Minden tiszteletem Cseh Tamásé, ő végül is Baktay Ervin Ázsia-kutató ösvényén haladt tovább, aki 1931-ben alapította az első „magyar indián” törzset. Ám én nem akarok indián lenni. Az észak-amerikai indián költészetre koncentrálok, ennyivel beérem.
Gyukics Gábor költővel, műfordítóval legutóbbi jazzköltészeti estje után beszélgettem. Többek közt missziójáról, az indián költemények magyarra fordításáról kérdeztem. Bónusznak kedvenc indián versét is közreadjuk.
Az USA-ban élt hosszú ideig. Mint költőt, mi vonzotta az észak-amerikai indiánokhoz?
Amikor Amerikában éltem, nem ismertem az indián költészetet. Az első oszédzs indián költővel, Carter Revarddal 2002 után találkoztam St. Louisban. Főállásban az óangol irodalom professzora. Rajta és versein keresztül ismerkedtem meg az észak-amerikai indián költészettel. Elsőként a bennem gyerekként kialakult kép vonzott, de ez gyorsan megváltozott. A mai indián, az „igazi indián” nem olyan, amilyennek képzeltem, ezért volt még érdekesebb számomra az életük és művészetük. Az indián költők óriási előnye velünk, európai, akár más amerikai költőkkel szemben, hogy az egész világ költészetét beolvasztják saját hagyományukba. Kultúrájuknak a verseikben, de más művészeti ágakban is megjelenő szemlélődő, a természettől és a hagyományoktól elszakadni nem kívánó, ugyanakkor mindezt ironikusan, időnként kegyetlenül szarkasztikusan figyelni tudó hozzáállása nagyon megragadott. Az indián költők többsége az oktatás, illetve a kultúra területén dolgozik, és városban él, csupán néhányuk rezervátumokban. A 2014 elején, könyvének megjelenése kapcsán Magyarországra látogató Jim Northrup odzsibve költő rezervátumban él (fotók), családjával a hagyományos életmódot folytatja. Eltöltöttem náluk egy kis időt, mit mondjak, eléggé más volt, mint amihez szoktam.
Magyarra fordítja az indián verseket. Csak a kortársak érdekelik vagy a régi időkből is válogat?
Leginkább a mai indiánok versei.
Ők mennyire építenek a hagyományokra, esetleg mennyire amerikanizálódtak?
Egyértelműen hagyomány-központúak, de nyitott szemmel járnak a világban. Viszont nem kívánnak amerikanizálódni. Szerintük ők az igazi amerikaiak, tehát a bevándorlóknak kellene hozzájuk idomulni. Jim Northrup jegyezte meg egyszer az amerikaiakra utalva, hogy:
Televízión keresztül mi látunk titeket, ti viszont nem láttok minket.
Kiknek a művei inspirálják leginkább?
Ó, az indián költőkön túl még sokan! Külföldiek közül az amerikai Bob Kaufman, Ira Cohen, Philip Lamantia, Wanda Coleman, Charles Bukowski, a francia Arthur Rimbaud és Charles Baudlaire. Magyarok közül József Attila, szeretem Pilinszky János és Petri György verseit. Ugyanakkor leginkább prózai művek inspirálnak, főleg a mesék, legendák. A prózaírók közül Thomas Pynchon, akit pár éve végre itthon is fölfedeztek. Nagyon jónak tartom Tóth Krisztina és Keszthelyi Rezső költészetét. Bizonyára hatnak rám, ha valamit elolvasol, kell, hogy hasson.
Magyarországon az Ön által szervezett felolvasó estek közül számos foglalkozik az indián irodalommal. Milyen pluszt adhat a hazai közönségnek az amerikai őslakosok kultúrája?
Embere válogatja. Tény, hogy sokat tanulhatnánk az indiánoktól, ha jobban odafigyelnénk rájuk. Ők például nem egyénben, hanem családban és közösségben gondolkodnak, figyelnek a természetre – mindez világosan átjön a verseikből. Próbálom eljuttatni a magyar közönséghez költeményeiket, ezért a jazzköltészeti esteken mindig felolvasok néhány indián verset is. Jim Northtrup Nagy Kis Madár című másfél éve az Új Forrás kiadónál megjelent kötete elsőrangú belátást enged a modern rezervátum életébe.
Cseh Tamás köztudottan az egyik „legindiánabb” magyar volt. A nyomdokain jár? Talán szándékozik tágabb értelemben terjeszteni az indián kultúrát?
Minden tiszteletem Cseh Tamásé, ő végül is Baktay Ervin Ázsia-kutató ösvényén haladt tovább, aki 1931-ben alapította az első „magyar indián” törzset. Ám én nem akarok indián lenni. Az észak-amerikai indián költészetre koncentrálok, ennyivel beérem.
Open reading esteket is szervezett. Ez mit takar pontosan? Csinálja-e még?
Az opent, a nyitott versolvasó esteket abbahagytam pár éve. Az volt a lényege, hogy a nézők is felolvashatták írásaikat jazz improvizációs kísérettel. Tíz éven keresztül szerveztem, kifáradt, nem volt rá kellő igény. A slam tökéletesen helyettesíti. Jazzköltészeti estjeim továbbra is vannak, minden hónap első csütörtökjén a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban, Dóra Attila kiváló zenészbarátom és egy meghívott költő közreműködésével.
Mik az irodalmi tervei a közeljövőre?
Ki szeretném adni azt a kortárs észak-amerikai indián költészeti antológiát, amin 2005 körül kezdtem dolgozni. Szinte nyomdakész. Ez most a legfontosabb célom.
Mark Turcotte, csippeva költő
Exploding Chippewas/Robbanó Csippevák
I.
Szívem sötét izma
hívásuk ellenére
záródik és nyílik
amikor
alvás és figyelmeztetés nélkül
anyám és apám
anyja és apja
érkezik zümmögve
lebegve
hogy a véremre emlékeztessenek.
Ezt mondják a fejemben, szólj hozzánk gyermekem,
emlékezz ránk.
Néhányuk sír csontjaimban
saját varkocsukkal kötve össze
lassan lengetik a kereszteket,
hústalan arcukon
a bőr feszes,
míg mások halk körökben
tapossák le a füvet,
csillagos ruhafoszlányokat tartanak
fogaik között,
fehér
és kék vér csöpög-
Villanássá égnek el,
egy robbanás
szédít el,
fönt, lent, belül,
csillagok erdeje,
fák ege.
