A címben szereplő nagy szavak mind eszembe jutottak a Hups! Crew sajátos előadásán. Az Idegen elemek műfaját tekintve bábkoncert. Az a jó az ilyesmi fúzióban, hogy már kíváncsiságból is jegyet vesz rá az ember.
A Hups! Crew-ról egyébként írtunk már nyáron és a hetekben zajló Nexten egy másik előadás is tetszett, interjú is készült a pszichológia és a tánc kapcsolatáról, meg az eseményalapú színházról.
Minden nyelven érthető
A bábkoncert tulajdonképpen azt jelenti, hogy apró, de teljes történeteket kötnek össze élőzenével. Amíg megy az éppen aktuális játék, aláfestésként szolgál, aztán átvezet egyikből a másikba. Klezmer, orosz, magyar, és cigányzene keserédesen áradó hömpölygése ez, hegedűn, tangóharmonikán, gitáron, műanyag csövön játsszák. Olyan hangulata van, mint amilyen egy tizenkilencedik századi vándorcirkusznak lehetett. Legalábbis ahogy a romantikus lányregények elképzelik. Teljesen mindegy, hogy milyen nemzetiségű az ember, mert érteni fogja. Van, hogy elhangzanak szavak, de inkább hangutánzók, vagy kitalált hangulatfestők. A megjelenített érzések viszont olyan intenzívek és egyértelműek, hogy a nyelv is csak mellékes kellék.
A nejlongyermek és az írásvetítő
A bábozás műfaja nagyon sokat köszönhet a gyerekkornak. Oviban annak idején jöttek a bábosok (meg a bűvész) és felébresztették ötéves valónkban az igényt a látható történetek iránt. Varázslat, amibe szabad, sőt, elkerülhetetlen volt beszállni. Megcsináltuk a saját bábjainkat, saját történetekkel. A Hups! Crew nejlonból formál gyermeket anyjával, papírból lányt, írásvetítőre naplementét, agyaggombócból dilemmát. Nem tudom, van-e más műfaj, ami felé a cserecipő kényelmének, vagy az alvós plüssnek kijáró bizalommal fordulunk. Persze ez nem jelenti azt, hogy csak gyerekeknek szólhat, a Hups! Crew messze túlmutat a megszokott bábszínházon.
Nem kell a duma
A szöveg nélküli képek esetén nagyon jól jön, ha a darab ismerős, vagy a cselekmény univerzális annyira, hogy ne akadjunk fent a látottak értelmén. Az Idegen elemek figurái igyekeztek kommunikálni, megértetni magukat egymással, miközben tökéletesen érthetőek voltak a néző számára. A poénok működtek, és a hatvan perc alatt eljött a lélegzet-visszafojtott csend. Az alkotóknak elhittünk mindent, bájos tálalásukban elfogadható még az elmúlás is. Minden kisebb történet olyan életeseményből merít, amihez valóban nem szükséges nyelv sem. Azt például a legtöbben ismerjük, amikor próbálunk a párunkkal beszélni, vagy hülyén érezzük magunkat egy idegen mellett a vonaton. Az efféle alaphelyzetek komikus vagy éppen szépséges ábrázolása miatt a Hups! Crew is megérdemli az alvós plüss és a cserecipő által kivívott bizalmat.
