BERGMAN MOZIJA – 14 szék egy istállóban
Írta: Kiss Csaba
Dämba tíz házas falucska Faro belsejében, egy tó közelében. Szélmalma is van. Húsos pipacsok nőnek a ház sarkánál. Aki látta a Jelenetek egy házasságból-t, menten felismeri a hálószobát. Lendületes csigalépcső visz fel az emeletre.
De térjünk át a mai mesére.
Dämba-ban volt egyszer réges-régen egy istálló, teteje süppedt, fala görbült, tehene megöregedett, tyúkjai elszálltak. A szélmalom sem surrogott az északi szélben, kövei megkoptak, molnárja elszelelt.
Ingmart megfogta e lágy táj szépsége, (szemben a szélfútta, kavicsos-sziklás tengerrel) így gondolt egyet, és az istállóból csinált egy mozit magának. A széna helyén lett a vetítőgép, a tehenek jászola helyén a vászon. Ahol tyúkok káráltak, oda tizennégy mohazöld fotelt tett, a jobb elsőt magának. Olyannyira komolyan vette ezt a mozit, hogy itt ebben az egykori Dämba-i istállóban volt a Varázsfuvola világpremierje. (Betlehem kicsiben.) Képzelhetjük az álmélkodást, ami a tájat megülte: ember, tehén, kutya, tyúk – de még a sokat látott kosok is álmélkodtak a fényes közönség láttán. Ilyent Dämba még nem látott.
És Ingmar hű volt a mozijához. Minden délután 3-kor beült és megnézett egy filmet. Léna lánya kiszámolta, hogy összesen 9 ezer órányi filmet nézett (ha két óra, akkor ez 4500 film).
Születésnapján, július 14-én mindig Chaplint nézett, a Cirkuszt vagy a Kölyköt.
És ami a mesén, sőt a halálon túl is él – Bergman aggodalma ezért a szigetért, e szikár paradicsomért. Ma a Farorol készült 1969-es dokumentumfilmjét vetítették le az ösztöndíjasoknak. Arcok a szigetről. Nők, férfiak – egy lelkész, egy tanár, egy halász, egy kovács, egy postásnő. Kemény, tiszta, jó kedélyű emberek, szigetlakók – többnyire idősek. Ott lappang bennük a kérdés, mi lesz e folyton fogyó közösség sorsa, ha mindenki elmegy. Mert a gyerekeknek unalmas itt, az élet nehéz, viharban nem tud átjönni a mentő sem.
És közben Sven Nykvist, Bergman örök operatőrje megmutat sorban, egymás után 15 szülő juhot. Igen, 15 fekete bárány születik jégben, hóban, van, aki kipottyan futó anyjából, van, kit hosszan görcsölve, vajúdva hoz világra a juh, van, aki élénken kicsusszan, és van ki holtan születik. És a bárányok emberekké válnak ettől az érzékeny figyelemtől. Úgy nézzük, ámulva, lélegzetvisszafojtva, mint a létezés valódi titkait. A kép ereje.
A moziból kijövet megkérdem Kerstint, hányan laknak itt egész évben a szigeten. „498-an voltunk, de tegnap este meghalt valaki. De az igazán szomorú az, hogy nincs egyetlen terhes nő sem. Én csak tudnám” – mondja, és nevet, miközben bezárja a mozi ajtaját.
