A nagy gazdasági világválság ikonikus darabjává vált a Migráns anya című fénykép, amely Dorothea Lange talán legismertebb munkája. Lange – akit a mai napig a dokumentarista fotográfia egyik legnagyobb hatású alkotójaként tartanak számon – ma lenne 120 éves.
Az amerikai New Jersey-ben, német bevándorlók gyermekeként született 1895. május 26-án, Dorothea Margaretta Nutzhorn néven. Hét éves korában járványos gyermekbénulás következtében a jobb lába deformálódott, és onnantól kezdve csak bicegve tudott járni. Tizenkét éves volt, amikor apja végleg elhagyta családját, ezért Dorothea inkább anyja leánykori nevét vette fel.
A betegség átformált, utat mutatott, segített, és alázatra tanított. Soha nem jutottam túl rajta, mindig is tisztában voltam az erejével
– vallja Lange.
Fotózást a Columbia Egyetemen (Columbia University) tanult New Yorkban, majd 1919-ben megnyitotta első fotóstúdióját San Franciscóban. Itt találkozott a nála húsz évvel idősebb festővel, Maynard Dixonnal, akivel összeházasodtak: a férfi vezette be a bohém-művészeti életbe és a Vadnyugatot megismerve, az ő hatására kezdte el a Hopi indiánokat fényképezni. Három gyermeket neveltek együtt, két fiukat, és Dixon előző házasságából született lányát. Kapcsolatuk viszont tizenöt év alatt megromlott és végül el is váltak.
A válság kezdetén Lange már nem a műtermében, hanem az utcán fotózott, munkanélküliekről és hajléktalanokról készített képeket, így hívva fel a társadalom figyelmét a kialakult problémára. Szocifotóinak köszönhetően az 1935-ben megalakult Farm Security Administration (FSA) nevű intézmény felkérte, hogy legyen annak a harminc fotósnak az egyike, aki képein keresztül mutatja be „Amerikát az amerikainak”. (A program így kívánt segíteni a válság alatt elszegényedett farmerokon.)
1935-ben összeházasodott az ismert közgazdásszal, Paul Schuster Taylorral, akivel egész életükben közösen dolgoztak. Az első öt évben együtt járták az elszegényedett vidékeket, Taylor interjúzott a migráns munkásokkal, Lange pedig fényképezett.
A Migráns anya a válság szimbólumává vált
Közülük is a Migráns anya (Migrant Mother, 1936) című munka vált a legismertebbé, amely Florence Owens Thompsonról készült:
Nem kérdezett tőlem semmit. Én sem kérdezgettem a történetét. Annyit mondott, hogy 32 éves, hét gyerek anyja, borsószedésből élnek, és a kicsik által levadászott madarakat eszik. Az autójából eladta a gumiabroncsot is, hogy legyen pénze élelmiszerre. Ahogy ott ült a sátorban, miközben a gyerekei rajta csüngtek, úgy tűnt érti, hogy a kép segíthet rajtuk, de ezzel ők is segítenek nekem
– mesélte Dorothea Lange.
Amikor Lange hazaért, felkereste a San Francisco című lap szerkesztőjét, és miután elmesélte Thompson történetét, a szerkesztő értesítette az illetékes hatóságokat, és lehozta a képet egy cikkel együtt az újságban. A riport szerint 2500-3500 ember élt sátortáborokban a kaliforniai Nipomóban, és éhezett nap mint nap, köztük sok gyerek is. A kormány a cikknek köszönhetően gyorssegélyt küldött a területre, ám Thompsonék addigra már továbbálltak. Nevükre és történetükre csak a fényképek publikálása után negyven évvel derült fény, amikorra a tíz perc alatt készült, összesen hat képből álló sorozat már réges-régen a válság szimbolikus fényképévé vált.
Bárcsak soha ne készült volna fénykép rólam! Egy fillért sem láttam belőle. A nevemet sem kérdezte meg. Azt mondta, soha nem adja el a képeket. És, hogy küld nekem egy másolatot is. Soha nem tartotta be az ígéretét
– állította Langeról egy 1978-as, az AP ügynökségnek adott interjúban Florence Thompson, hozzátéve, ha már akkoriban is tudtak volna indián származásról, nem biztos, hogy a kép ekkora publicitást kap.
Lange egyébként soha nem birtokolta közvetlenül a fényképek jogait, sokan viszont úgy vélik, hogy anyagi ugyan nem, erkölcsi haszna viszont annál inkább származott belőle, mivel ezzel a képpel vált világhírűvé.
Végigfotózta a japán-amerikai koncentrációs táborokat
A II. világháború alatt a fotográfusnő a japán-amerikai koncentrációs táborokról készített felvételeket, ahová csaknem nyolcvanezer, japán származású amerikai állampolgárt zártak be, az 1942. február 16-án Roosevelt által aláírt, 9066-os elnöki rendeletre hivatkozva. (Habár Roosevelt koncentrációs tábornak, a közvélemény azonban háborús gyűjtőhelynek és internáló-tábornak nevezte a szögesdróttal elkerített, és fegyveresek által őrzött területeket – különösen miután tudomást szereztek a náci koncentrációs táborokról.)
A képek egy részét ötven éven át nem is merték publikálni, annyira erős kritikát fogalmazott meg az amerikai hadsereggel szemben.
1945-ben meghívták, hogy tanítson a California School of Fine Arts-ban, rendszeresen publikált a Life és az Aperture magazinba, az ötvenes évek végén, hatvanas évek elején pedig végigfényképezte Ázsiát, Egyiptomot, Pakisztánt és Dél-Amerikát is. Utolsó éveiben különösen termékeny volt, tovább folytatta a “Home is Where” című projektjét, arra a szűnni nem akaró aggodalmára reflektálva, hogy vajon ő csak egy „iparos”, vagy talán művész is, és egyáltalán, művészetnek lehet-e nevezni a szocifotóit.
Éppen a MoMA-ban (Museum of Modern Art) megrendezendő retrospektív kiállítására készült, amikor kiderült, hogy rákos. A rangos intézményben előtte csupán öt fotográfusnak rendeztek egyéni kiállítást, Lange volt a hatodik. Egyéni tárlaton azonban előtte soha nem mutatták be női fotós munkáit, ebben ő az első.
Dorothea Lange a megnyitó előtt néhány hónappal, 1965. október 11-én hunyt el hetven évesen.
(Forrás: www.pbs.org, wikipedia.org, maimanohaz.blog.hu, mult-kor.hu)
