+ Ajánló

Íróimport Oroszországból: Szorokin Pesten

fotó: csata Judit

Vannak olyan eszmék és szellemi áramlatok, melyek akaratunk ellenére érkeznek hozzánk Keletről. Talán ezeket is ellensúlyozhatja Vlagyimir Szorokin!

Keresés a weben

Kedden este sokan gyűltünk össze az ELTE Múzeum körúti épületegyüttesének tanácstermében, hogy meghallgassuk az orosz irodalom higgadt fenegyerekét, akinek eddig hét kötete jelent meg magyarul, s mindegyikkel meglepetést tudott okozni. Mostani látogatásának apropója a frissen megjelent TELLÚRIA című regény.

Nem untatnék senkit a körülményekkel, az író konszolidált frizurájával, éppen csak jelezném, kapott néhány nehezen értelmezhető kérdést…

Szorokin – bár nyilván örül neki – máig nem érti, hogy miért és hogyan váltanak ki könyvei ekkora figyelmet, hiszen ő mást sem csinál az elmúlt három évtizedben, mint feljegyzi azt, amit a fantáziája termel. Saját állítása szerint, ha ír, azt ma is belső kényszer hatására teszi: a Tellúria óta még nem kezdett új munkába.

szorokin

fotó: Csata Judit

A KÉKHÁJ körüli oroszországi botrányt felelevenítve elmesélte, hogy azzal a regénnyel szerette volna kifordítani a XX. századot, hogy beleszagolhassunk, a történelmi béklyóktól megszabadulva nézhessünk szembe egy iszonyatos évszázad minden groteszkségével. A regény szereplői térben, időben és emberi mivoltukban is kiszakíttattak a valóságból, így eshetett meg, hogy a hosszú hajú Hitler leginkább Liszt Ferencre hasonlít. A magas, szép Sztálin pedig Hruscsov gróf szeretője. Nyilván ez az utóbbi momentum az, ami óriási dühöt váltott ki. Szorokin szerint – a tréfát félre nem téve – a felfokozott indulatoknak az volt az oka, hogy a Sztálin-Hruscsov szerelmi kettősben a generalisszimusznak jutott a passzív elfogadó szerep…

szorokin

fotó: Csata Judit

A máig is erős Sztálin-kultusz kapcsán Szorokin elmondta, hogy gyakorlatilag nincs olyan orosz család, mely ne lenne közvetlenül érintett. Szorokin nagyanyjának testvérét például egy vicc miatt vitték lágerbe. Az oroszok többsége mégis úgy gondol Sztálinra, mint nagy államférfira, aki – mindegy milyen áron! – felemelte Oroszországot. Persze, ez a nézet nem lenne ennyire erős, ha nem kapcsolódna szervesen a mai Oroszország újbirodalmi propagandájához. Nem véletlen, hogy legújabb regényében, ahol Európa és Ázsia is apró államokra hullott, van egy Sztálinország, ahol minden a Vezér alakja köré szerveződik, még templomot is építettek neki.

Szorokin a regényei kapcsán többször is hangsúlyozta, hogy ő nem szociológus, és nem is történész, hanem művész, aki a művészet eszközeivel akar és tud reagálni a világ – gyakran riasztó – jelenségeire. Így nem véletlen az sem, hogy a Tellúriában egy feldarabolt világot ábrázol.

A második világháború után kialakult egyensúly inog, az általunk eddig ismert világ darabokra hullik. Az, ami a Tellúriában a valóság, a valóságban most még csak eszme szinten létezik. De, mind tudjuk, ha egy eszme elég erős, akkor testet ölthet! A Tellúria azt mutatja meg, mi lesz, ha így történik. A Tellúria szépirodalom, művészi próbálkozás arra, hogy a jövőn keresztül pillantsunk a jelenre.

szorokin

fotó: Csata Judit

Az irodalmi besorolások kapcsán Szorokin elmondta, hogy nincs kifogása a posztmodern titulus ellen, bár nem egészen érti, hová vezet a szerzők és művek – de ma már a politikusok – ilyesfajta kategóriákba sorolása.

Tisztelem az irodalomtudósokat és együtt érzek velük, amikor magyarázniuk kell a magyarázhatatlant. Hogyan lehetne besorolni Kafkát?

Szorokin szerint a kritikusok rendszeresen a rovására írják, hogy nincsen saját, jól definiálható stílusa, de szerinte ez így van rendben.

Vannak, akik mindig ugyanúgy írnak, de nekem az a célom, hogy a könyveim különbözzenek egymástól. Minden könyv után fel kell égetni a hidakat, el kell felejteni a sikert, és nekiállni valami egészen újnak. Akiről azt mondják, hogy saját stílusa van, az szerintem már meg is halhat, de én még nem akarok meghalni.

A kétlaki életet élő (Berlin/Moszkva) szerző persze nem csak a regényeiről beszélt, hanem a családjáról, Berlinről, és arról is, hogy harmincöt év kihagyás után újra elkezdett festeni, és örömteli a visszatalálás a képzőművészethez. A nyolcvanas években – ’89-ben jelenhetett meg először nyomtatásban – Szorokin grafikusként kereste meg a kenyérre valót…

***

(Csata Judit fotográfiái a Librarius és a Kontakt Fotóművészeti Kurzusok közötti együttműködés keretében készültek.)

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top