Sophie Edwards Károlyi: Emlékek és rejtélyek / A Károlyi család 25 nemzedékének története [Memories, Mysteries And Magyars : Twenty-Five Generations Of The Hungarian Karolyi Of Nagykaroly Family]– Szépmíves Könyvek, 2018 – fordította Árokszállásy Zoltán – 304 oldal, keménytáblás kötés védőborítóval – ISBN 978-615-5662-64-5
A múlt szerelmeseit folyvást kényeztető Szépmíves Könyvek olyan kötettel állt elő Karácsony előtt, mely még az igazi ínyencek szívét is megdobogtatja. Az eredetileg angol nyelven írott könyv, mely először Új-Zélandon jelent meg 2016-ban, valószínűleg nagyobb érdeklődésre tarthat számot magyar nyelven, mint „eredetiben”.
A most megjelent mű nem tudományos munka, s nem is akar annak látszani. Hiszen, egyrészt létezik már a Károlyi család történetét feldolgozó tudományos munka (Szabó Imre: A nagykárolyi gróf Károlyi család ezeréves története), amelynek már elkészült az angol nyelvű változata is: The Counts Károlyi de Nagykároly / A Thousand Year History. Másrészt a szerző személye mást/többet ígér, hiszen Sophie Edwards Károlyi a saját családjáról beszél, akkor is, amikor a magyar történelemről beszél. Többet tud, mást tud, mint a történészek. Számára a magyar történelem kulcsfigurái akkor is családtagok maradnak, ha évszázadokkal ezelőtt éltek, s akkor is, ha személyesen ismeri/ismerte őket. Éppen ezért egészen mások a történet súlypontjai, s más az elmesélés módja:
„Családunk fiatalabb nemzedékei már nem beszélik őseink anyanyelvét, sőt még a magyarok eredéről is alig tudnak valamit. Nekik senki sem tanított magyar történelmet, épp ezért azt sem tanulhatták meg, hogy saját őseik milyen fontos szerepet játszottak a történelemben az évszázadok során. Ezért könyvem célja őseimet azzal a történelmi háttérrel együtt bemutatni, amelyben éltek. […] az én nemzedékemből már nem sokan maradtunk olyanok, akik még visszaemlékezhetnek a régi időkre. Korábban a család legidősebb tagjai mesélték el emlékeiket a következő nemzedékeknek. Amit én hallottam a nagyszüleimtől, az jobbára még a 19. században történt.”
– indokolja a mű születésének okát Sophie Edwards Károlyi, aki 1926-ban, a békés megyei Pósteleken született, keresztségben kapott neve pedig Károlyi Krisztina Mária Franciska Ilona Zsófia, aki csak tizennyolc éves volt, amikor az előrenyomuló szovjet csapatok elől menekülniük kellett…
Az utolsó magyar útlevél és az esküvői fotó…
Éppen a személyesség felvállalása miatt teljesen logikus, hogy a könyv első része a menekülésről az újrakezdésről szól, és a rendszerváltás utáni visszatérésről/újrafelfedezésről:
„Eleinte féltem, hátha a szememre hányják, hogy Magyarország elhagyásával a könnyebbik végét fogtam meg a dolgoknak, de ez az aggodalmam fölöslegesnek bizonyult, mert mindenütt szeretettel fogadtak.”
Ehhez a fejezethez tartozik a közvetlen rokonság (nagyszülők, szülők, testvérek) bemutatása is, hogy aztán a következő, második részben egy ezeréves ugrással a legendák világát idéző kezdetekhez jussunk, a hét vezérig, s egészen pontosan Kond-ig, akinek második fia, Kaplony lett volna a Károlyi família közvetlen őse. (Károlyi Sándor a 17. században készíttetett családfája alapján.) A Károlyi, mint vezetéknév/családnév a 14. században tűnt fel, a család pedig a 19. században bomlott/szakadt ágakra.
- Milyen ember volt valójában Károlyi Mihály?
- Herceg volt a magyar miniszter, aki később a Gestapónak is dolgozott
- Az arisztokrata nő a jég hátán is…
A könyv harmadik része az, ami a legintenzívebb érdeklődésre tarthat számot, hiszen ebben lapul az a belátható történelmi távlat, amellyel kapcsolatban ma sem minden tisztázott, ma sem minden egyértelmű, és a családtagok – történelmi szereplők – megítélése is ingadozó. Ott van például Károlyi Mihály, aki a mai napig is a legszélsőségesebb indulatok tárgya… Sophie Edwards Károlyi visszafogottan, az elismerésekkel és a kritikával sem fukarkodva rajzolja meg a „vörös gróf” portréját:
„Károlyi Mihályt nemes eszmék és a legjobb szándékok vezérelték a politikai pályára, ezek azonban hosszú távon nem pótolhatják a valódi államférfiúi adottságokat. Abban a válságos időszakban, amikor ő hatalomra került, az országnak egy erősebb kezű vezetőre lett volna szüksége, aki józanabbul tudja megítélni a helyzetet – ő ehhez túlságosan is idealista volt.”
A nagyszerű könyv szerzője – a nagy elődnél nagyobb – politikai józanságról tesz tanúbizonyságot, amikor néhány mondatban összefoglalja Károlyi Mihály szobrának legújabb kori hányattatását. Aki itt él, tudja, miféle politikai küzdelem rejlik a visszafogott sorok között/mögött:
„Mihálynak 1975-ben szobrot emeltek a Kossuth téren, a parlament közelében, majd 2012-ben átszállították a szobrászművész, Varga Imre szülőhelyére, Siófokra.”
A könyv negyedik része – és függelék, benne „Bill Edwards emlékezete” – napjainkig vezeti az olvasót, bemutatja a most élő személyek pályáját, életútját, és kötődéseit Magyarországhoz, a fészekhez, ahonnan a legnagyobb viharok idején erőszakkal lökték ki őket a kapzsi kakukkfiókák…
