+ Interjú

Marina Abramović: Az agy olyan, mint egy Ferrari

marina abramovic

Egy lány például az egyik fal előtt zokogott. „Ez csodálatos!”- ezt mondta, mikor utána mentem az öltözőbe. „Láttam, ahogy az egész életem lezajlik előttem.”

Marina Abramović, a belgrádi születésű oerformer királynő 512 órán keresztül, heti 6 napon keresztül kalauzolta el a látogatókat a semmittevés világában. A londoni Serpentine Gallerynél tömegek álltak sorba, hogy bejussanak az ingyenes kiállításra, melyet Abramović személyesen mutatott be a nagyközönségnek. A tárlatvezetés közben a látogatók zajszűrő fülhallgatókkal felszerelkezve olyan tevékenységeket űzhettek, mint a fal bámulás, a lassú járás és rizsszemek számolgatása. A sajátos kiállítás célja az, hogy ösztönözze az embereket arra, hogy legyenek jelen az adott pillanatban, éljék meg az adott momentumot.

A művésznővel a The Guardian készített interjút, a kiállítás utolsó napja előtt.

Fáradt?

Igen, fáradtam kelek, fáradtam fekszem, és a kiállításon résztvevő emberekkel álmodom, mikor alszom. Kimerültem. Július óta ebben a valóságban élek. Nem voltam London utcáin, nem csináltam semmi szociálisat. Otthonról a múzeumba megyek, onnan pedig haza. Ez egy párhuzamos valóság és most új életet kell kezdenem.

Heti hat nap csinálja a műsort, napi 8 órán keresztül. Hogy lehet ezt mentálisan bírni?

Minden este egy órát áztatom magam Holt-tengeri sófürdőben. Minden másnap masszázsra megyek. Nem vagyok már fiatal, így a nyakam, a vállaim és a hátam gyakran fájnak. Én magam is alig hiszem el, hogy még bírom. 12 kilót fogytam, még soha nem voltam ennyire vézna.

Mielőtt az 512 Óra megnyitott volna, aggódott, hogy a britek talán túl merevek és szarkasztikusak ahhoz, hogy nyitottak legyenek a kiállításhoz. Alaptalan volt a szorongás?

Az első pár hétben az emberek kényelmetlenül érezték magukat. Néhányan csak megfigyelni jöttek, nem akartak részt venni a dologban. De aztán valami megváltozott, és egyre többen visszajöttek, létrehozva ezzel egy sajátos társaságot. Ők voltak a támogatói csoport, az energia kör. Sokan visszatértek, akik közül néhányan az egész napjukat itt töltötték. A sorok nagyon hosszúak, mert a kiállítótér limitált, valamint mert az emberek nagyon hosszú időket töltenek odabent.

Hogyan reagáltak a látogatók?

Ládákban állnak a levelek, amiket tőlük kaptunk. Remélem, hogy a szereplésüket egy nap megmutathatom a nyilvánosságnak. A tárlat alatt nagyon sok sírás is előfordul: egy lány például az egyik fal előtt zokogott. „Ez csodálatos!”- ezt mondta, mikor utána mentem az öltözőbe. „Láttam, ahogy az egész életem lezajlik előttem.”

A kiállítás azért ilyen ütős, mert a mindennapjaink során nincs időnk megállni, a fogyasztás drogosai vagyunk. Volt egy író, aki mind a hat nap eljött és három órán keresztül, lassított üzemmódban sétált végig a kiállításon, majd hazament dolgozni. Ez egyfajta agymosást jelentett számára, persze a jó értelemben.

marina abramovic

1989-ben adtam egy interjút, amiben azt mondtam, hogy a 21. század művészete egy olyan dolog lesz, ahol nem lesz semmi különbség a művész és a látogató között és a közöttük cserélő energiák adják meg az egész sóját. Ezen a kiállításon is pontosan ez történt. Olyasmit nézni, amit még korábban nem tapasztaltál meg, az az igazi tapasztalat. Lehetőséget adunk az embereknek, hogy ne csináljanak semmit; egyszerűen csukják be a szemüket és legyenek csak saját magukkal. Amit mi az embereknek adunk, azok saját maguk. Az agy olyan, mint egy Ferrari, mi pedig segítünk lelassítani.

Néhányan nagyon negatívan vélekednek a performanszról. Hogy érezte magát ezek után?

Negatív vélemények mindig is lesznek. De ha holnap meghalok, elmondhatom azt, hogy én voltam az, aki a performansz művészetét mainstreammé tette, és aki bevezette a hosszú időtartalmú alkotói munkát. Ha a 30-as éveimben hallgattam volna a kritikusokra, ma nem lenne semmim.

Tekintsünk vissza pályafutása elejére, amikor ön is bizonytalanságban, napról napra élt és annyira szegény volt, hogy egy lakókocsiban lakott. Mi játszódik le a fejében, mikor látja az ön miatt sorban álló embereket?

Az emberek el sem tudják képzelni milyen keményen dolgoztam azért, amit végül elértem. Az a Citroen! Ha arra gondolok, honnan jöttem! Hálaistennek a siker csak később talált meg. Elég megnézni azokat a művészeket, akik korán sikeresek lettek: egyszerűen nem tudnak megbirkózni vele. Én 50 éves voltam, mikor híressé váltam. A hírnév olyan, mint a kemény munka mellékhatása.

Magányos dolog Marina Abramovićnak lenni?

Igen, nagyon. Elváltam és nem is tudom elképzelni a házasságot, mert folyamatosan utazom és a határidőnaplóm 2017-ig már most megtelt. Ezt nem áldozatként élem meg, elfogadtam, hogy ez az én igazi feladatom. Nem akartam gyerekeket, családot, én ezt akartam, ebben látom a boldogságomat.

Mi lesz a következő projekt?

Valami még radikálisabb, olyan, ami még kézzel nem fogható, de ehhez  még évek kellenek. Időre van szükségem ahhoz, hogy megtudjam miért is vagyok itt. Ez sokkal, de sokkal nagyobb, mint az egyszerű művészet és hatalmas felelősséggel jár. A közvéleménynek bíznia kell bennem. Egy olyan művésznek, mint én nagylelkűnek kell lennie, aki feltétel nélkül ad, nyitott és alázatos.

Akit érdekel a művésznő eddigi munkássága, annak kötelező darab a Marina Abramović The Artist is Present című dokumentumfilm!

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top