+ Média

Médiavita: …az újságírói történetben fenn kell tartani az el nem döntöttséget

Médiavita: …az újságírói történetben fenn kell tartani az el nem döntöttséget

A Republik felkérte Lukas Bärfusst, írjon esszét a storytelling témájához. Ehhez fűzök néhány gondolatot. - írja Ariane Tanner.
Úgy gondolom, valamit jó időben vettünk észre – Interjú Salamon Andrással a Lumiere Filmiskoláról

Úgy gondolom, valamit jó időben vettünk észre – Interjú Salamon Andrással a Lumiere Filmiskoláról

Amikor azt látom, hogy a Lumiere-ben frissen végzett hallgató neves angol színészek munkatársaként dolgozik, akkor azt kell mondanom, pontosan erre vágytunk, amikor megalapítottuk az iskolát...
Elhunyt Baló György

Elhunyt Baló György

Életének 72. évében hétfő reggel meghalt Baló György televíziós újságíró - közölte a család. Baló György méltósággal viselt, hosszú betegség után hunyt el szerettei körében....
Kitüntetéseket osztottak a közmédiában

Kitüntetéseket osztottak a közmédiában

A közmédiában dolgozók felelősségére hívta fel a figyelmet a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója csütörtökön, amikor első alkalommal adta át a társaság által alapított nyolc...
Retro díszletek közt gyógyulnak egy cseh kórház idős betegei

Retro díszletek közt gyógyulnak egy cseh kórház idős betegei

Vélhetőleg nem a szocializmus, hanem a fiatalság utáni nosztalgiáról van szó.
Az Alexandra-ügy még mindig irritálja a kiadókat

Az Alexandra-ügy még mindig irritálja a kiadókat

A legnagyobb érdeklődést a könyvkiadók és a könyvkereskedők kapcsolatáról szóló kerekasztal-beszélgetés övezte.
Sikerlista: Ezeket a könyveket vették a legtöbben februárban

Sikerlista: Ezeket a könyveket vették a legtöbben februárban

Grecsó Krisztián Vera című kötete gyakorlatilag megjelenés pillanatában az élbolyba került, de vannak más érdekességek is a Líra könyvesboltok, Líra-Móra könyvesboltok és a Rózsavölgyi és...
Intim fotókkal zsarolják az Amazon tulajdonosát

Intim fotókkal zsarolják az Amazon tulajdonosát

Jeff Bezos, az Amazon internetes kereskedelemmel foglalkozó vállalat milliárdos elnök-tulajdonosa zsarolással vádolta pénteken a National Enquirer című bulvárlap kiadóját. A kiadó közölte, hogy vizsgálatot indít...
Ferenc pápa imaportált és mobilalkalmazást mutatott be lakosztálya ablakában

Ferenc pápa imaportált és mobilalkalmazást mutatott be lakosztálya ablakában

Egy klikkeléssel személyes profilt nyitott magának Ferenc pápa egy imaportál új okostelefonos alkalmazásán, az apostoli lakosztálynak a Szent Péter-térre néző ablakában vasárnap délben. Ferenc pápa...
A YuoTube letilt! – halált, mérgezést, traumát okozó videók a kukában

A YuoTube letilt! – halált, mérgezést, traumát okozó videók a kukában

A YouTube közösségi videomegosztó letiltja platformjáról a veszélyes, a nézőket érzelmileg sokkoló viccesnek szánt tartalmakat és kihívásokat. A lépést az váltotta ki, hogy ezek több...
Eddig ezt a Twitter-üzenetet osztották meg a legtöbben

Eddig ezt a Twitter-üzenetet osztották meg a legtöbben

Minden idők legtöbbször megosztott Twitter-üzenetét küldte Maezava Juszaku. A japán milliárdos azt ígérte, hogy a szombati üzenetét megosztók közül 100-an fejenként egymillió jent kapnak tőle...
Elhunyt internet egyik atyja

Elhunyt internet egyik atyja

Nyolcvanegy éves korában meghalt Larry Roberts amerikai tudós, az internet egyik atyja, aki az 1960-as években vezette az amerikai Fejlett Kutatási Projektek (ARPA) Ügynökségét, amelynek...
Bödőcs Tibor M1 Híradót parodizált – videó

Bödőcs Tibor M1 Híradót parodizált – videó

Bödőcs Tibor többek között arról is beszámol az M1 Híradóban, hogy Mészáros Lőrinc nyerte az idei Anna-bált, a 2018-as vébédöntőt pedig a magyar csapat, csak...
Elhunyt a Népszava volt újságírója

Elhunyt a Népszava volt újságírója

Szombatra virradóra 92 éves korában elhunyt Lendvai Vera újságíró, aki negyven évig volt a Népszava munkatársa - közölte a család. Lendvai Vera pályafutását a Szabad...
Mi rejlik a márkákat felismerhetővé tevő logók mögött?

Mi rejlik a márkákat felismerhetővé tevő logók mögött?

Egy egész univerzum, ahol Szalay Miklós az idegenvezető.
Ezekre a szavakra kerestek legtöbben a Google-ban az idén

Ezekre a szavakra kerestek legtöbben a Google-ban az idén

A világon a labdarúgó-világbajnokság, Magyarországon a választás vezeti a Google 2018-as abszolút keresési listáját. A 2018-as világlistán a focivébét Avicii, az áprilisban meghalt svéd lemezlovas...
23 televízió műsorait támogatja a médiatanács

23 televízió műsorait támogatja a médiatanács

Huszonhárom helyi vagy körzeti televízió műsorainak támogatásáról döntött a Magyar Média Mecenatúra Programon belül a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A pályázat idei...
Vallomást tett a Facebook Soros Györgyről

Vallomást tett a Facebook Soros Györgyről

Megerősítette a Facebook pénteken a The New York Times című lap korábbi  értesüléseit, amelyek szerint munkatársai a vezetés felkérésére információkat gyűjtöttek Soros Györgyről. Az újság szerint...
Büntetett a Médiatanács

Büntetett a Médiatanács

Médiatanács eheti ülésén három döntést hozott.
A Facebook nyomozott Soros György után

A Facebook nyomozott Soros György után

Elliot Schrage, a Facebook volt kommunikációs vezetője magára vállalta a felelősséget, amiért megrendelést adott a Definers tanácsadó cégnek, hogy kutakodjon a vállalat bírálói, köztük Soros...
Jobboldaliak és vallási radikálisok csaptak össze transzneműekkel Kijevben

Jobboldaliak és vallási radikálisok csaptak össze transzneműekkel Kijevben

Lefújták a szervezők a transzneműek felvonulását vasárnap Kijevben, mert jobboldali és vallási radikálisok ellenmegmozdulást szerveztek. Az UNIAN ukrán hírügynökség szerint rendőrök választották ketté a belvárosban...
Már tudják, miért leszel magányos a Facebooktól

Már tudják, miért leszel magányos a Facebooktól

A különböző közösségi platformokon töltött idő növelheti a depresszió és a magányosság érzését az emberben - derült ki a Facebook, a Snapchat és az Instagram...
Meghalt az egykor egyetlen ismeretterjesztő műsor, a Delta narrátora

Meghalt az egykor egyetlen ismeretterjesztő műsor, a Delta narrátora

A Kossuth rádióban a magyar harangok történetét bemutató sorozat narrátori feladatait is a kezdetekben ő látta el.
Elhunyt Baleczky Annamária

Elhunyt Baleczky Annamária

Elhunyt Baleczky Annamária, a Magyar Rádió és a Magyar Televízió egykori munkatársa - közölte a család kedden. A közlés szerint Baleczky Annamária hosszan tartó súlyos...
Iskolai lövöldözés és pedofil papok a South Park új évadában

Iskolai lövöldözés és pedofil papok a South Park új évadában

A jövő évi, 23. évadot is bejelentették.
A legdurvább internetes veszélyforrás Kim Kardashian és Ruby Rose neve

A legdurvább internetes veszélyforrás Kim Kardashian és Ruby Rose neve

Nagy-Britanniában Kim Kardashian az internet "legveszélyesebb híressége", Amerikában pedig a tévésztár Ruby Rose online keresései vezetik a felhasználót a legtöbb veszélyes, vírusos oldalra. A McAfee...
Ezek a rádiók és filmes pályázatok nyertek támogatást

Ezek a rádiók és filmes pályázatok nyertek támogatást

Rádiós pályázati felhívásokról és filmes támogatásról határozott legutóbbi ülésén a médiatanács - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) pénteken. A grémium elfogadta négy...
Nem vicc: börtönbe megy az idős komikus

Nem vicc: börtönbe megy az idős komikus

Bill Cosby az első híresség, akit börtönbüntetésre ítéltek a zaklatások ellen fellépő MeToo mozgalom létrejötte óta.
Magyar zeneszerzők nyerték el a világszerte fogható JimJam zenei arculattervezését

Magyar zeneszerzők nyerték el a világszerte fogható JimJam zenei arculattervezését

Egy televíziós csatorna esetében a zene koncepciózus felépítése felerősíti a képi megjelenést és egy-egy jelenet vagy logó animáció játékosságát - meséli Sound Tailors csapata.
Már 12-re nőtt a CBS elnök-vezérigazgató áldozatainak száma

Már 12-re nőtt a CBS elnök-vezérigazgató áldozatainak száma

Leslie Moonves szerint: A gyalázatos vádak alaptalanok.
További cikkek