmisszióját az Egyesült Államok számára a SpaceX amerikai magán űrkutatási vállalat, amely vasárnap egy katonai navigációs műholdat bocsátott fel egy Falcon-9-es hordozórakétával a floridai Cape Canaveralból. A Lockheed Martin amerikai fegyvergyártó cég által épített, nagyjából 500 millió dollár értékű GPS-műholdat szállító Falcon-9-es hordozórakéta helyi idő szerint délelőtt 9 óra előtt néhány perccel…