Fouad Laroui: A lengyel doki marokkói menyegzője [Les noces fabuleuses du Polonais] – Vince Kiadó, 2022 – fordította Marczisovszky Anna – 200 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-963-3030-98-1
Az 1958-ban Casablancában született Fouad Laroui előbb volt mérnök és közgazdász, s csak miután Amszterdamban letelepedett, akkor bontakozott ki írói tehetsége. 2013-ban kapta meg a Goncourt-díjat, talán ennek is köszönhető, hogy 2015-ös novelláskötete most megjelent magyarul is. Kimondottan hangulatos fordításban.
- Kinek adja egy ukrán lány a szüzességét?
- Adam Biro: Éveken keresztül nem mertem franciául írni
- A sír körül románok, szászok és magyarok álltak – meséli Claudiu M. Florian
- Földi istenek a Kárpátokban
- Általában nem dohányzom és nem ölök embert…
- Megmenti-e Isten az imádkozó zsidót árvíz idején?
Egyszerre egzotikus és ismerős
az a világ, amiben Fouad Laroui történetei játszódnak. A marokkói életből és környezetből származó furcsa esetek és azok megírásának módja – érdekes módon, kis túlzással – mintha a magyar novellairodalom hagyományaira építene. Persze, nem épít arra, hanem valami sokkal „tágasabbra”, de mégis, mintha a casablancai kávéházak itt bemutatott miliője nem is esne olyan távol az egykorvolt magyar kávéházi világ(ok)tól.
Ugyanakkor nem gondolhatjuk azt, hogy a marokkói kávéház
és a marokkói élet – ide értve a vallási és kulturális hátteret, de a gasztronómiát is – közel állna közép-kelet-európai világunkhoz. Éppen ezért a történetek befogadásán nagyot lendít a szerzői és fordító lábjegyzetek sokasága. Sokat segítenek abban, hogy zökkenőmentesen olvashassuk ennek a francia-arab világnak a történeteit.
A túláradó mesélőkedv,
mely szinte még a színeket és szagokat is érezhetővé teszi, elsőre (!) felszínesnek és könnyednek tűnhet, de ne dőljünk be a látszatnak. A könnyű fogyaszthatóság mögött mély és kiérlelt mondanivaló – életbölcsesség(?) – bújik meg. Például a címadó történet esetében is: a lengyel doki ellen szőtt fondorlatos és gonosz összeesküvés – csúnyán rászedték a lengyel dokit! – távlatát tekintve átváltozik valami egészen mássá. Ember tervez, Allah végez…
A kötetben elmesélt történetek mindegyike
olyan többletet hordoz, melyek lehetőséget adnak az olvasónak arra, hogy elgondolkodjon kicsit „a világ nagy dolgairól”. Fouad Laroui nem kész válaszokat kínál, talán igazában tanítani sem akar, csak mesél… olyan történeteket, melyek – túl a lokalitáson – általános érvényű igazságok körül járnak. Óvatosan, finom érzékkel, szinte észrevétlenül.
„– Ha az apák és a fiúk közötti örökös konfliktust tisztességesen, egyszer s mindenkorra egy pankrációs ringben lehetne elrendezni, akkor mindannyian felhőtlenül boldogok lennénk, nem lenne egyetlen komplexusunk sem, és jól éreznénk magunkat a bőrünkben.”
Egyszerre időtlen és időszerű,
mesélői hagyományokra építő és nagyon is kortárs próza az, amit Fouad Laroui használ. Szerethetők a történetek, és a felbukkanó figurák. Még akkor is, ha csirkefogókról és lókötőkről van szó, olyanokról, akik képesek összekuszálni az életet, pedig…
„…ha zsenialitásukat országunk néhány problémájának felszámolására használták volna, mint amilyen a folyamatos ivóvízhiány, a kolerajárványok vagy a kislányok iskoláztatása, ahelyett, hogy a rendőrségen vagy a zagyvaságok összehordása terén kamatoztatják, még jobb lett volna. De ne kívánjunk lehetetlen.”
