Másfél hete járom az Art Capitalt, már látszanak rajtam a túladagolás jelei. Csakhogy ez az a cucc, amiről még Zacher doktor szerint sem kell lejönni. (Dzsalok ki a Ferenczy múzeumból, rámköszön Bence, hogy mi ez a nagy vidámság, áh semmi, csak ma is megnéztem két kiállítást meg egy installációt.)
Apró gyémánt a fesztivál programjában a Nap képe – Nap verse sorozat. Besétálsz a főtéri Kmetty múzeumba, ahol – ingyen – minden nap más csodálatos festményt tekinthetsz meg, s mellette, monitoron egy művészettörténész néhány perces személyes vallomását a képről. Ott a kép, nézed, meghallgatod mit mond róla az, aki ért hozzá.
A következő szobában minden nap más vers van kitéve, és egy kortárs író vagy költő mondja el, szintén monitorról, szintén néhány percben, hogy miért szereti ezt a verset. Szombaton Czóbel, Barki Gergely, Kosztolányi és Lackfi adott ajándékot nekem. Ma Ámos Imre, Révész Emese, Borbély Szilárd és Áfra János. A Borbély vers első sorától kezdve libabőröztem a gyönyörtől.
Miként a részek, úgy vagyunk a vágy szálára fűzve. A test színháza összerak és szétszed minden este.*
Még öt nap van, szombaton például Barcsay, Arany János és Kukorelly, vasárnap Jékely Zoltán és Tóth Krisztina, ki ne hagyd, szaladj be egy kis gyönyörre.
Utána muzsikáltam a kulcsokból font installáción, amelynek finom hangja zen templom kertjévé avanzsálta a Barcsay múzeum udvarát. (Asszem, tényleg be vagyok tépve.)
Ezek után néztem meg Francois Fiedler kiállítását. Teljességgel nonfiguratív, címe sincs a képeknek, de még dátum sem, csak a nagy kavargó Semmi, illetve Minden. Fiedler azt mondta, a valódi történés nem a vásznon, hanem a vászon és a befogadó közötti térben van. A fények festőjének is nevezik, de huncut is ez a Francois, mert semmilyen megszokott fogódzót nem ad műveihez. S ennek ellenére – vagy éppen ezért -, rabul ejtő szépség árad festményeiből, azt érzed, hogy mostantól kezdve mindig ezt akarod nézni. Én például a nappalimban, reggel, délben és este. Egyre magasabbra és magasabbra repít, és közben mélyebbre és mélyebbre húz, áhh nem tudom leírni, nem vagyok művészettörténész. (Ki is néztem magamnak egy képet, ha Sugar Babe lennék, ezt kérném karira. De több ok miatt az sem vagyok, háhh!)
De még erre is rádobtam egy adagot, mivel beültem feLugossy László és Lévai Balázs beszélgetésére. A hatodik percben Lévai kiszólt a közönségnek, hogy jöjjön közelebb, mire hat gigászi kanapét kezdtünk el tologatni, hogy közelebb ülhessünk Lacához, az élő legendához. A kanapék lába pokoli hanggal karistolta a Ferenczy múzeum márványkövét, ezen mindannyian jót mulattunk, feLugossy meg is jegyezte, hogy jóvan, megvolt a mai performance. Lévai vérprofi, remek beszélgetőpartner, keresztbe-kasul, évszámra pontosan ismeri a feLugossy életművet, izgalmasak a kérdései, melyekre Laca elrévedő nyugalommal idézte fel a hősi időket. Pénteken Térey és Lévai, szombaton pedig – és itt megszólal a nagyzenekar -, Bukta Imre és Lévai beszélget majd ugyanitt. Igen, ez is törzsanyag.
Most alszom. Még jövök. Toljátok a cuccot!
Welbach Lola Katarzis
*Borbély Szilárd: Az anatómiához (részlet)
Nyitókép: Nem SugarDaddy, nem SugarBabe, hanem Laca és Lola
