Kálvin tér. Aluljáró, ellenőrök sorfala, mozgólépcső.
Mielőtt Pestre költöztem, nem értettem, hogy miért kell rohanni a mozgólépcsőn. A mozgólépcső ugyanis egy egészen zseniális találmány: mozog, tehát az embernek nem kell lépcsőt másznia. A lépcsőzés különben is fárasztó, megfájdul tőle a térd, szóval nem egészséges. És még ha bőröndöt is kell cipelni…
Szóval korábban nem értettem ezt a nagy rohanást, a metró úgyis hárompercenként jön, de rosszabb esetben is csak öt perc múlva. Na jó, este tízpercenként. Budapestivé válva aztán lassan magamévá tettem a mozgólépcső használatának íratlan szabályát: a bal oldali sávot szabadon kell hagyni, az a haladósáv a rohanó őrültek számára.
És azt is megértettem, kik ezek a rohanó őrültek.
Sőt eljött az az idő, amikor néha-néha én magam is elkezdtem rohanni, mert hiába jön a következő metró három-öt-tíz perc múlva, nekem az előzőt kell elérnem, három (vagy öt vagy tíz) percet nyerve, ami értékes idő, ha az ember éppen késésben van. Én mindig éppen késésben vagyok.
De nem is a három-öt-tíz percnyi várakozás a legszörnyűbb, hanem a fájdalmas pillanat, amikor éppen az ember orra előtt záródnak az ajtók, régebbi szerelvények estében azzal a brutális, gyomrot felkavaró csattanással.
A Kálvin téri mozgólépcsőn éppen mellettem fut el egy lány. Én a jobb oldalon állok, ezúttal ráérősen, kivételesen nem kell sehova se rohannom. És persze igazi, már-már vérbeli nagyvárosiként, az etikett szerint szabadon hagyom a baloldalt. Mellettem tehát könnyedén elmegy, utána viszont falba ütközik: egy középkorú pár áll előtte, eltorlaszolva a haladósávot.
A lány idegesen tépi ki a füléből a fülhallgatót, káromkodik egyet, hogy basszák meg, most miattuk fog késni! Lehet, hogy ők ráérnek, de neki rohannia kell! És közben már rohan is, átverekszi magát a középkorú páron, szlalomozva kerülgeti a tétova leszállókat, az ajtók záródnak, épphogy bezuhan a metróba, a táskáját viszont elkapja a záródó ajtó.
Az emberek röhögnek, kinek káröröm, kinek elégtétel, még én is elmosolyodom, akármennyire is próbálok szolidáris lenni.
A metró száguld, egyik ajtajában a becsípett táskával.
A következő járat három perc múlva érkezik.
