Wayne Marshall és a bőr alá bekúszó zene

A hangszerek királyának kedvelői Wayne Marshall orgonaművészt hallgathatják a Müpában, február 8-án. Ez a rendkívül széles regiszterű hangszer mindig lenyűgözi az embert, nem csoda, hogy nem csak a klasszikus zene művelői, de még az olyan együttesek is belecsempészték egy-egy számukba az orgonát, mint a Led Zeppelin vagy a Pink Floyd. Mindezt csak azért hozom ide, mert a műfajok változatosságáért Wayne Marshall sem megy a szomszédba, tanulóéveiben például egyszerre foglalkozott jazz-zel, a Broadway-műfajokkal és egyházzenével is.

Mielőtt nekikezdtem az írásnak, gondoltam, ismerkedem kicsit Wayne Marshallal. Rátaláltam egy olyan felvételre, amelyen Gershwin-t játszik, a Rhapsody in Blue-t. Először csak határozottan vezényli a zenekart, majd leül a zongorához és játszani kezd. Visszahőköltem, mert már az első taktusoknál úgy éreztem, hogy bemászott a bőröm alá. Igen, határozottan ott volt. A kedves olvasó is kipróbálhatja, kíváncsi lennék, ugyanazt érezzük-e a muzsika hallatán.

Az idén hatvanegy éves barbadosi származású, Nagy-Britanniában született zenész igazán sokoldalú, hiszen játszik zongorán, orgonán és karmesterként is működik. Ő a kölni WDR Funkhausorchester vezető karmestere, és az Orchestra Sinfonica di Milano Giuseppe Verdi első vendégkarmestere. Nem csupán abban egyedi, hogy a könnyebb műfajokat és a klasszikus komolyzenét is jól ismeri, de abban is, hogy igazi nagymestere az improvizációnak. Facebook-oldalán gyakran lepi meg követőit azzal, hogy például egy-egy neves zeneszerző születésnapján bravúros improvizációt ad elő annak valamely művére. Néha egészen meghökkentő produkciókkal örvendezteti meg követőit, például ezzel, amit Beethoven Metallicának nevezett el:

Gershwin zenéjével különleges kapcsolatot ápol, és harcosan kiáll például amellett, hogy a Porgy és Bess-t nem szabad musicalként kezelni, kizárólag az opera műfaji besorolása illik a darabra, számos alkalommal a világ legkülönbözőbb operaházaiban vezényelte is a darabot.

No, de nézzük, mivel érkezik a Müpába, mit hallhatunk tőle. Orgonán fog játszani, és rögtön az elején a már említett improvizációival kápráztatja el a nagyérdeműt, és improvizációval is zárja az estet, Beethoven-témákat hallhatunk különböző variációkban. Wayne Marshall segítségünkre lesz, hogy meghallgathassuk Charles-Marie Widor francia orgonaművész egy különlegesen szép darabját. Andrew Ager Toccata és fúga, és George C. Baker Két evokáció című darabjaival pedig olyan zenei világba kalauzol, amilyet talán kevésbé ismerünk. Ez az este tehát remek alkalom az újjal való ismerkedésre.

Az új ismeretek átadása egyáltalán nem áll messze a művésztől, 2004-ben a Bournemouth Egyetem díszdoktori címet is ajándékozott neki. Játéka rendkívül lendületes, szemmel láthatóan átél minden egyes lejátszott hangot. Első lemeze 1988-ban jelent meg, és azóta mintegy huszonnégy lemez őrzi játékát. A világszerte ismert művészre ebben a szezonban is várnak debütálások, többek között Leonard Bernstein Candide című operáját is vezényelni fogja Lyonban. Orgonaművészként külön megemlítendő, hogy rendkívül széles repertoárral rendelkezik. Játékából hatásos ízelítőt kaphatunk ebből a felvételből, amelyen Liszt Bach prelúdium és fúga darabját játssza:

A járványhelyzet sem riasztotta meg előadóművészetét, örömmel használta ki a technika adta lehetőségeket és adott online, streamelt koncerteket, természetesen a közönséget ő is nagyon hiányolta a koncerttermekből.

Pétery Dóra orgonaművészünk egy nem is olyan régi beszélgetésünkben úgy fogalmazott, hogy az orgona a végtelen lehetőségek tárháza. Erre február 8-án a Müpában Wayne Marshall bizonyosan ráerősít, és játéka közben azon is elgondolkodhatunk, vajon miért választotta annak idején a hangszerek királyát. A választ ő fogja megadni.

Megosztás: