Andy Warhol rajongott a művészetért, Marcel Duchamp pedig retrospektív kiállítást rendezett a tiszteletére a MoMa-ban: a ma 61 éve elhunyt Florin Stettheimer a 20. század első felének, azon belül is pedig a New York-i művészeti élet egyik legmeghatározóbb alakja volt, aki festményeivel, verseivel és dizájn-jelmezeivel a modern művészet és a városi élet bohém egyvelegéről mesél nekünk.
A már életében is magányos és meg nem értett zseniként számon tartott Florine Stettheimer a New York megyei Rochesterben született, egy ötgyermekes, gazdag német-zsidó származású család negyedik tagjaként. Miután bankár édesapjuk korán elhagyta őket, valamint bátyjuk Walter, és egyik nővérük Stella is megházasodott, a három nővér Carrie, Florine, és Ettie ott maradt édesanyjukkal, Rosetta Stettheimerrel, akivel egészen 1935-ben bekövetkezett halálig együtt éltek hatalmas házukban.
Florine 1892-ben kezdte meg művészeti tanulmányait az Art Students League of New York-ban, ahol öt éven át tanult. Korai munkái posztimpresszionista és expresszionista hatásokról árulkodnak, amelynek alapjait a család Európába tett körutazása során szívta magába a fiatal festőnövendék. Egy-két évig ugyanis Münchenben is tanult, ahol pont akkoriban kezdett formálódni a német expresszionista művészeti csoportosulás, a Der Blaue Reiter (A Kék Lovas). Ráadásul a fiatal nőnek fogalma sem volt arról, hogy a 20. század egyik legjelentősebb festőművészével, az orosz Kandinszkijjel lakik egy utcában.
Az I. világháború kitörése után azonban Stettheimerék villámgyorsan visszatértek New Yorkba.
A három nővér 1915-től egészen 1935-ig működtette a Manhatten-szalon névre hallgató összejöveteleit, ahol az irodalmi estek és rendszeres kiállítások mellett teret adtak a meleg, leszbikus, és a hazájukból elüldözött európai művészeknek is.
A legendás bohém esték emlékére – ahol az akkori művészvilág színe-java, többek között Picabia, O’Keeffe, Lachaise, Duchamp, Stieglitz és Vechten is rendszeresen képviseltette magát – született számtalan festménye is, mint például a La Fête à Duchamp (1917) az Asbury Park South (1920) vagy a Soiree, (1917-1919) című művek.
A zajos és cseppet sem szégyenlős társaságban Florine a háttérbe húzódott, leginkább csak csendes megfigyelőként vett részt, ám ennek ellenére is nagy népszerűségnek örvendett.
Egyébként sem szerette a nagy felhajtást: az 1916-os, Knoedler Gallery-ban rendezett legelső, és egyben egyetlen, még életében megrendezett egyéni kiállításán kívül csak két évtizeddel később, a Society of Independent Artists csoportos tárlatain állított ki, festményeit pedig egyszerűen nem volt hajlandó eladni. Mindezt könnyűszerrel megtehette, köszönhetően az évtizedek alatt felhalmozódott jelentős családi vagyonnak.
A szalonjukban megfordult művészbarátok egyúttal modellt is álltak Florine-nak, számos portrét készített például Duchampról, sőt verseket is írt hozzá, “Duche”-nak emlegetve, de éppúgy megihlette Gertrude Stein “Gertie” is. Utóbbinak a Virgil Thomsonnal közösen jegyzett avantgárd operájához készített rokoko celofán-jelmezeket és díszletet az 1934-ben bemutatott Four Saints in Three Acts című darabhoz.
A színházi munkákhoz kedvet kapott, és így ő maga is megpróbálkozott egy balett-performansz megírásával: az “Orphée of the Quat-z-arts or the Revellers of the 4 Arts Ball” című előadáshoz számos rajzot, makettet és illusztrációt is készített, a művet azonban soha nem mutatták be. A performansz szövegkönyvét csak 2010-ben publikálták, a Crystal Flowers című verseskötetének újrakiadásakor. A könyvben szereplő, többségében szatirikus írásokat életében soha nem rendezte egy kötetté, csak papírfecnikre jegyezte le verseit, és küldözgette el levélben legjobb barátainak. (A verseket első ízben 1949-ben adta ki nővére, Ettie.)
Florine másik nővérével, Carrie-vel hozta létre a legendás Dollhouse-t, amely a felső tízezret figurázza ki, a kollekcióhoz pedig barátaik – Zorach, Archipenko, Duchamp, és Lachaise – is adott egy-egy alkotást.
Legismertebb Katedrálisok-sorozata – Cathedrals of Broadway (1929), Cathedrals of Fifth Avenue (1931), Cathedrals of Wall Street (1939), és a Cathedrals of Art (1942) – amelyet a Pop Art előfutáraként tartanak számon, jelenleg a New York-i Metropolitan Museum of Art-ban van. Életműve számos művésznek szolgált és szolgál ma is erős inspirációul, köztük például Andy Warholnak.
Képei nemcsak történelmi kordokumentumok, hanem szatirikus kritikák is, amelyek a magas művészetet és az arról szóló diskurzusokat állítják pellengérre. Noha Florine azt akarta, hogy halála után semmisítsék meg festményeit, nővére Ettie azonban szembeszegült testvére végakaratával, és nem engedte, hogy képeit tönkretegyék.
Florine Stettheimer 1944. május 11-én hunyt el New Yorkban, halála előtt közvetlenül pedig a Katedrálisok-sorozata egyik utolsó darabját festette meg. Első egyéni, európai retrospektív kiállítását pedig csak tavaly, 2014 szeptemberében rendezték meg a müncheni Lenbachhaus Kunstbau-ban.
(Forrás: jwa.org, artnews.com, lenbachhaus.de, wikipedia.org)
