Sophie Edwards Károlyi: Emlékek és rejtélyek / A Károlyi család 25 nemzedékének története [Memories, Mysteries And Magyars : Twenty-Five Generations Of The Hungarian Karolyi Of Nagykaroly Family]– Szépmíves Könyvek, 2018 – fordította Árokszállásy Zoltán – 304 oldal, keménytáblás kötés védőborítóval – ISBN 978-615-5662-64-5
A múlt szerelmeseit folyvást kényeztető Szépmíves Könyvek olyan kötettel állt elő Karácsony előtt, mely még az igazi ínyencek szívét is megdobogtatja. Az eredetileg angol nyelven írott könyv, mely először Új-Zélandon jelent meg 2016-ban, valószínűleg nagyobb érdeklődésre tarthat számot magyar nyelven, mint „eredetiben”.
A most megjelent mű nem tudományos munka, s nem is akar annak látszani. Hiszen, egyrészt létezik már a Károlyi család történetét feldolgozó tudományos munka (Szabó Imre: A nagykárolyi gróf Károlyi család ezeréves története), amelynek már elkészült az angol nyelvű változata is: The Counts Károlyi de Nagykároly / A Thousand Year History. Másrészt a szerző személye mást/többet ígér, hiszen Sophie Edwards Károlyi a saját családjáról beszél, akkor is, amikor a magyar történelemről beszél. Többet tud, mást tud, mint a történészek. Számára a magyar történelem kulcsfigurái akkor is családtagok maradnak, ha évszázadokkal ezelőtt éltek, s akkor is, ha személyesen ismeri/ismerte őket. Éppen ezért egészen mások a történet súlypontjai, s más az elmesélés módja:
„Családunk fiatalabb nemzedékei már nem beszélik őseink anyanyelvét, sőt még a magyarok eredéről is alig tudnak valamit. Nekik senki sem tanított magyar történelmet, épp ezért azt sem tanulhatták meg, hogy saját őseik milyen fontos szerepet játszottak a történelemben az évszázadok során. Ezért könyvem célja őseimet azzal a történelmi háttérrel együtt bemutatni, amelyben éltek. […] az én nemzedékemből már nem sokan maradtunk olyanok, akik még visszaemlékezhetnek a régi időkre. Korábban a család legidősebb tagjai mesélték el emlékeiket a következő nemzedékeknek. Amit én hallottam a nagyszüleimtől, az jobbára még a 19. században történt.”
– indokolja a mű születésének okát Sophie Edwards Károlyi, aki 1926-ban, a békés megyei Pósteleken született, keresztségben kapott neve pedig Károlyi Krisztina Mária Franciska Ilona Zsófia, aki csak tizennyolc éves volt, amikor az előrenyomuló szovjet csapatok elől menekülniük kellett…
Éppen a személyesség felvállalása miatt teljesen logikus, hogy a könyv első része a menekülésről az újrakezdésről szól, és a rendszerváltás utáni visszatérésről/újrafelfedezésről:
„Eleinte féltem, hátha a szememre hányják, hogy Magyarország elhagyásával a könnyebbik végét fogtam meg a dolgoknak, de ez az aggodalmam fölöslegesnek bizonyult, mert mindenütt szeretettel fogadtak.”
Ehhez a fejezethez tartozik a közvetlen rokonság (nagyszülők, szülők, testvérek) bemutatása is, hogy aztán a következő, második részben egy ezeréves ugrással a legendák világát idéző kezdetekhez jussunk, a hét vezérig, s egészen pontosan Kond-ig, akinek második fia, Kaplony lett volna a Károlyi família közvetlen őse. (Károlyi Sándor a 17. században készíttetett családfája alapján.) A Károlyi, mint vezetéknév/családnév a 14. században tűnt fel, a család pedig a 19. században bomlott/szakadt ágakra.
- Milyen ember volt valójában Károlyi Mihály?
- Herceg volt a magyar miniszter, aki később a Gestapónak is dolgozott
- Az arisztokrata nő a jég hátán is…
A könyv harmadik része az, ami a legintenzívebb érdeklődésre tarthat számot, hiszen ebben lapul az a belátható történelmi távlat, amellyel kapcsolatban ma sem minden tisztázott, ma sem minden egyértelmű, és a családtagok – történelmi szereplők – megítélése is ingadozó. Ott van például Károlyi Mihály, aki a mai napig is a legszélsőségesebb indulatok tárgya… Sophie Edwards Károlyi visszafogottan, az elismerésekkel és a kritikával sem fukarkodva rajzolja meg a „vörös gróf” portréját:
„Károlyi Mihályt nemes eszmék és a legjobb szándékok vezérelték a politikai pályára, ezek azonban hosszú távon nem pótolhatják a valódi államférfiúi adottságokat. Abban a válságos időszakban, amikor ő hatalomra került, az országnak egy erősebb kezű vezetőre lett volna szüksége, aki józanabbul tudja megítélni a helyzetet – ő ehhez túlságosan is idealista volt.”
A nagyszerű könyv szerzője – a nagy elődnél nagyobb – politikai józanságról tesz tanúbizonyságot, amikor néhány mondatban összefoglalja Károlyi Mihály szobrának legújabb kori hányattatását. Aki itt él, tudja, miféle politikai küzdelem rejlik a visszafogott sorok között/mögött:
„Mihálynak 1975-ben szobrot emeltek a Kossuth téren, a parlament közelében, majd 2012-ben átszállították a szobrászművész, Varga Imre szülőhelyére, Siófokra.”
A könyv negyedik része – és függelék, benne „Bill Edwards emlékezete” – napjainkig vezeti az olvasót, bemutatja a most élő személyek pályáját, életútját, és kötődéseit Magyarországhoz, a fészekhez, ahonnan a legnagyobb viharok idején erőszakkal lökték ki őket a kapzsi kakukkfiókák…
