Toplisták százai keringenek a neten, melyek összefoglalják az idei év kultúrtermését. A legjobb, legolvasottabb könyvek listái mindig érdekesek és tanulságosak, az év leglátványosabb filmjeinek tömörítése is hasonlóan sikeres vállalkozás. Összegyűjteni 2014 legizgalmasabb festményeit már összetettebb feladat, főleg ha a nemzetközi kortárs művészet halmazán belül gondolkodunk.
John Seed amerikai művészettörténész a huffingtonpost.com-on gyűjtötte össze a tavalyi év legérdekesebb festményeit. Seed igyekezett összegyűjteni az alkotások háttértörténeteit, és személyes kommentárokkal is ellátta kedvenceit.
Sok művészt lehet nézni, de olyan keveset lehet látni.
Idézi Seed David Hickey legendás kritikus emblematikus mondatát, mely mondat remekül jellemzi a kortárs képzőművészethez való viszonyulásunkat. Nézegethetjük a vásznakat a galériákban, vagy digitalizált másukat a neten. Elveszettnek érezzük magunkat… Mégis mit kellene látni? Az igazán jó festmény mellett nem könnyű elmenni, mert van benne valami megfoghatatlan, valami, amit megtalálunk benne.
Íme tíz festmény, melyet valóban látni kell.
David Kassan, Dorothy
Van Brooklynban egy autómentes kis terület, közösség. Ez a hely olyan, mint egy kis falu: minden megközelíthető gyalog vagy biciklivel. De ami igazán falu-jellegűvé teszi ezt a helyet az az, hogy az emberek ismerik egymást. A fiamat például az egész környék ismeri, együtt nézik, nézzük végig, ahogy felnő – meséli Kassan. Minden faluban, falu-jellegű közösségben vannak kiemelkedő figurák, akiket tényleg mindenki ismer. Dorothy nem hajléktalan, szociális otthonban él. Kereskedik mindenfélével, járja az utcákat, a buszmegállókat. Mindenki ismeri, de senki nem ismerte meg igazán. Dorothy mindig is egy rejtély volt számomra – vallja be Kassan. Aztán egy alkalommal az egyik barátom, aki közelebbről ismerte az asszonyt, bemutatott neki.
Kassan alkotása azért tudja megragadni a szemünket, mert mindannyiunk életében vannak Dorothy-k. Olyan emberek, akiket szinte minden nap látunk, akikről ezernyi pletykát hallottunk már, mégsem ismerjük őket igazán. Minden falunak van Dorothy-ja, de a kisvárosok lakótelepeinek, vagy a nagyvárosok kerületeinek is van egy, mindannyiunknak van.
Rebecca Crowell, Red Bog
Az elmúlt két évben egy csereprogramon vettem részt Írországban. Rengeteg emlékkel, színnel, textúrával tértem vissza Amerikába. Írország tájai beleégtek az absztrakt munkáimba: rétegeket, színeket képeztek belé
– mondja Crowell a festményről.
John Seed művészettörténész szerint Crowell munkája azért lenyűgöző, mert a festő átfolyatja magán a tájat, amit látott.
Kyle Hackett, After Brown
Az After Brown egy önreferenciális kép. Azután csináltam, hogy a bátyámat elítélte a bíróság. A bátyámat a tárgyaláson fekete férfiként aposztrofálták, pedig a kevert nemzetiségű (mixed race).
Hackett a testvérét ironikusan úgy ábrázolta, hogy a kezét (az ujjlenyomatát) barnára színezte, a férfi többi bőrfelületét pedig kékre festette.
Krista Schoening, Chrysanthemum
Schoening Chrysanthemum című képét a barokk virágábrázolások ihlették.
A kép festése közben sokat foglalkoztam Gian Lorenzo Bernini szobraival. Talán Bernini fodrai is megihlettek, miközben a krizantém szirmait festettem.
Lisa Pressman, The Darkest Day
Pressman azért festette ezt a képet, hogy szembenézzen édesanyja elvesztésével. Érdekes módon a kép nem a fájdalmat rögzíti, hanem a festés gyönyörét illusztrálja a vibráló színekkel és a kaotikus, rendszertelen formákkal.
Ez a kép számomra a fájdalom ellenszere, a festés szeretetére emlékeztet
– mondta a festő.
Alla Bartoshchuk, Transience
Alla Bartoshchuk festménye a Sound and Vision című kiállításra készült, melyen a kiállító művészek azt a feladatot kapták, hogy alkossanak valamit egy rock ‘n’ roll slágerre. Bartoshchuk a The Lumineers nevű bandát választotta.
A The Lumineers zenéje megidéz bennem illatokat, ételeket és a kedvenc népi tündérmeséim is eszembe jutnak, miközben a zenéjüket hallgatom.
Íme néhány dal a The Lumineerstől, merüljetek el benne!
Doug Webb, Redemption
A művészt idén megbízta egy japán galéria, hogy készítsen négy képet a 2011-es földrengés és cunami emlékére Tohokuról. A japán hadsereg, Onagawa polgármestere és néhány helyi újság is támogatta Webb kutatásait, melyeket a festményekhez készített. Februárban a művész ellátogathatott Onagawába, ezt a képet az ottani látvány ihlette.
A romok fölött repkedő óriási pillangók szimbolikáját nem nehéz felfejteni. A pillangó szó ógörögül így hangzik: pszükhé. Ami azt is jelenti: lélek. Pillangó és lélek tehát a nyelvi szimbólumok szintjén egy és ugyanaz. A pillangó törékeny, rebbenő, megfoghatatlan – ahogy a lélek maga. A pillangó történetében ott van a lélek fejlődésének története is. A pillangó a lélek fejlődését, és a halálból kialakuló életet jelképezi. A japánoknál ő a változékonyság szimbóluma. A kínaiak szerint pedig halhatatlanságot jelent.
Diana Corvelle, Cornerstone
A Cornerstone egy barátomat, Stacey-t örökíti meg. Stacey az édesanyjával, két testvérével, és az unokahúgával él a szülői házban. A keresete nem elegendő ahhoz, hogy önálló életet kezdjen, úgy döntött, hogy otthon marad. A pénz, amit keres a családi kasszába kerül; így mindenki jól jár
– mondja Corvelle a képről.
Stacey a saját neméhez vonzódik. Stacey egy leszbikus nő, aki úgy döntött a munkásosztály tagjaként, a családját segítve fog élni a külvárosban.
Corvelle Stacey-t a családi házban, de a ház egészéből kiszakítva ábrázolta. Stacey alakja fényképszerűen realisztikus, a ház ábrázolása pedig leginkább egy linómetszetre hasonlít.
Catherine Mulligan, Pathmark (night)
Meghatározó élmény számomra, hogy a külvárosban nőttem fel. Azt hiszem a rideg külváros tett barátságtalan, szégyenlős kamasszá, aki többet lógott az anyjával, mint a barátaival. Rémálmaimban bevásárlóközpontokban rekedtem. Abban az időben, kamaszként kezdtem el irtózni a fogyasztói társadalom banális tényezőitől: a bevásárlóközpontoktól, a reklámoktól, a csillivilli plázás moziktól.
A Pathmark a művész plázában rekedős rémálmát rögzíti.
Thomas Wharton, Adam–The Becoming
Ez a festmény egy sorozat része, melyben Wharton meztelenséggel szeretne különböző érzelmeket kifejezni. Wharton szerint a meztelen testek, és főként a szokatlan pózokban megjelenített testek, érzelmi asszociációkat eredményeznek a szemlélőben. A képen szereplő összekuporodó test a szorongást juttathatja eszünkbe.
