+ Film

Újra feldolgozzák A Holló című filmet

A holló - remake

A Lionsgate stúdió bejelentette, hogy jövőre érkezik az 1994-ben először vetített kultfilm, A holló remake-je.

Fotó: Miramax Films

A Lionsgate stúdió bejelentette, hogy jövőre érkezik az 1994-es kultfilm, A holló remake-je. A főszerepet az Azból és a John Wick 4-ből is ismert Bill Skarsgard alakítja.

Bill Skarsgard 1990. augusztus 9-én született a svédországi Vällingbyben,Stellan Stellan Skarsgård színész és My Skarsgård orvos fiaként. 

2011-ben Guldbagge-díjra jelölték Simon szerepéért a Simple Simon című filmben, és Young Artist Awardra a Csajvadászat című filmben nyújtott alakításáért. 21 évesen, 2012-ben elnyerte az Európai Filmakadémia Shooting Stars-díját. 2013-tól kezdve ő játszotta Roman Godfrey szerepét a Netflix Hemlock Grove című sorozatában.

Az eredeti, 1994-es film a nyomasztó, sötét atmoszféra mellett azzal vált vérbeli kultfilmmé, hogy ebben nyújtotta élete utolsó alakítását Bruce Lee fia, Brandon. A mindössze 28 éves színész – aki tökéletes választás volt a barátnője és saját halálát megbosszuló Eric Draven szerepére – ugyanis a film forgatása közben életét vesztette, amikor egy kellékként használt pisztoly elsült, és mint kiderült, éles lőszer volt benne.

A film James O’Barr 1989-es képregényének feldolgozása. Azóta többször előkerült egy esetleges remake terve, de eddig kétséges volt, hogy valaha is elkészül. Annyi viszont már most bizonyos, hogy a legújabb vállalkozás forgatása befejeződött, és az új változat a tervek szerint jövőre debütál a mozikban.

A filmet Rupert Sanders jegyzi rendezőként, aki eddig még csak két komolyabb mozifilmet rendezett – legutóbb a Páncélba zárt szellem élő szereplős változatát 2017-ben. Eric Draven szerepében Bill Skarsgardot (Az 1-2, Castle Rock, Barbár, John Wick 4) láthatjuk majd. Skarsgard mellett napjaink egyik legizgalmasabb énekesnője, FKA Twigs, valamint az Utódlás sorozatban világhírűvé vált Danny Huston is feltűnik a vásznon.

Charlotte Koh, a Lionsgate munkatársának elmondása szerint az eredeti film iránti maximális tisztelet vezérelte a készítőket a remake elkészítésekor.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top