Hatice Meryem: Kozluk – ahányan, annyifélék. Fordította: Tasnádi Edit. Noran Libro, 2017.
Hol van Kozluk?
– teszi fel a kérdést az egyik fejezet címében Hatice Meryem, amelynek tisztázása a magyar olvasók számára valószínűleg nem haszontalan. Kozluk Isztambul külterületének egyik negyede, amelynek bádogházai egy éjszaka alatt bújtak ki a földből, és ahol az abszolút szenzációt az jelenti, hogy hosszú évek után végre megnyitnak egy bevásárlóközpontot, ahol ugyan nincs akkora választék, mint egy isztambuli plázában, de legalább jóval olcsóbb annál.
Kozluk bádogházait olyan emberek lakják, akik számára egy-egy hétköznapi tárgy még óriási jelentőséggel bír: talán nehéz innen elképzelni, hogy egy háztartás legfényesebb ékessége egy részletre vett jénai tál, ami még a szomszédok csodálatát is képes kivívni. Kozluk lakói nem élnek anyagi jólétben, és kicsit olyan is ez a város, mint a purgatórium: ez már nem az elmaradott vidék, de még nem is a török modern nagyváros. Ebből a purgatóriumból pedig továbblépni akkora mutatvány, hogy a legtöbben egész életükben várnak az erre alkalmas pillanatra – de hiába.
Kozlukban a nők sokkal erősebbnek tűnnek, mint a férfiak. A férfiak elveszett, tétova fickóknak látszanak, akik sok mindenre nem alkalmasak, de arra biztosan nem, hogy igazi családfőként viselkedjenek. Akiknek pedig családjuk sincs, azoknak a kilátásai még rosszabbak:
Munka sehol. Pénz sehol. Olyan, aki szeretné őket, vagy akit szeretnének, sehol. Senki, akire várnának, akinek lesnék az érkezését vagy aki hiányozna. Csak annyira tellett, hogy bepiáljanak, beszívjanak, beseggeljenek, elázzanak. (…) Fontos dolgokról nem beszélgettek, nem kerültek szóba a kormány elhibázott döntései, sem a világot fenyegető környezeti katasztrófa, sem az Európai Unió, sem a hol emelkedő, hol eső, hol a napot a legmagasabb értékkel záró tőzsdeárfolyamok. Leginkább a fociról beszélgettek.
A kozluki nők sokkal talpraesettebbek,
mint a férfiak és a vallásos háttér mellett ezért is lehet az, hogy a férjek és fiúk képtelenek túllépni azon a népszerű elméleten, miszerint „minden nő kurva” (és így például az a jó énekesnő, aki nem riszálja magát) és attól tartanak, ha ők nem vállalják az erkölcsi felügyeletet (akár az önbíráskodás árán is), akkor Kozluk egyből Szodomává változna. A nőkben pedig ez frusztrációt szül: a regény talán egyik legmegkapóbb része az, ahol a tinédzserlány Elmas, a regény egyik főszereplője felsorolja saját bűnlajstromát, aminek túlkapásai nemcsak az életkori sajátosságokból következnek, hanem a környezet merevségéből is.
- A regénybe itt olvashatsz bele, az írónővel pedig itt olvashatsz interjút.
A regény középpontjában egy háztartás áll, ami nem mondható igazán szabályos családnak: bár megvan a család magja a dologtalanul tengődő apával és a hervadásnak induló feleséggel, valamint a gyerekekkel, akik annyira nem fontosak, hogy sokáig az sem derül ki, hogy hányan is vannak tulajdonképpen. Azonban a háztartáshoz tartozik még a feleség húga is, az előbb emlegetett Elmas, valamint az apa katona- és börtönviselt öccse, aki éppen jó útra próbál térni, de nincsen könnyű dolga sem a kilátások, sem a mániákus barátai miatt.
A Kozluk – ahányan, annyifélék rengeteget elárul a török városi szegénységről, de hiába szembesülünk időnként megdöbbentő dolgokkal a szövegben (például az anya gondatlanságával és ridegségével beteg kislányával szemben), Meryem műve mégsem túlságosan deprimált regény. A törökök vitalitása és élni akarása valahogyan csak átsüt a könyv lapjain, és olyannak tűnik, mintha Ajar Előttem az élet török és jóval szertelenebb mostohatestvére lenne. Ugyanakkor a regény végkicsengése mégsem hagyja nyugton az olvasót – elvégre Kozlukból jobb képeslapot kapni (már ha van olyan egyáltalán), mint ott élni.
