Erzsébetvárosnak ezt a Nagykörúton kívül eső részét Csikágónak nevezik, és nem a bűnügyi statisztikák miatt: úthálózata szabályos, bérházai pedig olyan gyorsan nőttek...
Utazási irodát nyitott és motoros túrákat szervez apja emlékére Kubában Ernesto Guevara, a legendás forradalmár, Che Guevara legfiatalabb fia. A La Poderosa...
Kedden a déli órákban elterjedt a híre annak, hogy a zsír kilója már 90000 pengőbe kerül. Az a körülmény, hogy egy kiló...
A rövid darabban alkalmazott szabályok alkotják az alapjait azoknak az összefüggéseknek, amelyek a következő ezer évben a nyugati zene nagy részét uralták.
Nincs hova hátrálnunk címmel rendezett tüntetés szónokai között feltűnt Iványi Gábor lelkész is. Távlatokkal bíró beszédét itt elolvashatjátok.
A források segítségével a legkisebb részletig vissza tudták adni az egykori gettó felépítését és hangulatát.
Tudományos és ismeretterjesztő munkássága, valamint több évtizedes oktatói pályája során generációknak adott át felmérhetetlen ismeretanyagot, nyújtott kutatói szemléletmódot, etikus szakmai példát.
Szombattól látható a Magyar Nemzeti Múzeumban Nagysándor József aradi vértanú búcsúlevele, amit a tábornok élete utolsó óráiban, október 6. hajnalán írt.
A bátrabbak a Normafáról is elindulhatnak: az Ibériai félsziget túlsó végéig kagylók jelölik az utat. Antal Csabát, a Camino-könyvek kiadóját faggattuk, hátha...
A nyugati hatalmak Erdély Magyarországhoz való visszacsatolásával akarták megdönteni a kelet-európai kommunista rendszert, állította Ioan Talpeş.
A vikingek családostul keltek útra - bizonyították genetikai vizsgálatokkal az Oslói Egyetem kutatói, akik eredményeiket a The Royal Society folyóiratában ismertetik.
A történelem látott már olyan összecsapásokat is, amelyek kevéssé magasztos célokat tűztek ki maguk elé, s inkább mulatságos, érthetetlen vagy éppen szánalmas...
Az alkotók, a művészek belőlünk, emberekből, a mi emlékeinkből, érzéseinkből, gondolatainkból rajzolják, festik, írják, éneklik, ‒ homokozzák ki az alkotásaikat.
Bársony István: A felejtés nem megoldás. Ezért döntöttünk úgy, hogy minél többen szembesüljenek a gettóba zárt emberek sorsával.
Ha hiteles Horthy-szövegnek tekintenénk, akkor be kell látnunk, hogy a Kormányzó Úr őfőméltóságának jót tett a túlvilági lét.
A dokumentumfilm szerint a háború kitörése után vidékre menekülő Coco Chanel 1940-ben, Franciaország kapitulációja idején érkezett vissza a fővárosba, ahol a Ritz...
A 360 fokos panorámafotók bemutatják a volt náci német tábor hiteles helyszínét és objektumait.
Ráragadt az arcára a még friss, meleg tehénszar, s ráragadt a kezére, a nyakára is. És ahogy körbe nézett, látta, nagy, barna...
Felvidéki unokatestvérem mesélte, hogy náluk, Szlovákiában ráizgultak a kereszténydemokrata politikusok arra, hogy vasárnap ne nyithassanak ki a boltok…
A vízmerő dézsa a kút állóján van, a kútgém hegyére női kendőt, vagy kötényt kötöttek. Jelentése: rideg nő tartózkodik a pásztorszálláson. Elvégezte...
Még aznap éjszaka óvatosan összeillesztettük a húsz különös darabot és rájöttünk, hogy egy nőszobrot alkotnak.
A Legát-Zsigmond páros megmutatja, hogy a történelem egyetlen szeletében benne van a teljesség. Humor-, tanulság- és a vigaszforrás is lehet a közlekedéstörténet.
A Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint a háborús kegyeleti főosztály munkatársai is kint vannak a helyszínen.
A gönci templomban régészeti feltárásokat is végeztek, mert korabeli feltételezések szerint itt temették el Károli Gáspárt. Az ásatás során három, barokk kori...
A szakértőknek még nem volt idejük a szobor korának és eredetének megállapítására.
A cseréptöredékekre (osztrakonokra), vagy papiruszdarabkákra írott szövegeknek köszönhetően rengeteg ismeretet szereztek a kutatók a település egykori lakóinak mindennapjairól.
A tárgyak mellett a hintaló kultúr- és társadalomtörténeti vonatkozásai legalább olyan fontosak a gyűjtők számára, akik nemcsak rendszerezik az állományt, de folyamatosan...
Vannak olyan eszmék és szellemi áramlatok, melyek akaratunk ellenére érkeznek hozzánk Keletről. Talán ezeket is ellensúlyozhatja Vlagyimir Szorokin!