A tiszakécskei Bach 330 rendezvénysorozaton április 19-én nagyszabású kóruskoncertet hallhattok. Ebből az alkalomból készítettünk interjút dr. Méhes Balázzsal, az eseménysorozat művészeti vezetőjével.
Szombat este Őz Zsolt-emlékfesztivált tartanak a G3-ban, a Vidámpark másfél éve elhunyt énekesére zenésztársai emlékeznek. Nekünk pedig már régóta pihen a fiókban...
Bartók először 1906-ban érkezett Gyulára, ahová Galgóczy gazdatiszt invitálta, hogy meghallgathassa a környék híres muzsikását, a Vágási nevű dudást.
Retrospektív tárlattal emlékezik meg Edith Piaf születésének közelgő 100. évfordulójáról a Francia Nemzeti Könyvtár.
Merthogy a kiváló énekes új klipjüknek a forgatásán azt tartotta a legnagyobb kihívásnak, hogy színészi munkát kellett végeznie, amihez nincs rutinja. Bin-Jip...
A soulzenészek és énekesek között Sledge kétségtelen tehetsége és izgalmas hangja ellenére sem tartozott az 'első körbe'.
A Nekem így jó az egyik legszemélyesebb dal az albumról, az én életemről szól. Teljesen beette már magát a zenekar és a...
A Manfred Mann’s Earth Band névadója idén lesz 75 éves, de a zenekar töretlen lendülettel turnézik. Vasárnap a budapesti közönség is újra...
A hódmezővásárhelyi Twentees pár hete jelentette meg első nagylemezét Sing, Dance, Cry címmel. A debütáló album kapcsán a zenekar énekesét és gitárosát,...
Ujj Zsuzsi és a Spenót a Liget Galériában Halas István kiállításának finiszázsán, 2015. április másodikán játszotta a méltán népszerű dalt. Számszöveg: Peer...
Nemrég beszámoltunk a Hard Rock Rising versenyről, amelyen először az Ozone Mama zenekar képviselte Magyarországot 2013-ban. A zenekar gőzerővel dolgozik, az elmúlt...
A Beatlesre, a Nirvana-ra és a Black Sabbath-ra péládul azonnal ráismertünk, ám a Doors okozott némi fejtörtést.
A karmester, zenepedagógus, zeneszerző, a Szent István Király Szimfonikus Zenekar alapítója 96. évet élt. Komponált operát, meseoperát, passiót, rekviemet, kantátákat.
Már egy sportcsarnoknyi ember jelezte, hogy nem vesz részt a Nickelback budapesti koncertjén októberben. De miért kell ezt egyáltalán jelezni? És miért...
Koncz Zsuzsa előadóművész vette át a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének (MEASZ) Radnóti-díját a kispesti önkormányzat dísztermében 2015. április 8-án.
A Kultkikötő tíz év alatt a Balaton kulturális életének és turisztikai kínálatának a meghatározó tényezője lett. A tavalyi szezont 40 ezer nézővel...
Bocsánatot kérek, valójában nem úgy gondoltam, igazából azt akartam mondani, hogy: Barátom a KDNP, s külön Semjén Zsolt... Apa Zenél és helyreigazít.
A 16 éves Jarrett Koral 2 éve alapította lemezkiadóját, aki éppen most fogja kiadni Macaulay Culkin első lemezét is. A fiú üzlete...
Kétnapos gasztronómiai és kézműves vásár illetve koncertek várják az érdeklődőket vasárnap és hétfőn a Várban.
Júniusban jelenik meg Frank Zappa utolsó nagylemeze, amelyik kereken a századik sorlemeze lesz a 22 éve elhunyt rockzenésznek. Az elképesztő tempóban dolgozó...
Az idei Grammy-díjátadó abszolút nyertese volt Beck, aki tavalyi lemezéért megkapta az év albumának, illetve a legjobb rocklemeznek járó Grammy-díjat is. Most...
Néhány nappal halála után, 1994. április 8-án Seattle-i otthonában egy villanyszerelő talált rá Kurt Cobain holttestére, aki a helyi rendőrség szerint fejbe...
Az AMY című dokumentumfilmet a BAFTA-díjas Asif Kapadia rendezte, aki a szintén tragikus körülmények között meghalt Forma-1-es pilótáról, Ayrton Sennáról is nagysikerű...
A 68 éves rocklegenda Enda Walsh ír drámaíróval dolgozik együtt, aki korábban Tony-díjat nyert a Once című musicalével.
A múlt héten volt egy koncert, amiről itt írtam is. Akkor megpendítettem, hogy vannak fenntartásaim a koncertbeszámolókkal kapcsolatban, leginkább azért, mert mostanság...
Dögöljön meg a szomszéd tehene! - ezzel a címmel mutatta be új klipjét április elsején, de koránt sem tréfaként Geszti Péter és...
Április 10-ig még jelentkezhetnek a zenekarok a legjelentősebb világzenei vásárra, aminek idén Budapest ad otthont. A budapesti WOMEX új távlatokat nyithat!
Lajkó Félixnek a zene iránti nem mindennapi szenvedélyét ismerik el, amivel hiteles módon testesíti meg az avantgárdnak a művészet és az élet...