Szakács és munkatársai a sejtek úgynevezett gyógyszerpumpáit próbálták „becsapni”.
A Cassini elolvad és szétszúzódik, ahogy több mint 120 ezer kilométeres óránkénti sebességgel alámerül a bolygó légkörébe.
…aki egy nős férfivel folytatott viszonyt. Legalábbis a korabeli sajtó ezen csámcsogott, ebben a hangnemben. Irène Frain utánajárt a tényeknek.
Ma, retróként sokan élvezetet lelnek a KGST-s autókban, s valljuk be, megvan a bumbordi bájuk. De ne feledjük, menyire irigyek voltunk még...
De én azok közé tartozom, akik bíznak abban, hogy ezeket az alapokat már jócskán meghaladtuk. Magyar László András kötete tömény rácsodálkozás.
Peggy Whitston eddig összesen 665 napot töltött a Földön kívül. Összesen 10 űrsétát végzett el, és ő az első nő, aki már...
Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken, a jaroszlavli Projektorija elnevezésű tudományos-technikai diákfórumon tette a kijelentést.
A hüllő kifejlett nőstény, mely halálakor vemhes volt.
A régészek most azt próbálják meghatározni, hogy vörös vagy fehérbort tároltak az edényben.
Az agyagtáblát több mint száz éve fedezte fel a mai Dél-Irak területén a legendás régész, Edgar Banks, akiről Indiana Jones alakját is...
Az új kutatás bebizonyította, hogy mindössze két jelenség határozza meg, milyen erősen fénylik a Nap.
Már éppen le akartuk zárni az ásatást, amikor hirtelen előbújt egy mozaikfelirat a csövek és kábelek közül, bámulatos módon sértetlenül - nyilatkozta...
Nincs abban semmi meglepő, hogy egy 2,7 milliós jégmagban 300 ppm a széndioxid tartalom, a jelenlegi korunk levegőjében pedig mintegy 400 ppm...
Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy hóembert lehetne építeni, vagy síelni lehetne a felszínen.
Ma este élőben közvetíti a NASA a Facebookon keresztül az Észak-Amerikából, Oregon államból látható napfogyatkozást.
Régészek régóta gyanítják, hogy a római vízvezetékrendszer problematikus lehetett közegészségügyi szempontból.
Az elmúlt években georadarral és lidarral elvégzett kutatások alapján pedig feltételezhető, hogy az erődnek volt két tornya a Balaton partján is, ami...
A porrá őrölt kőzetekben talált molekulák elmondják nekünk, mi érdekes történt 650 millió éve. Ekkor történt az ökoszisztéma forradalma, ez volt az...
Fontos eredmény például, hogy a migrén közvetlen kapcsolatot mutatott az irritábilis bél szindrómával.
Mindig is gyanúsnak találtam Froissart elbeszélését, mert annyira nem illett a herceg jelleméhez. Eduárd kemény katona volt, de istenfélő ember - írja...
Ha ezek a vulkánok kitörnek, tovább destabilizálják a nyugat-antarktiszi jégmezőket. Minden, ami jégolvadást idéz elő - és ilyen a vulkánkitörés -, felgyorsíthatja...
Nem fog becsapódni a Földbe. Ez a legfontosabb dolog, amit el kell mondani - közölte a tudományos munkatárs.
Ma Magyarországon közel kétszázezer, Alzheimer-kórban szenvedő ember él, akiknek életminősége csak a korai diagnózissal és kezeléssel őrizhető meg.
Bianca Moebius-Clune felsorolja a kerülendő és a helyettük alkalmazandó kifejezéseket. Az éghajlatváltozás helyett például az időjárási szélsőségeket javasolja.
A legnagyobb meglepetés egy római stílusban épült fürdő, benne a mozaikpadló részleteinek a felbukkanása volt, ami nem tekinthető szokványos tárgyi emléknek ebben...
A szombaton elhunyt akadémikus a magyar fizika egyik legmarkánsabb, a világon mindenütt ismert és elismert, iskolateremtő alakja volt.
Nagyjából fél órát állt a derékig érő, hideg vízben és nem érzett semmit, ám amikor hazaindult, észrevette, hogy a lába folyamatosan vérzik.
A legvalószínűbb magyarázat, hogy a mag tengely körüli forgásának sebessége még abból az időszakból őrződött meg, amikor a Nap kialakult, tehát mintegy...