+ Ajánló

A nyugati orvoslással szembeni szkepszis nem alaptalan!

magyar lászló andrás solenoid és pelithe corvina

De én azok közé tartozom, akik bíznak abban, hogy ezeket az alapokat már jócskán meghaladtuk. Magyar László András kötete tömény rácsodálkozás.

Magyar László András: Solenoid és Pelithe / Régi gyógyszerkentyűk – Corvina Kiadó, 2017 – 168 oldal, kemény táblás kötés védőborítóval – ISBN 978-963-1364-50-7

Alakul, mint púpos gyerek a prés alatt…

…szoktuk mondogatni, de viszonylag ritkán esik meg, hogy elképzeljük a púpos gyereket meg a prést. S ha ez, konkrétan nincs is benne a Solenoid és Pelithe című kötetben, azért sok egyebet találhatunk, ami nagyon közel áll ehhez.

Magyar László András orvostörténész, a Semmelweis Orvostörténeti Könyvtár munkatársa szépen összegyűjtötte a legelképesztőbb orvosi herkentyűket, szerkentyűket és kütyüket. Azokat a gépezeteket, amelyeket ma elképedve és borzadva-csodálkozva nézegethetünk, miközben megpróbáljuk elképzelni, miféle kínlódásokon és reményeken mehettek keresztül a régi idők betegei.

A kötetben szereplő, néha bornírtnak, máskor rettenetesnek vagy megmosolyogtatónak tűnő eszközök zöme a XIX. század második feléből származik, abból a korból, amikor a technikai civilizáció és a műszaki találmányok elözönlötték a világot, s a mindig is meglévő egészség utáni vágyat kihasználva egy új – máig is virágzó – iparágnak nyitottak utat. A lehetőség – legyen szó gyors meggazdagodásról vagy a másokon segítésről – sokakat megmozgatott, a kor orvosi-műszereiben a korábban ismeretlen tudományos lehetőségek (elektromosság, sugárzás) léptek nászra az emberi fantáziával. Az újdonságból eredő szabályozatlanság miatt egymás sarkát taposták, a rosszindulatú pénzhajhászok, a kóklerek, az ostoba kuruzslók és a valódi gyógyítók.

Az idő és az orvostudomány fejlődése az, ami végül ítéletet hirdetett. A kötetben található találmányok egy része nyom nélkül eltűnt, más részük az élet egyéb területein talált magának helyet. A mai kondigépek ősei például viszonylag könnyen beazonosíthatók, de találhatunk olyan eszközt is, mely – bár gyógyászati céllal készült – de megszólalásig emlékeztet egy mai hajszárítóra.

A képen nem hajszárító látható, csupán annak orvosi őse. érdekes, hogy számos ma egyáltalán nem egészségügyi célra szolgáló tárgy őse orvosi eszköz volt, ilyen pl. a vibrátor, a szolárium, az óvszer – amely eredetileg csupán a nemi betegségek elleni védelemre szolgált – vagy a hajszárító. Ezt a szerkezetet a maga idejében forró légzuhanynak nevezték.[…] A legrégebbi effajta eszközt Maximilian von Frey( 1852-1932) bécsi élettan professzor fejlesztette ki Berlinben: e drága és bonyolult eszköz alkalmasint hideg levegő fúvására (úgynevezett skótzuhanyra) is alkalmas volt.

A Solenoid és Pelithe című kötet nagy előnye a meglepetésteli szórakoztató stílus, amiben a hosszabb-rövidebb tárgyleírásokat Magyar László András az olvasó elé tárja.

S hogy túl a borzongáson és a szórakoztatáson mire jó ez a szép kiállítású kötet?

Hát arra biztosan, hogy egy pillanatra megálljunk, és hálát adjunk a sorsnak, hogy bajainkkal nem százötven évvel ezelőtt kellett felkeresnünk az orvost. Persze, a következő gondolatunk lehet az is, hogy

vajon az utódaink száz-százötven év múlva mennyire hangosan fognak röhögni XXI. század első negyedének orvostudományán?

***

A kötet megrendelhető például innen, de gyaníthatóan ott lesz a legtöbb könyvesbolt polcán is. Ha lenne – szerencsére most nincs – olyan rokonom vagy ismerősöm, aki kórházban múlatja az időt, neki szívesen vinnék vidításul ajándékba a Solenoid és Pelithe című kötetből…

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top