Ebben az évadban is Csuja Imre és Vallai Péter főszerepléséveljátssza az RS9 színház Podmaniczky Szilárd Albert Einstein paprikás krumpli című színdarabját, melyet a legjobb új magyar dráma díjra nominált a Színházi Kritikusok Céhe. Az első előadás október 16-án lesz, este 7 órai kezdettel, a második előadás november 28-án este 8 órakor. Jegyek az ismert jegyirodákban és az RS9 Színház honlapján rendelhetők (www.rs9.hu)
Az előadásról minden fontos információt (képek, videók, tartalom)megtalál a színdarab honlapján:
https://sites.google.com/site/alberteinsteinpaprikaskrumpli/
Az alábbiakban Jászay Tamás kritikáját olvashatják, amely a Revizoronline-on jelent meg.
Hogy mi köze a „kiszámíthatatlan matematikusnak” a paprikás krumplihoz? Természetesen semmi, de hát valószínűleg éppen ettől olyan jó ez az este. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Nem vagyok híve a ’mi lett volna, ha’ típusú kérdésfeltevésnek, de azt el kell ismernem, hogy Podmaniczky Szilárd mára színpadi mű formáját öltött, valaha talán az említett alapállásból elindított gondolatkísérlete igazán meggyőző és szórakoztató végeredménnyel szolgál. Nem kell ahhoz akadémikusnak lenni, hogy a nagybetűs Tudomány emlegetésekor bárkinek elsőre Albert Einstein neve ugorjon be. A relativitáselmélet kidolgozója azonban nagyon is emberi volt: magyarul is nagy mennyiségben kiadott, filozofikus hajlamú írásai, keményfedelű aranyköpései egytől egyig erről tanúskodnak.
S Podmaniczkyt épp ez, a túlságosan is emberi aspektus vonzotta, amikor a Nobel-díjas tudóst váratlanul visszavezette első felesége, Mileva Malic és három (két élő és egy halott) gyermeke normálisnak kicsit sem nevezhető otthonába. A kontemplatív Einstein a nézővel együtt némi értetlenséggel, ám rendíthetetlen nyugalommal szemléli foteljéből az őt körülvevő káoszt – az okkal, ok nélkül folyton sértődött Milevát, no meg gyermekeit: a közepesen skizofrén Eduardot, a minden kétséget kizáróan halott, ám ennek ellenére igen sokat szövegelő Lieserlt, valamint a látszólag semmilyen defektusban nem szenvedő, s a famíliából épp ezért kilógó Hanst. Az önérzetes Milevát képzelt és valós sérelmei persze nem akadályozzák meg abban, hogy két replika között összehozzon egy jó kis paprikás krumplit – természetesen à la Einstein.
Ez eddig épp úgy hangzik, mint egy érett abszurd, s aligha tévedünk nagyot, ha a darab forrásvidékét valahol ezen a tájon keressük. Dobay Dezsőnek – aki az R.S.9 Színházban másodszor rendezi a szegedi író darabját: a Godot-t idéző Beckettre várva után az Albert Einstein paprikáskrumpli (így, egybeírva) részben azonos szereplőgárdával került színre ugyanott – szemmel láthatóan jó érzéke van az abszurdhoz. A jelenetek közé iktatott, a minap elmúlt századot például politikusi beszédrészlettel és mozgalmi indulóval idéző zenei montázs (Vedres Csaba), vagy a térhasználat (díszlet: Veres Dóra és Vadász István) szintén ebbe az irányba hat. Az Einstein-házaspár három gyermeke által gyorsan át- meg átalakított teret kisebb-nagyobb, forgatható hasábok alkotják: oldalukon rajzolt szék vagy tűzhely, máskor buja képletdzsungel vagy egyszerű állóóra látható.
A meg- és elrajzolt világban teljes természetességgel mozognak a szereplők, s a hihetetlen és lehetetlen dolgok hétköznapi adottságként való elfogadása hozzájárul a sikerhez. Einstein mint választott hős ebből a szempontból is telitalálat: a tudós, akinek az élet(műv)e tényeken és adatokon, tételeken és bizonyításokon alapult, kedélyesen társalog halott lányával meg a fiával, akinek például komoly elméleti problémát okoz, hogy melyik végén kezdje el hámozni a krumplit.
A szereplők szemmel láthatóan nagy örömmel vesznek részt a játékban, bár nem nyújtanak egységes teljesítményt. Gyorsan hozzáteszem: nem is nyújthatnak, hiszen a három gyereket alakító három ifjú, tisztességgel dolgozó színész mellett a két főszerepet – csakúgy, mint az előző Podmaniczky-Dobay-projektben – Vallai Péter és Csuja Imre hozza. És nem is akárhogy: még soha nem tűnt fel, hogy Vallai fizimiskája ennyire hasonlít Einsteinéhez, de a nyitó jelenetben a híres, nyelvöltős fotó élőben történő megidézése már tudatja, hogy jó helyen járunk. Einsteinjét nemigen lehet kihozni a sodrából, nyugodt, de nem közömbös, filozofálásra hajlamos ember, aki a lényegtelen dolgokat – így például gyerekei nevét – képtelen megjegyezni. Úgy tud címszereplő lenni, hogy közben alázatosan beleolvad a rajzolt háttérbe. Csuja Imre Milevája mellett, aki maga a megtestesült indiszkréció, más stratégiát nem is igen lehetne követni: a szakállas, fülbevalós, ezüstösen csillogó hajú, kötényes dáma valódi terepe a konyha, s már csak ezért sem hiszem el neki, hogy a relativitáselmélethez valóban köze volna, mint azt hangosan állítja. Csujának szerencsére eszében sincs nőt játszani: dörgő hangon igyekszik katonás rendet vezényelni otthona élő és halott lakóinak.
