Aki ma albérletet keres, ha szomorúan vagy indulatosan is, de tudomásul veszi, hogy fogynak a lakható lakások és az egekig emelkednek az árak. Azt is kénytelen elfogadni, hogy a tulajdonosok bármeddig elmehetnek, és akár fél fizetéseket is elkérhetnek egyszobás lakásokért, mert mindig lesz valaki, aki kiveszi őket. Három jelentkező jut egyetlen helyre. De hogy napról napra, óráról órára dráguljanak az albérletek, azt nem könnyű megemészteni.
Estefelé bizakodva hívtam fel az egyik hirdetőt. A hirdetésben 50 ezer forint plusz rezsi szerepelt, a fotók alapján egész jónak tűnt a lakás. 50 ezer alatt esélytelen bármit is találni, hacsak nem elégszik meg az ember a huzatos tetőtéri szobákkal, az ablaktalan pincelakásokkal, a sötét szuterénekkel, vagy az egykori cselédszobákkal és leválasztott lakrészekkel. Esetleg olyan mosókonyhákkal, amelyekbe elhelyeztek egy ágyat és egy szekrényt, egy légtérben hagyva a szobát és a konyhát a mellékhelyiséggel. Igen, sajnos van ilyen.
A kiszemelt bérlemény ára tehát éppen a lélektani határon helyezkedett el. Felújított, bútorozott, gépesített, ráadásul van két terasz. Amúgy semmi extra. A Hungária körúton található: ingerszegény környezet, de nem is a legrosszabb környék. Villamosvonal, és mégiscsak Zugló, az egyik legszimpatikusabb kerület.
Az is csak egy kicsit vette el a kedvemet, hogy a tulajdonos hölgy a telefonvonal másik végén közölte: néhány óra leforgása alatt nagyjából nyolcvanan hívták fel, és mivel nem számított ekkora érdeklődésre, úgy döntött, inkább 55 ezret kér érte. Délelőtt tizenegykor lehet jönni megnézni, többen is lesznek, mindannyian diplomások, mert hát szelektálni kell.
Másnap délelőtt fel sem kellett csengetnem a lakásba, nyitva volt a kapu, és az emeletet sem téveszthettem volna el, mivel a lépcsőig kígyózott a sor. Akkor már kétségeim voltak afelől, hogy hatodikként sorra kerülve, további türelmetlen jelöltekkel a hátam mögött mennyire lehet nyugodtan szemlélődni és kérdezősködni. De azért kivártam a soromat.
Mire én következtem volna, és a küszöbön térdelve már vettem le a cipőmet, a tulajdonos hölgy közölte velem és a mögöttem várakozókkal, hogy időközben ismét emelkedett az ár, mivel az ilyenkor szokásos alkudozás helyett a jelentkezők elkezdtek felfelé licitálni.
A lakást bérleti díja most már 60 ezer forint!
Ekkor fogyott el a türelmem, és bújtam vissza a cipőmbe anélkül, hogy betettem volna a lábamat az előtérbe.
Még aznap este, egy másik lakás szemrevételezése közben (később éppen ezt bérletem ki) megosztottam dühömet a hirdetővel, aki ugyanezt a történetet hallotta valaki mástól, valószínűleg ugyanazzal a Hungária körúti lakással kapcsolatban. A különbség csak annyi volt, hogy amikor a szerencsétlen sorstárs megérkezett, már 65 ezer forint volt az ár.
És ki tudja, mennyi lett a vége…
Tehetetlennek érzi magát ilyenkor az ember, és valószínűleg hasonló tehetetlenséget, vagyis ennél még sokkal komolyabb kiszolgáltatottságot érezhettek az emberek a második világháború után elszabadult, legendásan súlyos hiperinfláció idején. Az akkori pénznem, a pengő vészes gyorsasággal értéktelenedett el, az árak percről percre emelkedtek.
Az, hogy egy billió vagy egy trillió pengő mennyit is ér tulajdonképpen, abba belegondolni is szédítő, amikor a legtöbben még a milliárdot sem tudjuk értelmezni. 1946 tavaszán hiába indult el valaki a a piacra egymilliárd pengővel, mire odaért, már egy kiló kenyeret sem kapott érte. Az értéktelen bankjegyek az utcán hevertek, egyre nagyobb címletű pengők kerültek forgalomba.
Erről emlékezett meg Tabi László is Tájékoztatás a zsír áráról című humoreszkjében, amit aztán Kazal László előadásában láthatott-hallhatott a közönség:
Kedden a déli órákban elterjedt a híre annak, hogy a zsír kilója már 90000 pengőbe kerül. Az a körülmény, hogy egy kiló zsír ára 100000 pengő, élénken mutatja, hogy a fogyasztóközönség mennyire ki van szolgáltatva a feketepiacnak. Ki tud manapság 120000 pengőt adni egy kiló zsírért? Mert nemcsak a zsír kerül 135000 pengőbe, de a drágaság minden vonalon ijesztő. S ha meg is veszi valaki azt a 165000 pengős zsírt, pusztán zsírból táplálkozni nem tud. Lehetetlen állapot, hogy amikor egy kiló zsír 180000 pengő, a fizetések nem emelkednek arányosan.
És így tovább. Tabi írásának végén már 920000 pengőbe kerül egy, vagyis akkor már csak fél kiló zsír.
Na de mi lesz az albérletekkel?
