Már a második epizódot láthattuk a Kossuthkifli sorozatból. Rudolf Péter történelmi road movie-jából négy rész még hátravan, de az első benyomásaink már leülepedtek.
A sorozatról az indulás előtt beszámoltunk, mert a sajtótájékoztatón már láthattunk egy pár perces részletet, ám a hely akusztikája és a helyszín technikai problémái miatt akkor lehetetlen volt bármit is leszűrni a Kossuthkifliről. Az első részben a kaland előzményeit ismerhetjük meg, a második részben pedig végre elindul az a bizonyos lovaskocsi, amely Pozsonytól egészen Debrecenig kíván eljutni.
A Kossuthkifli első körben meglehetősen vegyes, túlsúlyban inkább negatív kritikákat kapott, de szinte mindenhol kiemelték azt, hogy a sorozat nagyon jól néz ki, igényesek a digitális trükkök, szépek a helyszínek. Sokan viszont megkérdőjelezték, hogy Fehér Béla regénye jó választás volt-e a filmsorozat alapjául: én leginkább úgy látom, hogy a történet valóban jól tudna működni a képernyőn, viszont kétséges, hogy ezt jó ötlet volt-e széthúzni 6 darab 50 perces részre.
Mert az első rész tényleg elég nyögvenyelősen indul, a második rész tempója már egészségesebb, de még mindig nem annyira gyors, hogy az ember totálisan belefeledkezzen a Kossuthkiflibe. Pedig vannak itt érdekes figurák: itt van például az ifjú szerelmes Amadé (Lengyel Tamás), akinek hazaszeretete megkérdőjelezhetetlen, de nehezen tolerálható.
Tökéletes ellentéte az örökké mindenhez alkalmazkodó postakocsis (Kálloy Molnár Péter), aki eddig a legkomikusabb karakter a sorozatban; szorosan mögötte pedig a Nagy-Kálózy Eszter által alakított, pletykaéhes grófnő. Mindkét karakter jól felépített és emlékezetes, éppen ezért nagy kár érte, hogy Trokán Nóra szerepe erősen billeg a többihez képest. Színészek tekintetében nem panaszkodhatunk, további főbb szerepekben látható Reviczky Gábor, Haumann Péter és Kőszegi Ákos, de a mellékszereplők névsora is igen illusztris.
A másik kritika, ami a leggyakrabban érte a Kossuthkiflit, hogy nem lehet érteni a sorozat nyelvezetét. Ezzel viszont nehezen értek egyet, bár lehet, hogy egy fokkal lehetett volna könnyíteni a szövegen, de a Kossuthkifliben a regény ismerete nélkül is hamar világossá válik, hogy a szereplők modoros nyelvhasználata az egyik állandó humorforrás. Persze vannak mondatok, amikkel én sem tudok mit kezdeni, de a fentebb említett komótos tempó mellett nem éreztem, hogy valamiről lemaradnék.
Ami viszont baj, hogy a hangkeverés néha rettenetesen megnehezíti a befogadó dolgát: néha a beszéd rettenetesen halk a háttérzajokhoz képest; máskor pedig azon kaptam magam, hogy egy dialógus alatt nagyjából ötször halkítottam-hangosítottam, ez pedig rettenetesen sok.
https://www.youtube.com/watch?v=yjas1ql_aTQ
A sorozat zenéje nálam legalább annyira rombolja az élményt, mint a nehezen hallható párbeszédek: Hrutka Róbert zenéje ugyan tökéletesen profi, de hiába állná meg a helyét bármelyik általam ismert történelmi sorozatban, a Kossuthkifli mellé valahogy nem működik. A sorozat történetmesélésének kedélyességéhez képest a zene sokkal baljósabb, a játékos pillanatai viszont nagyon stimmelnek, csak abból nagyon kevés volt eddig.
A legnagyobb kérdés persze az marad, hogy a következő részek mennyire tudják megtartani a nézőket. Én még kitartok: a második rész sokkal jobban működött, mint az első; de még jó kérdés, hogy az utolsó rész képes lesz-e majd leültetni a tévé elé. Egyelőre efelől még vannak kétségeim, de erre majd egy hónap múlva visszatérünk.
