űrkutatás keresési eredmények

Sikeres repülési kísérlet: eljuthat az ember a Marsra

Sikeres repülési kísérlet: eljuthat az ember a Marsra

Elon Musk SpaceX amerikai űrkutatási vállalata Starship nevű űrhajójának prototípusa végrehajtotta első kísérleti repülését: a majdan embert Holdra és Marsra szállító űrhajó 150 métert tett meg a levegőben és sikeresen landolt. A mintegy 45 másodpercig tartó repülés kedd éjszaka zajlott a Texas állam délkeleti részén fekvő Brownsville közelében és fontos lépés volt a Starship számára, mivel…

Az első ember, aki a Holdra lépett: Neil Armstrong különös utazása

Az első ember, aki a Holdra lépett: Neil Armstrong különös utazása

Augusztus 5-én lenne kilencvenéves Neil Alden Armstrong, az első ember, aki a Holdra lépett. Az Ohio állambeli Wapakoneta városban született. Mérnöki tanulmányait a haditengerészet ösztöndíjával kezdte meg és pilótakiképzést is kapott. A koreai háború alatt 78 harci bevetésen vett részt, leszerelése után repülőmérnöki, majd űrmérnöki diplomát szerzett a Dél-kaliforniai Egyetemen. Ezután a NACA (az űrkutatási…

Küldetéseket hajtanak végre egy üdítős fémdoboz méretű műholdutánzattal

Küldetéseket hajtanak végre egy üdítős fémdoboz méretű műholdutánzattal

Augusztusban lesz az első magyarországi CanSat-verseny, amelyen a résztvevő középiskolás csapatoknak egy üdítős fémdoboz méretű műholdutánzatot kell elkészíteniük, amivel különböző küldetéseket hajthatnak végre. A CanSat Hungary versenyt a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) Egyetemi Kozmosz Kör a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) támogatásával szervezi meg, célja a fiatalok éreklődésének a felkeltése az űrkutatás és űripar iránt. A…

A világ legnagyobb víz alatti kutatóállomását építik a Karib-tenger alatt 18 méterrel

A világ legnagyobb víz alatti kutatóállomását építik a Karib-tenger alatt 18 méterrel

A projekt ötletgazdája Fabien Cousteau oceanográfus, a világhírű francia tengerkutató, Jacques Cousteau unokája, aki Yves Béhar tervezővel együtt ismertette a Curacao sziget közelébe tervezett Proteus részleteit – írja a CNN hírportálja. A 372 négyzetméteres laboratórium a világ különböző tájairól származó tudósoknak ad majd lehetőséget az óceán tanulmányozására, a klímaváltozás hatásainak vizsgálatától kezdve az eddig ismeretlen…

Lenyűgöző pelyhes spirálgalaxist fotózott a Hubble

Lenyűgöző pelyhes spirálgalaxist fotózott a Hubble

Egy pelyhes spirálgalaxisról készített lenyűgöző felvételt az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) és az Európai Űrügynökség (ESA) Hubble űrtávcsöve. Az NGC 2775 spirálgalaxis nagyjából 67 millió fényévre van a Földtől a Rák csillagképben – olvasható a NASA honlapján. A galaxist William Herschel német származású brit csillagász fedezte fel 1783. december 19-én. Az NGC 2775 pelyhes spirálkarjai…

Egy óra alatt lepereg előtted a Nap tíz éve és megváltoztatja az életed

Egy óra alatt lepereg előtted a Nap tíz éve és megváltoztatja az életed

Egy csaknem egyórás timelapse-videót tett közzé az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) a Nap elmúlt egy évtizedéről. A NASA napfigyelő műholdja, a Solar Dynamics Observatory (SDO) immár több mint tíz éve figyeli folyamatosan a Naprendszer központi csillagját – olvasható a NASA honlapján. Az SDO eddig 425 millió nagy felbontású képet készített a Napról, csaknem 20 millió…

Űrvécé tervezésére írt ki pályázatot a NASA

Űrvécé tervezésére írt ki pályázatot a NASA

Az űrhajón és a Hold felszínén is használható illemhely tervezésére írt ki pályázatot az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) a 2024-ben induló Artemis holdmissziója számára – olvasható a hivatal portálján. „Egyértelmű, hogy nem ez áll a misszió fókuszában, de azt se akarjuk, hogy olyan legyen a mosdóhelyzet, mint hajdan az Apollón” – monda Mike Interbartolo, a…

Egy Neptunuszhoz hasonló bolygó cirka 7 nap alatt kerüli meg a napját

Egy Neptunuszhoz hasonló bolygó cirka 7 nap alatt kerüli meg a napját

A NASA TESS űrszondája és a nyugállományba helyezett Spitzer űrteleszkóp adatainak segítségével a NASA kutatói felfedeztek egy Neptunusz nagyságú bolygót, amely alig több mint egy hét alatt kerüli meg a AU Microscopii fiatal csillagot – jelentette be az amerikai űrkutatási hivatal szerdán. A csillagászok már több mint egy évtizede kutatnak bolygók után az AU Microscopii…

Tom Cruise Elon Muskkal és a NASA-val dolgozik együtt a szupertitkos űrfilmen

Tom Cruise Elon Muskkal és a NASA-val dolgozik együtt a szupertitkos űrfilmen

Doug Liman fogja rendezni Tom Cruise tervezett űrfilmjét, amelyet, legalábbis részben, a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) fognak forgatni. Az egyelőre cím nélküli projektről nem sok részletet tudni, annyi biztos, hogy Liman jegyzi a forgatókönyvet is a The Hollywood Reporter című filmes portál szerint. Az 57 éves Cruise a Tesla és a SpaceX vezetőjével, Elon Muskkal, valamint…

2020. június 2. /
, ,
Salgótarjánból látták az égen az Amerikában fellőtt Crew Dragon űrszondát

Salgótarjánból látták az égen az Amerikában fellőtt Crew Dragon űrszondát

A több, hosszú expozíciós idővel készült felvételből számítógéppel összeállított felvételen a Nemzetközi Űrállomás (ISS) látszik az égen Salgótarján Somoskő településrészéről fotózva 2020. május 30-án este. A képen az űrállomás mozgása fényes szakaszként látható. MTI/Komka Péter MTI/Komka Péter Trump így értékelte a fellövést: „Nem lehetsz első a Földön, ha második vagy az űrben” – jelentette ki…

Hiba történt a kínai űrkapszula visszatérésekor

Hiba történt a kínai űrkapszula visszatérésekor

Hiba történt Kína kísérleti űrkapszulájának szerdai visszatérésekor – írja a kínai űrkutatási ügynökség közlésére hivatkozva a China Daily című pártlap. A kedden felbocsátott űrkapszula 19 órás út után szerda délután ért volna földet a tervek szerint az észak-kínai Belső-Mongólia Autonóm Területen található Tungfeng bázisra, ám a visszatérése közben hiba lépett fel. Az ügynökség további részleteket…

Lenyűgöző képek készültek a széteső Atlas-üstökösről

Lenyűgöző képek készültek a széteső Atlas-üstökösről

Lenyűgöző felvételeket készített a Hubble-űrteleszkóp a széteső Atlas-üstökös több mint kéttucatnyi magtöredékéről. Az űrtávcső április 20-án nagyjából 30, három nappal később 25 magtöredéket azonosított – olvasható az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) honlapján. A Kaliforniai Egyetemen Los Angeles-i tagintézményében dolgozó David Jewitt, aki a haldokló üstököst lencsevégre kapó két kutatócsoport egyikének vezetője, elmondta, hogy a megfigyelt…

A Holdon való építkezésnek fontos eleme lehet a vizelet

A Holdon való építkezésnek fontos eleme lehet a vizelet

Az asztronauták vizelete is segíthet megépíteni a Holdon az alapbázist: a benne lévő karbamid lágyítóként alkalmazható a szerkezetek betonjában – vélik európai kutatók. Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA), az Európai Űrügynökség (ESA) és kínai űrügynökség (CNSA) is azt tervezi, hogy a következő évtizedekben bázist épít ki a Holdon egy a távolabbi űrt feltérképező terv részeként,…

Az eddigi legnagyobb felbontású panorámafotó készült a Mars felszínéről

Az eddigi legnagyobb felbontású panorámafotó készült a Mars felszínéről

Az eddigi legnagyobb felbontású panorámafelvételét készítette el a marsi felszínről az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Curiosity marsjárója – közölte szerdán a NASA bolygókutató intézete, a Jet Propulsion Laboratory. A vörös bolygó Glen Torridon nevű régióját megörökítő 1,8 milliárd pixeles panorámafelvételhez több mint ezer képet készített a marsjáró 2019 novemberében. A képkockák a következő hónapokban lettek…

Egészen másként jött létre a Naprendszer, mint ahogyan eddig gondolták

Egészen másként jött létre a Naprendszer, mint ahogyan eddig gondolták

Egy távoli kis égitest adatainak elemzése alapján csillagászok megállapították, hogy a Naprendszer bolygóinak kialakulását nem ütközések idézték elő – írja a BBC hírportálja. Az uralkodó nézet szerint nagy erejű összeütközésekből alakult anyaghalmazok formálódtak a mai bolygókká. Az új eredmények arra utalnak, hogy a folyamat kevésbé volt katasztrófajellegű, a bolygók anyaga ennél békésebben állt össze –…

Misszió indul a Nap sarkvidékeinek felfedezésére

Misszió indul a Nap sarkvidékeinek felfedezésére

A Nap sarkvidékeinek felderítésére indít missziót az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) és az Európai Űrügynökség (ESA). A NASA hétfői bejelentése szerint a Solar Orbiter nevű napszondát február 7-én indítják útnak a floridai Cape Canaveralból az Atlas V nevű hordozórakétán. A Vénusz és a Föld gravitációs erejét fogja használni, hogy kilökje magát a Nap körüli pályájáról…

A növények is megmásszák a Mount Everestet

A növények is megmásszák a Mount Everestet

Egyre jobban benépesítik a növények a világ legmagasabb hegycsúcsának, a Mount Everestnek a térségét és a Himalája hegységet az Exeteri Egyetem új tanulmánya szerint. A Global Change Biology című folyóiratban megjelent tanulmányukban a brit kutatók műholdas adatokat tanulmányozva mérték az erdőhatár (a magányos fák felső határa) és a hóhatár (ahol az év minden napján hó…

A Boeing versenyben van Elon Musk cégével, de űrhajója letért a pályájáról

A Boeing versenyben van Elon Musk cégével, de űrhajója letért a pályájáról

A Boeing pénteken felbocsátott, utasok nélküli tesztűrhajója letért pályájáról és nem fog összekapcsolódni a Nemzetközi Űrállomással (ISS) – jelentette be az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) sajtótájékoztatóján. A Starliner nevű űrjárművet 48 órán belül visszahozzák a Földre – közölték. A Starlinert személyzet nélkül indították a Nemzetközi Űrállomásra. Az Atlas-V rakéta kilövése rendben zajlott, ám fél órával…

Duplaagyú marsjárót küldenek a vörös bolygóra

Duplaagyú marsjárót küldenek a vörös bolygóra

Fél évvel a vörös bolygóra tervezett indulása előtt sikeresen teljesítette futópróbáját az amerikai űrkutatási hivatal marsjárója – közölte a NASA pasadenai bolygókutató központja. A december 17-én elvégzett tesztek előzetes értékelése szerint a 10 órán át tartó maratoni próbán a rover minden rendszere összhangban működött, a marsjáró előre és hátra haladt, forgolódott a pasadenai központban. A…

Nem kell majd kotrógép a Marson, hogy vizet fakasszanak a talajból, elég egy lapát is

Nem kell majd kotrógép a Marson, hogy vizet fakasszanak a talajból, elég egy lapát is

Akár méhány centiméter mélyen már lehet víz a Marson – derült ki a Geophysical Research Letters című szaklapban a héten bemutatott tanulmányból. Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA Mars Reconnaissance Orbiter (MRO) nevű felderítő műholdjának és a Mars Odyssey Orbiter nevű műholdjának adatai alapján megállapították, hogy a felszín alatt vízjég jelei észlelhetőek. Elkészítették a Mars…

Először észleltek kozmikus óriásrobbanásokat

Először észleltek kozmikus óriásrobbanásokat

Az univerzum legerősebb robbanásai sokkal nagyobb energiasugárzást produkálnak, mint korábban gondolták: különleges teleszkópok segítségével két nemzetközi kutatócsoportnak sikerült észlelnie a legnagyobb energiájú gammasugarakat, amelyeket valaha gammakitörésből mértek. A kitörések megközelítőleg akár 100 milliárdszor akkora energiájúak voltak, mint a látható fény. A H.E.S.S. és a MAGIC űrteleszkópokkal dolgozó kutatók a Nature tudományos folyóiratban publikálták megfigyeléseiket az…

A Marson valami termeli, majd elvonja az oxigént

A Marson valami termeli, majd elvonja az oxigént

Az űrkutatás történetében először sikerült tudósoknak megmérni a Mars Gale kráterének felszíne fölötti légkört alkotó gázok szezonális változásait, ez az oxigén olyan mértékű szezonális ingadozásaira derített fényt, amelyre nem találnak magyarázatot semmilyen ismert kémiai folyamattal. Az amerikai űrkutatási hivatal Curiosity marsjárójában lévő hordozható vegyi laboratórium, a SAM egyik műszere három marsi éven (majdnem hat földi…

A NASA 50 év után nyitotta fel a Holdról származó talajmintát

A NASA 50 év után nyitotta fel a Holdról származó talajmintát

Csaknem 50 év után nyitották fel az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) szakemberei az 1972-es Apollo-17 misszió során begyűjtött holdkőzet- és talajminták egyikét, amely reményeik szerint új információkkal fog szolgálni az égitestről. A kedden felbontott 73002. számú mintát az Apollo-17 misszió asztronautái, Gene Cernan és Jack Schmitt gyűjtötték be. Az Apollo-15, -16 és -17 küldetésekből származó…

Felfedezték, hogyan képződnek újra a vízmolekulák az aszteroidákon

Felfedezték, hogyan képződnek újra a vízmolekulák az aszteroidákon

Ausztrál kutatók felfedezték, hogyan képződnek újra a vízmolekulák az űrben mozgó aszteroidákon. A Nature Astronomy című szaklapban megjelent tanulmány szerint a víz napszél és becsapódó meteorit együttes hatására, nagyon alacsony hőmérsékleten újraképződik az aszteroidák felszínén – írta a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportál. Katarina Miljkovic, az ausztráliai Perth-ben lévő Curtin Egyetem Űrkutatási és Űrtechnológiai Központjának munkatársa szerint…

Konkrét őrültek kerültek az utóbbi időben fontos országok élére – beszélgetés Egressy Zoltánnal

Konkrét őrültek kerültek az utóbbi időben fontos országok élére – beszélgetés Egressy Zoltánnal

„SÜLTREALISTA SZERELMI TÖRTÉNET, CSAK A JÖVŐBEN JÁTSZÓDIK” Egressy Zoltánnal a Hold onról Nem nyomdahiba: a Jelenkornál megjelent regény címe két szóba írandó: Hold on. Szójátékkal van dolgunk, a cím az egyik helyszín megnevezése mellett egy angol igére is utal, a hold on elsődleges jelentése ’tarts ki, kapaszkodj meg’. Laád Szabolcsnak a huszonegyedik század közepén a…

Újabb részletek derültek ki Elon Musk Csillaghajójáról

Újabb részletek derültek ki Elon Musk Csillaghajójáról

Elon Musk, a SpaceX amerikai űrkutatási vállalat alapítója szombaton újabb részleteket árult el a Starship (Csillaghajó) űrhajóról, amely szerinte nagy létszámú legénységet és komoly ellátmányt szállíthat majd a Holdra és a Marsra. Musk egy élőben közvetített eseményen, Texasban mutatta be a projekt új fejleményeit, és arról beszélt, hogy az űrhajó a Naprendszer más helyszíneire is…

Megduplázódott az esőerdők idei kipusztítása

Megduplázódott az esőerdők idei kipusztítása

Idén már 6404,4 négyzetkilométer esőerdő pusztult el Brazíliában, csaknem kétszer annyi, mint a múlt év hasonló időszakában – közölte vasárnap a Brazil Űrkutatási Intézet (INPE). A múlt év első nyolc hónapjában 3367 négyzetkilométernyi esőerdő veszett oda az Amazonas Brazíliához tartozó részén, az emelkedés 91,9 százalékos. Csak augusztusban 1700 négyzetkilométernyi erdőt irtottak ki idén, kevesebbet ugyan,…