Megsebezhették, a bőrén olthattak el cigicsikket, skorpiókkal bújt egy fedél alá, kígyókkal táncolt egy óriási medencében, 700 órán át ült egy múzeumban mozdulatlanul, vagy éppen több ezer kilométert gyalogolt a Kínai Nagy Falnál, hogy szakítson élettársával – így vált Marina Abramović, a világ egyik legismertebb performerévé. A most 67 éves, belgrádi születésű művész, előrukkolt utolsó performanszának terveivel, amely saját temetése lesz. Három testet fognak eltemetni, az egyetlen igazit és két hamis testet, a három városban, ahol élete nagy részét élte. Azt viszont nem árulja el, hol lesz az igazi tetem.
A tervek szerint a temetés felér majd egy fekete komédiával, ahol élő zene folyik a hangfalakból, a gyásznép pedig kizárólag színes ruhákban tündökölhet.
Utolsó performanszának terveit egy kortárs művészeti találkozón, a Kaldor Public Art Project-en ismertette. Bár fizikailag kutyabaja a 67 éves Abramovićnak, beszédében mégis kijelentette, hogy
egy művésznek félelmek nélkül, tiszta öntudattal kell meghalnia,
valamint, hogy
a temetés a művész utolsó fellépése, ha úgy tetszik, műalkotása.
/sunlightscape.files.wordpress.com
Három Marinát akarok
– mondta az őt faggató közönségnek.
Ám közülük csak egyetlen holttest lesz valódi, a másik kettő hamis. A három Marinát azokban a városokban temetik majd el, ahol a legtöbbet éltem, vagyis Belgrádban, Amszterdamban és New Yorkban. Soha, senki nem fogja megtudni, hol rejtőzik a valódi tetem.
Abramović egyik jó barátjától búcsúzva, Susan Sontag író gyászszertartása után – akit 2004-ben a párizsi Père Lachaise temetőben temettek el – döntött úgy, hogy ő homlokegyenest mást akar majd.
Annak ellenére, hogy Susan az egyik legéletvidámabb, legkíváncsibb és legtehetségesebb ember volt, akit ismertem, a temetése mérhetetlenül szomorú. Amikor visszaértem New Yorkba, nekiláttam a saját szertartásom forgatókönyvének, amit letétbe helyeztem az ügyvédemnél.
A gyászolóknak a művész védjegyévé vált fekete öltözéket kell viselniük mint a csótányoknak
– mondta viccelődve, majd gyorsan hozzátette, valójában szeretné, ha mindenki világos színekben pompázna, „akár rózsaszínben” is.
Azt akarom, hogy Antony (Antony Hegarty énekes), – aki nagyszerű énekes és nagyon jó barátom, elénekelje az I did it my way (Bejártam az utam) című dalt. Soha nem mondott rá igent, de szerintem nagyon szomorú lesz a halálom miatt és a kedvemért elénekli a dalt
– mondta a művésznő.
Soha nem néztem vissza az eddigi pályámra – erre az elmúlt 45 évre. Mindig csak előre tekintek, mert ha visszafelé is néznék, valószínűleg nyomban holtan rogynék össze
– tette hozzá.
A temetés, mint performansz nem ismeretlen fogalom itthon sem, hiszen 2006-ban az avantgárd színházi rendező, Halász Péter rendezte meg élő, virtuális temetését valódi halála előtt. Ő azonban akkor már súlyos beteg volt, és tisztában volt vele, hogy meg fog halni. Így még „idejében”, élőben is búcsút vett a Műcsarnokban barátaitól, akik nemcsak beszédet mondtak, hanem táncoltak és zenéltek is a tiszteletére.
(Forrás: The Guardian)
