A premiert követően Mosolygó Sára azt emelte ki, hogy a filmet az Egyesült Államokban is nagyon nagy szeretettel fogadta a közönség.
Sajtótájékoztatóján Karikó Katalin azt mondta, hogy az elmúlt három évben ideje nagy részét reptereken, repülőkön töltötte...
Az eddig kirajzolódó kép több mint aggasztó, hiszen a korábbi vizsgálatok alatt a szerek többségével szemben szinte azonnal ellenállóvá váltak a kórokozók.
A Koller Éva bátorsága című filmet ma este, azaz április 14-én láthatod az m2/Petőfi TV csatornáján 20 óra 55 perctől.
Mindenki saját kívánságának megfelelő előadásokat tarthat, az állam nem kíván semmit korlátozni - mondta Csák János.
Közterek falait díszítő, nagyszabású képzőművészeti projektet James Joyce Ulysses című regényének fejezeteit örökítik meg képzőművészek.
Szovjet sikerekből ihletődött orosz játékfilmek bukaresti vetítését akadályozták meg a románok, miután a Szabad Európa Rádió felhívta...
Napjainkban az innováció és a digitalizáció kéz a kézben jár, mivel az innovatív megoldások döntő többségében digitális formában érhetők el. Ezáltal leszünk...
Palik Endre és Zsófi kalandos utazása a PalikExpeditions Facebook oldalon és Instagrammon végig követhető lesz.
Ebben a kötetben sűrűsödik igazán ars poeticává és hitvallássá Kányádi Sándor bölcsessége, amely mint életre szóló és szólító tanítás.
Megnyitották kapuikat pénteken a nagyközönség előtt a csehországi kastélyok és várok, amelyek a téli turistaidényben zárva tartottak.
A pályázat száz kedvezményezettje három évre szóló, havi bruttó 200 ezer forint összegű művészeti ösztöndíjban részesül.
Jon Fosse: a háború és a művészet ellentétek, ahogy a háború és a béke is azok - ez ilyen egyszerű. A művészet...
Az internetes csalók előszeretettel használnak úgynevezett “remote desktop” (távoli asztal megosztó) szoftvereket.
Király Ildikó: A felidézett téves emlékek sokszor valóságon alapulnak, csak az ember kiszínezi őket, máskor teljes mértékben valótlanságok.
A Csang'o-6 robotmisszió célja, hogy mintákat nyerjen egy ősi medencéből, ezzel először szerezve anyagot a Hold rejtett oldaláról.
Ebben a nehéz gazdasági helyzetben a Méhes György-Nagy Elek Alapítvány a rendelkezésére álló eszközökkel támogatott.
A Radnóti Színház hosszan keresett a kiállításnak akadálymentesen látogatható teret. Az Eötvös10 Pincegalériájában 110 fotó kerül kiállításra, a tárlat március 20-tól április...
Traub Viktória Cipők és paták című filmje egy szürreális, hibrid, ember-állat lényekkel benépesített világban játszódik.
Az alkotók és a főszereplők jelenlétében mutatták be vasárnap este Londonban az 1848. március 15-éről és hőséről, Petőfi Sándorról szóló, Most vagy...
Krausz Ferenc: Szüleim kétkezi munkások voltak, de minden lehetséges támogatást megadtak nekem és testvéremnek.
A megújult XIX. Janikovszky Éva Történetmesélő Pályázatra a gyerekek három korcsoportban nevezhetnek, két kategóriában.
A szerző több kiadást megért Coco Chanel életéről szóló, kiváló történelmi regénye után megjelent tehát egy újabb regény...
Puskás Panni a Magvető Kiadónál megjelent első regényének főszereplője három nő, akik a boldogulásért küzdenek.
Kocsi Olga (művésznevén Holy Olga) multimédia művész, aki munkája során a különböző tudományterületek kereszteződéseit vizsgálja.
Zurbó Dorottya és Arun Bhattarai A boldogság ügynöke (Agent of Happiness) című dokumentumfilmje, magyar-bhutáni koprodukcióban készült.
A Szabó Ervin Könyvtár idén ünnepli megnyitásának 120. évfordulóját, ennek alkalmából a könyvtár számos újdonsággal készül.
Azt írják, a pályázat benyújtásának nem feltétele a művészeti vagy művészetelméleti végzettség, szakképzettség.