+ Tudomány

A NASA 50 év után nyitotta fel a Holdról származó talajmintát

Csaknem 50 év után nyitották fel az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) szakemberei az 1972-es Apollo-17 misszió során begyűjtött holdkőzet- és talajminták egyikét, amely reményeik szerint új információkkal fog szolgálni az égitestről.

A kedden felbontott 73002. számú mintát az Apollo-17 misszió asztronautái, Gene Cernan és Jack Schmitt gyűjtötték be.

Az Apollo-15, -16 és -17 küldetésekből származó minták egy részét érintetlenül megőrizték a kutatók azzal a szándékkal, hogy csak akkor nyitják fel őket, ha már jóval fejlettebb technológiák állnak rendelkezésre az elemzésükhöz.

„Ma már olyan méréseket tudunk elvégezni, amelyekre az Apollo-program éveiben nem volt lehetőség”

– mondta Sarah Noble, a NASA egyik kutatója.

Az űrügynökség szerint az olyan technikai előrelépések, mint a non-destruktív háromdimenziós képalkotás, a tömegspektrometria és a mikrotómia a minták koordinált tanulmányozását teszik lehetővé.

A 73002-es számú minta – akárcsak a 73001-es, amelyet 2020 elején nyitnak fel -, a Holdon lévő Lara kráterhez közeli regolitból (törmelékes kőzetréteg) származik.

A NASA szerint a holdi talaj függőleges rétegződését bemutató minták révén információkat tudnak nyerni az égitestet ért becsapódásokról, a felszíni földcsuszamlásokról, a Hold kérgének kialakulásáról és a regolitban rekedt illékony anyagokról.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top