
Shaun, a bárány az űrbe megy
Shaun, a bárány (animációs mesefigura) a tervek szerint a floridai Kennedy Űrközpontból augusztus 29-én indul útnak.

Shaun, a bárány (animációs mesefigura) a tervek szerint a floridai Kennedy Űrközpontból augusztus 29-én indul útnak.

Az aerogélek emellett rendkívül alacsony hőmérsékletű anyagok tárolására használt tartályok hőszigetelésére is alkalmazhatók.

A Hosszú Menetelés 5B rakétát múlt vasárnap használták a Ventien, legénység nélküli űrhajó indítására a Mennyei Harmóniákhoz.

A földi magnetoszféra Nap felőli oldalán megfigyelhető néhány perces robbanásszerű jelenségeket vizsgálta a magyar kutatócsoport.

Még felfogni is nehéz. Döbbenetes. Történelmi pillanat a tudomány és a technológia, Amerika és az egész emberiség számára a James Webb.

Tizenhét, a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) megfordult űrhajós csontjait vizsgálta egy új kutatás, hogy felmérjék az űrutazás hatásait.

Vangelis egész pályája során azt vallotta: munkássága egy csatorna, melyen keresztül a zajok káoszából zene lesz.

Az amerikai hadsereg évtizedeken át cáfolta és hiteltelenítette az UFO-észlelésekről, "repülő csészealjakról" szóló jelentéseket.

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) kedden jelentette be, hogy űrszondája új nevet és feladatot kapott: egy 370 méteres aszteroidát kutat.

A Proxima Centauri mozgásának kis imbolygásait kutatva fedezték fel az új bolygót, amely a Földhöz hasonló tulajdonságú lehet.

Szegő Károly pályáját elméleti részecskefizikusként kezdte, csoportelméleti módszerek alkalmazásával foglalkozott.

A James Webb a Földtől mintegy másfél millió kilométerre, a Föld-Nap rendszer L2 Lagrange-pontjából fogja megfigyelni a Naprendszert.

A James Webb vitorlaformájú hőpajzsa hajszálfinomságú, hő- és hidegtűréséről ismert anyagból, kaptonból készült.

A NASA a földön kívüli élet esetleges azonosításakor várható emberi és egyházi reakciókat vizsgálja, ezért vesz fel lelkészeket.

A NASA második igazgatójáról elnevezett James Webb a valaha tervezett legnagyobb űrteleszkóp, tükre 100-szorosa a Hubble-énak.

Jeff Bezos szerint idővel emberek milliói fognak a Földről az űrbe költözni. A Naprendszer akár egybillió embert is eltarthat.

A Nappal szemben lévő Hold közel lesz a Földhöz, áthalad a Föld déli részének árnyékán és egy csaknem teljes holdfogyatkozás lesz

Európa gyorsabb melegedése előtt azonban értetlenül állnak a tudósok. A Copernicus adatai szerint 2020 volt a legmelegebb év Európában.

A Nagy Vörös Folt egy anticiklon, vagyis magas nyomású felhőrendszer, amely az 1800-as évek óta lassan és fokozatosan leépül. A változás oka egyelőre ismeretlen.

Űrutazást tett szerdán William Shatner kanadai színész a Blue Origin űripari cég New Shepard nevű űrhajójával. A 90 éves Shatner, akit sokan a Star Trek tudományos-fantasztikus tévésorozat Kirk kapitányaként ismernek, először járt az űrben a való életben, és ő lett a legidősebb ember, aki valaha űrrepülésen vett részt. A mintegy 18 méter magas, teljesen automata…

Megjelent az Eső irodalmi lap őszi (2021/3) száma. A folyóirat két fiatal költő, László Liza és Rékai Anett verseivel nyit, majd novellák olvashatók többek között Lackfi Jánostól, Haász Jánostól, Toroczkay Andrástól, és egy regényrészlet az elsőkötetes Jánoki-Kis Viktóriától. A nemrég szintén első kötettel jelentkező Bordás Máté verse mellett interjú is készült a szerzővel, A for…

Az amerikai űrkutatási hivatal Perseverance marsjárója által a vörös bolygón készített felvételek első tudományos elemzése megerősítette, hogy a Jezero-kráter – amely ma száraz és szél által lekoptatott mélyedés – egykoron egy nyugodt tó volt, amelyet egy kicsiny folyó táplált mintegy 3,7 milliárd évvel ezelőtt. A felvételeken arra is bizonyítékot találtak a kutatók, hogy a tómedernek…

November végén útnak indítja az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) DART (Double Asteroid Redirection Test) nevű misszióját a SpaceX Falcon-9 rakétáján a kaliforniai Vandenberg űrbázisról. Az űrszonda 2022 szeptemberében szándékosan össze fog ütközni egy aszteroidával, hogy a szakértők az űrben tesztelhessék azt a bolygóvédelmi rendszert, amely aszteroidabecsapódásoktól hivatott oltalmazni a Földet. A technológia tesztelésének célpontja a Dimorphos,…

Október közepéig szüneteltetni fogja a kommunikációt a vörös bolygón lévő marsjáróival a NASA a bolygók együttállása miatt, amikor a Nap a Föld és a Mars között tartózkodik – jelentette be az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) . Bár a mérnökök nem fognak utasításokat küldeni, a missziók folytatják az adatgyűjtést a Marson a bolygók együttállása idején is,…

Űrhajózási történelmet írt a SpaceX amerikai űrkutatási magánvállalatnak a Földre szombaton visszaérkezett Crew Dragon űrhajójának 42 éves amatőr űrhajósa, aki a Földtől több száz kilométeres magasságban, súlytalanság állapotában ukulelén játszott. Chris Sembroski, a Lockheed Martin vállalat munkatársa, az amerikai légierő veteránja játszott a hawaii gitárnak is nevezett négyhúros hangszeren, amikor a Crew Dragon kizárólag amatőr…

Első alkalommal indult szerdán Föld körüli pályára kizárólag amatőr űrhajósokból álló személyzettel űrhajó – közölte a SpaceX amerikai űrkutatási magánvállalat. A SpaceX Dragon automatizált űrkapszuláját négy civil utasával egy Falcon 9-es hordozórakétával helyi idő szerint szerdán délután indították útnak a floridai Kennedy űrrepülőtérről. Az Inspiration4 névre keresztelt misszió nagy előrelépést jelenthet az űrturizmus kiépítésében. A…

A Mars holdjai szolgáltathatnak a legnagyobb eséllyel bizonyítékot az ősi élet nyomaira a Marson a japán űrkutatási ügynökség (JAXA) szakemberei szerint. Hjodo Rjuki és Uszui Tomohiro tanulmányában sorra veszi a vörös bolygó tanulmányozására irányuló jelenlegi és a következő tíz évre kiterjedő erőfeszítéseket – olvasható a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő hírportálon. Ezek közé tartozik az amerikai űrkutatási hivatal…

Elenyésző az esélye, hogy a Bennu aszteroida a Földnek ütközzön – állapították meg az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) kutatói az Osiris-Rex űrmisszióján gyűjtött adatok elemzésével. Az Osiris-Rex több mint két évet töltött a Bennu körül, tanulmányozta és mintát is vett a nagy darab űrkőzetből, hogy jobban megismerje jövőbeli pályáját a Naprendszer belső vidékén. Azt találták,…

Egyszerre három űrszonda lesz a Vénusz körül ezekben a napokban: az Európai Űrügynökség (ESA) két missziója fékez le az égitest közelében, a japán Akacuki már régebb óta kering Vénusz körüli pályán. Hétfőn és kedden a Solar Orbiter és a BepiColombo repül el a Vénusz mellett, hogy missziójuk célja felé tartva lefékezzenek. Az, hogy a találkozó…

Megkezdte az első darab kőzetminta begyűjtését a Perseverance marsjáró a vörös bolygón – közölte pénteken az amerikai űrkutatási hivatal (NASA). Ez az első a mintegy harminc mintából, amely a tervek szerint néhány év múlva a Földre érkezik elemzésre. A NASA több fotót is közzétett, amelyen egy kis halom látható, a közepén egy lyukkal: az elsővel,…