+ High-tech

Putyin elmondta, hogy ki lesz a világ ura

Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken, a jaroszlavli Projektorija elnevezésű tudományos-technikai diákfórumon tette a kijelentést.

„A világ ura” lesz az az ország, amelyik elsőségre tesz szert a mesterséges intelligencia kifejlesztése terén – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken, a jaroszlavli Projektorija elnevezésű tudományos-technikai diákfórumon.

Nagyon nem lenne kívánatos, hogy ez a monopólium konkrétan valakinek a kezében összpontosuljon. A mesterséges intelligencia nemcsak Oroszország jövője, hanem az egész emberiség jövője. Kolosszális lehetőségek és nehezen előre jelezhető fenyegetések rejlenek benne. Aki vezetésre tesz szert ezen a területen, az a világ ura lesz.

Putyin szerint ha Oroszország élre tör ezen a területen, akkor:

Meg is fogja osztani az egész világgal ezt a technológiát, ahogy ma is megosztjuk az atomtechnológiát. De hogy ne álljunk a sor végén, ezen már ma dolgoznunk kell.

Az orosz elnök  úgy gondolja, a jövő háborúit drónok fogják megvívni és

ha az egyik fél drónjai legyőzik a másikéit, nem marad más választás, mint a megadás.

3 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. DrNemoda szerint:

    Lefordította magának ! Fegyveres, tömegpusztató drónok jelentik a mesterséges intelligencia tetejét, értelmét ! Hogy mindenki értse ! Még szerencse, hogy egyszerűen esélytelen ebben az iparágban (a maga szertágazó tudományos kapcsolataival, önzetlenül megosztott nukleáris hozzáértésével).

  2. göre gábor szerint:

    Kamion vezérlés műholdról, tankot is elvezet! az kevésbé „sérülékeny” Ismerősöm dolgozik a csapatba, félelmetes, államtitkok tudója!

  3. Alteran szerint:

    „A múlt héten Kína közzétett egy tervet arra, hogy Kínának 2030-ra a mesterséges intelligencia terén a világ vezetőjévé kell válnia. Addigra egy 150 milliárd dollár értékű AI-piacot akarnak kiépíteni. Ehhez dollármilliárdokat öntenek az akadémiai kutatásokba, kísérleti, maximum hosszú távon eredménnyel kecsegtető projektekbe és AI-startupokba. Kína törekvése, hogy minél gyorsabban ledolgozza technológiai hátrányát Nyugat-Európával és az USA-val szemben. A most meghirdetett állami program felgyorsíthatja a folyamatot, és hosszú távon megalapozhatja Kína világgazdasági dominanciáját. A kutatások sok területet érintenek: mezőgazdaságot, gyártást, logisztikát, pénzügyi-biztosítási szektort, az állami szférát, a nagy hatótávolságú rakétarendszereiket, és a bűnmegelőzést.”
    Nem tudom ki hogy van vele, én nem szívesen látnám kínát vezető szerepben. Privacy, emberi jogok, demokrácia… Kína egyikben sem jeleskedik. (Az USA sem, de Kína azért messze sokkal rosszabb.)
    SoftBank CEO, Masayoshi Son (Japan): „…I think this superintelligence is going to be our partner. If we misuse it it’s a risk. If we use it in good spirits it will be our partner for a better life.”

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top