Az nem lehet csupán véletlen egybeesés, hogy ez történik Rose McGowannel, miután felemeli a hangját a hollywoodi ragadozók ellen - írta Laura...
A céh 2013-ban a Weinstein fivéreket, Harvey-t és Bobot tüntette ki legnagyobb elismerésével, a Milestone-díjjal, amelyet azoknak ítélnek oda, akik munkájukkal történelmi...
Az nő eleinte azért nem beszélt a történtekről, mert sikerült elérni, hogy szégyenletesnek érezze a férfi tettének elárulását.
A hatvan éve a pályán lévő népszerű színésznő, Catherine Deneuve egy interjúban beszélt arról, hogy a közösségi médiában elindult posztáradatot szörnyűnek tartja.
Quentin Tarantino filmrendező, aki legtöbb filmjét, köztük a Ponyvaregényt és az Aljas nyolcast is Weinsteinnel együtt készítette az elmúlt két évtizedben, csütörtökön...
Soha senki nem keresett meg azzal, hogy elmondja horrortörténeteit (...) De rendszeresen hallasz millió furcsa pletykát. Némelyikről később kiderül, hogy igaz, sok...
Einstein pár hónappal azután, hogy közzétette általános relativitáselméletét, 1916 júniusában jósolta meg, hogy minden gyorsuló tömeg gravitációs hullámot kelt és a hullámok...
Einstein egy 1953 februárjában írott levelében Amerika akkori szellemi állapotát – amelyet a kommunistaellenes McCarthyék határoztak meg – a II. Vilmos császár...
A galaxisunkban keletkezett minden csillagnak - ideértve a Napot is - legalább 97 százaléka fehér törpeként végzi, vagy már az. Jövőnkről és...
A széria nemcsak Einstein rendkívüli tudományos felfedezéseit tárgyalja, hanem a környezetéhez fűződő szenvedélyes, összetett viszonyát is bemutatja.
Einstein élettörténete máig is sok titkot rejt. Ezek között van, ami valószínűleg örökre titok marad, és van olyan, amiről már kiderítették, hogy...
A szakemberek szerint mindez nem egyszerűen tudományos érdekesség, vagy Einstein általános relativitáselméletének újabb kísérleti bizonyítéka: a gravitációshullám-detektorok teljesen új ablakot nyitnak a...
Einstein, aki maga is muzsikált, csodálta a magyarok zenei tehetségét. Amerikában megismerkedett a Budapestről származó Edwin Bachmann hegedűművésszel, és meghívta játszani a...
1955. április 18-án, 76 éves korában hunyt el Albert Einstein. A mellette hat éven át szolgáló Hera Waldow 21 évesen lett Einstein...
A magyar történelem hét évszázadának fontos iratait és jelentős személyiségeinek aláírását bemutató tárlat nyílik március 15-én a Magyar Nemzeti Levéltár Bécsi kapu...
A LIGO tudósai csütörtökön jelentették be, hogy közvetlen bizonyítékot találtak a téridő görbületének hullámszerűen terjedő megváltozására, amelyet Albert Einstein jósolt meg száz...
Tony Futura Berlinben él, digitális művész. Alkotói mivoltában legjellegzetesebb vonása az, hogy továbbgondolja azt is, amit látszólag teljesen felesleges. Szürrealitás, pop, szex,...
Több levelet is váltottunk Varga János mérnöktanárral, mióta megjelent egy Einstein-levél a Librariuson. Ő végül Illy József tudománytörténészhez, Einstein-kutatóhoz fordult.
A Jeruzsálemi Héber Egyetem birtokában levő Albert Einstein Archívum körülbelül 55.000 dokumentumot tartalmaz, melynek teljes egészéről – emellett a szerzői jogról és...
A nagy tudós berlini lakásukban hihetetlen terror alatt tartja a feleségét és családját, nem beszélhetnek, csak ha kérdezi őket.
Az agy egy bizonyos "hiányossága" javíthatta az összeköttetést abban a kérgi mezőben, amely a matematikai képességekért és a tér-vizuális intelligenciáért felel.
Weinstein többek között a Becstelen Brigantyk és a karácsonykor megjelenő Django elszabadul című Tarantino-filmek producere.
Ebben az évadban is Csuja Imre és Vallai Péter főszerepléséveljátssza az RS9 színház Podmaniczky Szilárd Albert Einstein paprikás krumpli című színdarabját, melyet...
Amikor nem értjük többé a világot: Nagyszerű könyv káosz, elme, erkölcs és világosság összefüggéseiről. Benjamín Labatut regénye.
Ruth Orkin tizenhét évesen kerékpárral indult útnak Los Angelesből New Yorkba az 1939-es világkiállításra - ezek a fotók is a kiállításon.
Munkásságának végén maga Schrödinger is úgy tartotta már, hogy nincs kettősség, csakis hullámtermészet van.