Nádas Péter kapta a német Würth-díjat
Nádas Péter magyar író kapta az európai irodalom jeles alakjait kitüntető Würth-díjat. A kétévente odaítélt elismerést 2014 tavaszán Stuttgartban adják majd át.
Nádas Péter magyar író kapta az európai irodalom jeles alakjait kitüntető Würth-díjat. A kétévente odaítélt elismerést 2014 tavaszán Stuttgartban adják majd át.
Azt mondta a nő, hogy lefekvés előtt mindig sírni szokott, mert olyankor másnap szebb lesz az arca. (Várnai Réka írása)
A köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek csütörtökön a Magyar Művészeti Akadémiáról (MMA) szóló törvény módosítását, amelynek értelmében a legkiemelkedőbb művészek elismerésére létrejönne a Nemzet Művésze díj - olvasható a parlament honlapján.
Az NKA Szépirodalom és Ismeretterjesztés kollégiuma kiosztotta alkotói támogatásait.
A magyar mozikban csak január közepén debütáló Nimfomániás - 1. rész című alkotást a fesztivál nyitónapján vetítik.
A folyóirat azzal a céllal jött létre, hogy fiatal, tehetséges diákok számára biztosítson publikálási lehetőséget.
A lemezen Ady Endre A fekete zongora című versét is rögzítette.
Némely orosz egyetemista a második világháború után azzal egészítette ki ösztöndíját, hogy az állatkertben oroszlánbőrbe bújva vonulgatott. A maiak taxiznak, feketén – derül ki Huszár Tibor könyvéből. (Bakos András írása)
"Rablóé az orrom, a hajam, a szemöldököm. Felvonom, és ijesztő vagyok. Idegenorrú, idegenhajú, idegenszemű mementó. Mementónak lenni hálátlan dolog. Először csak emlékeztetsz, utána magadra maradsz, és nem tudod, ki vagy te, ha nem mementó." - Sós Dóra írja az Apokrif vendégblogját a Librariuson.
Segítünk kitalálni, mert az évente megjelenő több mint tízezer címből nehéz választani.
A sebész úgy dönt, hogy megkíméli szeretteit attól, hogy halála után sirassák, ezért haláláig azon dolgozik, hogy mindenkivel megutáltassa magát.
Életművéért Bátyai Gitta, eddigi munkásságáért pedig Fári Irén kapott Tömörkény-díjat, a szegedi Móra Ferenc Múzeum elismeréseit szerdán adták át.
A magyar próza – úgy általában – nagyon súlyos, enigmatikus és búvalbélelt. Ha az ember sokat fogyaszt belőle, el-elnehezül. Aki jóllakott a komolykodással, és egy kis levegőhöz szeretne jutni, mindenképp olvassa el a Sziránót. Darvasi Ferenc ajánlja a könyvet. Plusz egy részlet.
Az első, még a történelmi Magyarország területén található trolivonalat 1904-ben indították be Poporád és Ótátrafüred között. MTI Fotó: Kovács Tamás
Gerhart Hauptmann Patkányok című tragikomédiáját mutatja be pénteken az Újvidéki Színház.
Balog Judit (Malacka) előadásában elhangzik a Two in One c. novella. A 12 nő írójának szerepében: Bánfalvi Eszter.
Szerettünk volna egy csillogó nacis, szilikoncsöcsű bálványt hazakísérni, előrántani a slusszkulcsot, felrúgni a halált és kaszát. (Kémeri Attila írása)
Mi köze a kortárs művészetnek a szakralitáshoz? Lehet ma olyan alkotásokat készíteni amik transzcendens tartalommal bírnak? Van-e egyházi befogadókészség a szakrális művészetre? Nem egy letűnt kor víziója?
A pályázati témája:Maradjak? Menjek? Hova?
A szeptemberi Szerkéjen a Librarius szerzői olyan tárgyakról olvastak fel, amelyeknek személyes történetük hozzájuk kötődik. Harmat György írása is erről szól: Nekem nincs ilyenem, apukám!
A szórakozás és kultúra kategóriában a színházak között a Nemzeti Színház, a Madách Színház és a Vígszínház volt a legkeresettebb.
A levelezés indulása előtt semmiféle kapcsolatuk nem volt 2005-ig, amikor Coetzee előszót írt Auster felkérésére az általa szerkesztett centenáriumi Beckett-kiadáshoz.
A díj célja, hogy segítse az egyedi hangvételt, önálló gondolatokat megfogalmazó (35 év korhatárig) kritikusokat.
Az Esterházy Madonna című kis méretű, befejezetlen táblaképen szabad szemmel jól megfigyelhető az alárajzolás, így a rajzok kontextusába helyezve a festmény jól bemutatja a művész munkamódszerét.
A magyar művészeti és tudományos élet 72 olyan alakja tekint vissza az életére, akik jövőre töltik be 70. életévüket.
Az Isztambuli Magyar Intézet alapításának célja, hogy Európa egyik legdinamikusabban fejlődő kulturális központjában újrapozícionálja a magyar kultúra helyzetét.
A május 1-jéig tartó verseny keretében minden nap kiválasztják a nap legjobb fotóját, amelynek készítője kereken ezer dollárt kap.
Válj meg a javaidtól, és add azoknak, akik igazán rászorulnak! A rokonaidnak. - Sárközi Richárd Sepercese
A kortárs kínai képzőművészet összetett, ellentmondásos és néha politikai tabukat feszegető világát jeleníti meg a debreceni Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ most nyílt tárlata.
A homlokomat az arcodhoz érintem, nem hajtom le a fejemet. Olyan közel megyek, hogy ne láthass. Benned bújok el. Előled. (Borszéki Boglárka írása)