
Szilágyi Ákos veheti át az Artisjus Irodalmi Nagydíjat
Az Elvégre című verseskötetéért, valamint teljes életművéért Szilágyi Ákos kapja idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat.

Az Elvégre című verseskötetéért, valamint teljes életművéért Szilágyi Ákos kapja idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat.

A Tankcsapda tagjai a koncert napját is együtt töltötték. A beállás, a hangpróba és a színfalak mögötti pillanatok mind jókedvűen zajlott.

Akadémiánk nem hibátlan, de egyedülálló nemzeti érték – megkezdődött a 200 éves Akadémia ünnepi közgyűlése.

Lehet az égbolt tükör? – Anna Peter Breton kiállítása a Brody House Art Bunkerben. A kurátor előszavával.

Szegő Dávid, a Daveform Quintet dobosa és zenekarvezetője hosszú évek óta figyelte és elemezte Kurt Rosenwinkel játékát.

Victor Aviat francia származású volt, és húsz éve játszott először a Budapesti Fesztiválzenekarban.

Az egyre öregedő társadalmakban az immunrendszer fiatalítása nemcsak a betegségek leküzdésében játszhat fontos szerepet.

Az unoka, Keith Wallace elmondása szerint Lowry a városi ünnepséghez kapcsolódó kiállításon szerepelt egy manchesteri áruházban.

Ismerjük ezeket a verseket, de most, anyák napja alkalmából olvassuk el őket, talán mást is jelentenek, mint emlékeinkből visszatérő soraik.

Smith szerint Barbara Pym éles megfigyelőképességét arra használták, hogy titkosírásra és rejtett üzenetekre vadásszon látszólag hétköznapi levelekben.

Terry Long Phan és Tomotsugu Goto, a tajvani Tsing Hua Nemzeti Egyetem kutatói a kilencedik bolygó keresésében új megközelítést alkalmaztak.

Vidovszky György, a Kolibri Színház volt főrendezője közösségi oldalán megírta a búcsúlevelét.

Gróf Eszterházy Károly 1725. május 4-én született Pozsonyban, és már fiatalon a papi pályát választotta.

A The Next Big Story (A következő nagy történet) című versenyt a The Novelry nevű online íróiskola indította el.

Robert De Niro támogatása lánya felé nem meglepő, tekintve, hogy édesapja, Robert De Niro Sr., nyíltan melegként élt.

Martin Scorsese: Öleléssel, prédikálással és a megbocsátás gyakorlásával élt – egyetemes és folyamatos megbocsátással.

A több százéves kártyajáték 2025-ben is a játékosok kedvence. Ismerd meg közelebbről a römi játékszabályok minden pontját! Tarts velünk!

Thaiföld jól kiépített infrastruktúrával rendelkezik. A belföldi repülés olcsó és gyors, de vonatokkal és buszokkal is könnyen bejárható az ország.

A MÁV Szimfonikus Zenekar 2025. május 14-én különleges itáliai hangversennyel várja a közönséget a Müpában.

Annie Ernaux francia írónő, akit 2022-ben irodalmi Nobel-díjjal tüntettek ki, ez a zseniális műve mindössze 60 oldal.

Balsai Móni állapotáról egyelőre nem közöltek részleteket, de a társulat bízik abban, hogy hamarosan újra színpadra léphet.

A rendezvénysorozat húzóneve kétségkívül a Tankcsapda, amely április 30-án 21 órakor robban a nagyszínpadon.

A cacio e pepe – tészta, pecorino sajt és fekete bors – első ránézésre egyszerű ételnek tűnik.

Ahogyan A válás, úgy Az anyós sem okozott csalódást, biztos kézzel megírt, okos könyv ez is.

Az Artisjus Songbook Camp kilenc év alatt bebizonyította, hogy Magyarország képes összekapcsolni a hazai és nemzetközi zeneszerzőket.

Bicskei István búcsúztatására és temetésére 2025. április 29-én, helyi idő szerint reggel kilenc órakor volt a magyarkanizsai temetőben.

Ferenc pápa mindig is a szegények, a kitaszítottak és az elesettek iránti különös érzékenységéről volt ismert.

Borbély Alexandra és Nagy Ervin Egy életünk című estje május 23-án 19 órakor debütál a MOM Kulturális Központban.

Elhunyt Jiggly Caliente, a RuPaul’s Drag Race negyedik évadának közkedvelt sztárja – erősítette meg a családja.

Különleges történetet mesél most el Vaszary János egy életvidám festménye, amely évtizedeken át egy hollywoodi család féltett kincse volt.