7. rész
A mai avantgárd nagy alakjai, a Magyar Műhely „ős-szerkesztőiként” számon tartott Nagy Pál, Papp Tibor és Bujdosó Alpár hetvenes évekbeli munkásságában érezhető a legmarkánsabb elmozdulás a vizualitás irányába. Petőcz András megfogalmazása szerint alkotó tevékenységükre a „vizuális szövegirodalom”1 nevű irányzat tette a legnagyobb hatást. Ezt a formanyelvet és stílust ők maguk alakították ki, hogy az évek során sokféle médiumra, könyvre, diavetítőre, számítógépre, videóra alkalmazzák2. Sajátosan szintetizáló költészeti módszerről van szó, amelynek segítségével különböző irányzatokat lehet kombinálni és összeforrasztani az egyediségük elvesztése nélkül. Mintha totális költészetről beszélnénk, a „vizuális szövegirodalom” csomópontként gyűjti magába a performansz-művészet és a képvers hagyományait. Kiemelkedő tulajdonsága, hogy szövegcentrikus, szemben más, a szöveg redukciójára, vagy egyenesen megszüntetésére tett törekvésekkel, a Műhely-tagok által kifejlesztett módszer ezen indítványokat is hasznosítja, de „a szöveget újból kiteljesíti”3, akár idegen nyelvi elemekkel, szójátékokkal vagy töredékességében a szöveg mégis egységet alkot. Ezt az egyedi stílust több forrásból táplálkozva fejlesztették ki, mindhárom alkotó merített az ötvenes-hatvanas évek irodalmi-művészeti áramlataiból. Bár ez az időszak a kísérleti költészeti tendenciák történetében inkább a konkrét költészet erősödését jelzi, a Magyar Műhelyben megjelentetett versek között inkább a vizuális költészet kapott szerepet.
Kékesi Zoltán Nagy Pál munkáinak elemzésekor4 kiemeli, törekvéseik több szempontból egyenesen ellentétesek a konkretizmussal, Nagy Pál, Papp Tibor vagy Bujdosó Alpár munkái között nem is találunk kifejezetten konkrétnak nevezhető művet, bár természetesen hatottak rájuk ezek az irányzatok is. Petőcz András ezzel szemben megjegyzi, Nagy Pált elsősorban a lettrizmus inspirálta5. Fontos ez a distinkció, hiszen a konkrét költészet eszközkészlete és értelmezési tartománya bár hasonlónak hat, mégis részleteiben eltér a lettrizmus és a vizuális költészet megoldásairól. Alapvető különbségként Kékesi a befogadói magatartásról való gondolkodást jelöli meg: Nagy Pál a befogadás lényegi mozzanatának tartja az „olvasás időbeliségét”, vagyis az olvasás folyamatát tekinti az irodalmi (így a vizuális költészeti) alkotások befogadási módjának6. Ezzel szemben a konkrét költészet befogadással kapcsolatos felfogásának lényegi eleme a néző „bevonása” a műbe, annak résztvevőjeként az alkotási folyamatot a befogadó hozzájárulása teszi teljessé. A konkrét költészetet az alkotó sem érzi otthonos közegének, Nagy álláspontja nem egyezik meg a konkretizmus „metaforaellenességével”, kétkedéssel7 fogadta a felvetést, hogy ily módon elérhető a tiszta költészet. Meglátása szerint az elképzelés kudarcra van ítélve, hiszen a nyelv alapvetően metaforikus természetű, annak lényegi elemét nem lehet tőle elválasztani.
A Műhely-tagok szerzőként és szerkesztőként egyaránt gyakran utaltak elődeikre, Kassák mellett elsősorban Mallarmé korai képverseit tartották irányadónak, több verset is megjelentettek tőle. Az alkotás területének, a kifejezés alapegységének Mallarméval együtt a kettős könyvoldalt átfogó fehér felületet tekintették8.Kékesi Zoltán kritikai meglátása9 szerint a Műhely berkeiben született vizualitás kifejezőerejét hirdető munkákra jellemző egyfajta idejétmúlt innovációs kényszer, Papp és Nagy olyan költészeti és műértelmezési kérdéseket vetnek fel, amelyek az ötvenes években Nyugat-Európában a konkrét irányzatok térnyerésével kerültek elő. Ennek a megkésett újításnak a hátterében érthető módon az ebben az időszakban elszigetelten fejlődő magyar irodalmi tendenciák sajátosságai, valamint a késleltetett recepció állnak.
Érdemes még említést tenni a nyolcvanas években megjelenő mozgó képversek jelenségről. A statikus, valamilyen anyagra (papír, könyv) rögzített képversekkel szemben a kinetikus vagy mozgó képverseket irodalmi performanszként adták elő műhelytalálkozók és egyéb események alkalmával változó helyszíneken (Párizs, Bécs, Budapest Szombathely, Kalocsa). Eleinte Nagy Pál, Bujdosó Alpár, Papp Tibor és Székely Ákos hozott létre irodalmi performansz-előadásokat10, majd a későbbi években már többek közt Szombathy Bálint, Sőrés Zsolt és L. Simon László is foglalkozott vele. Ez a költői forma11 lehetőséget ad a műfajhatárok közötti szabad átjárásra, az alkotó egyesíti a beszélt, a látható és a performatikus nyelvet, így komplex művészi élményt nyújt. Eszközkészlete az emberi hang és gesztusok használatán túl külső technikai eszközöket is magába foglalhat (diavetítő, fényforrás, vetítendő felületek). A műfaj hasonlóságokat mutat a pantomimmal és más színpadi műfajokkal is12, múlékony jellegében is osztozik velük: a performansz-művészet dokumentálásának problémáira eddig a fotót vagy a videót találták a legjobb megoldásnak, de ezek a módszerek sem adják a vissza a megismételhetetlen multimediális élményt.
Vitatható a kérdés, hogy az irodalmi performanszként aposztrofált műfaj milyen szempontok szerint sorolható az irodalom körébe. Efféle, hasonlóan kérdéses műfajok kategorizációs problémáira keresi a választ Nagy Pál, az irodalom új műfajait tárgyaló (erősen kritizált) könyvében13.
Nagy Pál munkássága sokrétű, műfajhatárokon átnyúló alkotásokat foglal magába, érdemes szemügyre venni néhány egyedi, különösen a mű születésekor a kortárs közegben hallatlan újításnak számító videómunkát. Az Egy magánhangzó anatómiája14 c. munkája a képi (betűk, képkivágatok, ábrák, látomások) és fónikus elemek – szavak, hangok – vegyítéséből kialakuló alkotás érzékelhetően a műfajok közötti határátlépésekkel operál. 1989-ben az olykor groteszk látványt hanginstallációs háttérrel bővítő videómunka még páratlan újításnak számított. Egészen más jellegű egy másik izgalmas videómunkája, az Autodafé15 1995-ból, amely Bruno Montels francia íróval közösen készült. A videón Bruno Montels átszellemült arca látható nagyközeliben, ahogy a háttérben Nagy Pál magyar mondatait próbálja újra elmondani. Kékesi Zoltán elemzése16 szerint a videó erőteljesen performansz-jellegű, színpadias vallatás jelenetet idéz, miközben a szöveg, avagy a beszéd örömét jeleníteni meg.
Bujdosó Alpár elméleti vizuális költészeti munkáiban is a szöveg kerül a középpontba. Egy interjúban17 maga is hangsúlyozza, hogy művészként az irodalom területén alkot, nem tekinti önmagát képzőművésznek, annak ellenére sem, hogy munkáinak jelentős része inkább a vizuális művészetek területén érvényes jelrendszert használ. A befogadó szempontjából a kép és a szöveg együttes érzékelése az irodalmi művekhez képest más hozzáállást kíván. A néző egyszerre észleli a műben ötvöződő két műfajt, így a két médium kölcsönhatásba lépése útján közvetíti mondanivalóját. Bujdosó munkáinak visszatérő eleme ez a kettősség, a két pólus közötti dialóguspozíciók erősítése, az átfedések, kölcsönhatások elősegítése. Egy korai műve, az Irreverzibilia Zeneon egyediségét a modern szövegirodalom önreflexivitása18 és az a sajátos nyelvi leleményesség adja, amely Bujdosó sajátja. Az 1993-as Vetített irodalom19 című műve elméleti ihletésből született de konkrét munkákat is tartalmaz, elsősorban az intermediális poétikai problémákat járja körül (miben tér el a konkrét és a vizuális költészet?), a műfaji kapcsolódások esélyét tágabb kultúr-és művészetfilozófiai kontextusba helyezi20.
A Vetített irodalom írásvetítővel és diavetítővel létrehozott irodalmi szövegperformaszok lenyomatait közli, a nehezen dokumentálható műfajjal kapcsolatos tanulmányok, eszmefuttatások kíséretében. Bujdosó Alpár munkáinak többsége az írás történeti kultuszára reflektál vizuális eszközökkel. E könyvben reprodukált „szövegtárgyaihoz” saját értelmező magyarázatát fűzte. A szövegirodalom hagyományait újszerűen továbbgondolva olyan maszkokat készít, amelyek az emberi kultúra ős-szövegeire utalnak. E munkákban a talált tárgy, a szöveg-tárgy és a tudományos kutatás21 eredményei egyedülálló „vizuális jelenségekké” forrnak össze.
Ebben a kötetben találkozhatunk a szerző barátainak, a Magyar Műhely körébe tartozó szerkesztők, szerzők22 elemzéseivel is, például Nagy Pálnak a „képszöveg” jelenségével foglalkozó tanulmányával23. A Bujdosó Alpár munkáiban is megjelenő képnyelvet olyan komplex struktúrának tekinti, amely egyesíti magában a „kép” kifejezéshez és a „nyelv” kifejezéshez tartozó jelentésrétegeket. Nagy magyarázata szerint egy kép agyi felfogásának sebessége annyival gyorsabb az olvasás folyamatánál, hogy a képek befogadása inkább a mozgóképhez, videóhoz hasonlítható. Ebből kiindulva a képszövegek „értése”, „felfogása” videószöveg formájában válik értelmezhetővé. A képnyelvben való gondolkodás új fejezetet nyit a vizuális úton történő információközlés történetében. Egyedi struktúrájának köszönhetően a képnyelvben „egyszerre van jelen a meghatározatlan érzelmi kép és az ismert nyelvi, grafikai elemek” 24– amely Nagy Pál értelmezésében egyértelműen a multimediális – elsősorban számítógépes – művészethez köti a műfajt. Ez az aspektus a későbbiekben, Papp Tibor munkáinak elemzésekor kap majd jelentős szerepet.
E két alkotó (harmadikként ide tartozik a következő fejezetben bemutatott Papp Tibor is) munkássága szorosan összefonódik a Magyar Műhely folyóirat és alkotóközösség fejlődésével, szerkesztőként, tipográfusként, szerzőként és szervezőként egyaránt sokat tettek a Műhely máig tartó működésért. Szombathy Bálint álláspontja25 szerint évtizedeken át zajló együttműködésük tudatosan felépített közös műként is értelmezhető. Hármójuk könyvei „tervszerű” egységbe forrva, gondosan kialakított sorrend szerint követik egymást a nyolcvanas évek közepén. Az 1984-85-ben megjelent köteteik26 mind a műhely megelőző korszakának átfogó értékelésének igényével jöttek létre, ilyen formán – Szombathy olvasatában – egymás kontextusaiként egy komplex műalkotás különböző oldalaiként és vizsgálhatók.
Gépköltészet – Számítógépes művészet a Magyar Műhelyben
A technológiai médiumok fejlődésével és a sokszorosíthatóság egyszerűsödésével fokozatosan beszivárgott az irodalom és a művészet világába e technikák kézenfekvő használata. Bár a rohamos fejlődéssel nehéz lépést tartani, idővel azért a nyomdaiparban jártas Műhely szerkesztők is felvették a fonalat, és az újításokat bevezették a lap mindennapi működésébe. A sokszorosítás művészi alkalmazásának lehetőségeivel már a hatvanas években kísérleteztek magyar alkotók: főleg a fénymásolás, szitanyomás elterjedésével értek el látványos eredményeket.
A nyomdatechnika fejlődésének fázisait nyomon követhetjük a Magyar Műhely címlapjain is27. A technológiai fejlődés eredményeinek másik vonulatát a lapon belül találjuk: a tartalomban a nyolcvanas évektől egyre hangsúlyosabbá válik a számítógépes költészet jelenléte a műhely körében.
Az első számítógépes szöveggenerátor28 programjához írt tanulmány már felvet bizonyos kérdéseket azzal kapcsolatban, hogy a számítógép létre tud-e hozni kreatív és minőségi művészeti produktumot? Emberi beavatkozás nélkül természetesen nem. Mára már elengedhetetlen segédeszközként (szövegszerkesztés, tördelés, tervezés) tekintünk a számítógépre, képességei bizonyos szempontból rég túlszárnyalták az emberét. Mégis mit adhat hozzá az emberi alkotás lehetőségeihez? A szöveggeneráló programok alapja általában egy valós nyelven létező szavakat tartalmazó szótár, amelyből a program véletlenszerűen (egy előre betáplált szabályrendszernek megfelelő) kombinációkat hoz létre29.
Papp Tibor egész kötetet szentelt az irodalom számítógépes lehetőségeinek, amelyben a módszer legfőbb előnyeként a kifejezésmódok gazdagságát jelöli meg30. A számítógépes költészet a három lehetséges út (akusztikus, írásos, mozgóképi) mindegyikén tudja közvetíteni az irodalomi művet. A szerző saját számítógépes költeményeiben is hangsúlyozza a médium sajátosságait, magas fokú technikai felkészültségével ő hozta létre az első magyar versgenerátort. A számítógépes költészettel kísérletező alkotó két lehetséges megoldás között választhat: vagy előre megírt szoftvert alkalmaz, vagy saját maga programozza be a generátort31. Bármelyik utat választja, alkotásának „gyümölcse” múlékony provokációként értékelhető, a művet művé tevő lényegi elemekre kérdez rá32.
Papp Tibor találmánya, a Disztichon Alpha33 egyedülálló versgép, amely 16 billió disztichont tárol a memóriájában virtuálisan (ez 6 millió verseskötetet töltene meg), így az egyszeri olvasó gyakorlatilag soha nem találkozhat kétszer ugyanazzal a generált verssel. A véletlen szerepe sem elhanyagolható, hiszen nincs előre meghatározott szabályrendszer a képernyőn – néhány másodpercre – megjelenő disztichonok sorrendjében, az esetlegesség része az alkotásnak: amit egyszer megjelenített a program az többször már nem jön elő. A disztichonok a szerző által kiválasztott és betáplált szókészletből a magyar nyelvtan szabályait követve állnak össze. Az egyedülálló szerkezet létrehozása az élet minden területét masinákkal benépesítő, dehumanizálódás elleni ironikus gesztusként is értékelhető. Más szempontból viszont olyan, a maga nemében úttörő találmányról van szó, amely a költői alkotómunka új dimenzióit nyitotta meg a művészek előtt. Sőt, egyenesen mindenki előtt, hiszen a megfelelő gombok lenyomásával bárkiből költő válhat egy-két disztichon erejéig.
1 Petőcz, András, Műalkotás: látható nyelven – Bujdosó Alpár, Nagy Pál és Papp Tibor könyveiről – IN Petőcz, András, A jelben-létezés méltósága, Írások 1982-1990, Budapest, Colosseum Kiadó, 1990. 30.o.
2 Petőcz, András, Műalkotás: látható nyelven – Bujdosó Alpár, Nagy Pál és Papp Tibor könyveiről – IN Petőcz, András, A jelben-létezés méltósága, Írások 1982-1990, Budapest, Colosseum Kiadó, 1990. 30.o.
3 Petőcz, András, Műalkotás: látható nyelven – Bujdosó Alpár, Nagy Pál és Papp Tibor könyveiről – IN Petőcz, András, A jelben-létezés méltósága, Írások 1982-1990, Budapest, Colosseum Kiadó, 1990. 31.o.
4 Kékesi, Zoltán, Médiumok keveredése, Nagy Pál munkáiról, Aktuális avantgárd sorozat 4. Budapest: Ráció 2003.62.o.
5 Petőcz, András, Műalkotás: látható nyelven – Bujdosó Alpár, Nagy Pál és Papp Tibor könyveiről – IN Petőcz, András, A jelben-létezés méltósága, Írások 1982-1990, Budapest, Colosseum Kiadó, 1990. 33.o.
6 Kékesi, Zoltán, Médiumok keveredése, Nagy Pál munkáiról, Aktuális avantgárd sorozat 4. Budapest: Ráció 2003.62.o.
7 Kékesi, Zoltán, Médiumok keveredése, Nagy Pál munkáiról, Aktuális avantgárd sorozat 4. Budapest: Ráció 2003.63.o.
8 Kékesi, Zoltán, Médiumok keveredése, Nagy Pál munkáiról, Aktuális avantgárd sorozat 4. Budapest: Ráció 2003.67.o.
9 Kékesi, Zoltán, Médiumok keveredése, Nagy Pál munkáiról, Aktuális avantgárd sorozat 4. Budapest: Ráció 2003.61.o.
10 Papp, Tibor, Kassák hatása a mai magyar irodalomra, IN Uö. Avantgárd szemmel – költészetről, irodalomról. Budapest, Magyar Műhely, 2004. 147.o
11 Bujdosó Alpár, Avantgárd (és) irodalomelmélet, A Magyar Műhely párizsi, bécsi és magyarországi találkozásainak elméleti hozadéka, MM 113-114. szám. 2000/2-3. Párizs-Bécs-Budapest, 74.o.
12 Bujdosó Alpár, Avantgárd (és) irodalomelmélet, A Magyar Műhely párizsi, bécsi és magyarországi találkozásainak elméleti hozadéka, MM 113-114. szám. 2000/2-3. Párizs-Bécs-Budapest, 75.o.
13 Nagy, Pál Az irodalom új műfajai, Budapest ELTE BTK–Magyar Műhely, 1995.
14 Egy magánhangzó anatómiája (videó-gramma). 1989. (8’27”)
15 Bruno Montels: Autodafé I. Nagy Pál közreműködésével. A szöveget a szerzők mondják. kamera: Laurence Borrel, 1995 (8’34”)
16 Kékesi, Zoltán, Médiumok keveredése, Nagy Pál munkáiról, Aktuális avantgárd sorozat 4. Budapest: Ráció 2003.108.o
17 Petőcz, András, A pergamentekercstől a videóig – Interjú Bujdosó Alpárral IN Uő, A jelben-létezés méltósága, 52.o.
18 Bohár, András: M. M. Aktuális avantgárd, Hermeneutikai elemzések. Budapest: Ráció, 2002.194.o
19 Bujdosó, Alpár, Vetített irodalom, Budapest-Bécs-Párizs, Magyar Műhely, 1993.
20 Bohár, András: M. M. Aktuális avantgárd, Hermeneutikai elemzések. Budapest: Ráció, 2002.195.o
21 A tilmuni halotti maszkok sumér kori emlékeket feltáró ásatásokból kerültek elő. A maszkokon a magas rangú személyek (uralkodók, főpapok) szellemi tevékenységének lenyomatait vésték – írták – a koponyát beborító maszkra. Ez a sajátos jelenség inspirálta Bujdosó Alpár maszkjait is.
22 Nagy Pál, Papp Tibor, Székely Ákos.
23 Nagy, Pál, Képszövegek, IN Vetített irodalom, Budapest-Bécs-Párizs, Magyar Műhely, 1993. 21.o.
24 Nagy, Pál, Képszövegek, IN Vetített irodalom, Budapest-Bécs-Párizs, Magyar Műhely, 1993. 24.o.
25 Szombathy, Bálint, A konkrét költészet útjai, Képírás Művészeti Alapítvány, Kaposvár, 2005.
26 Bujdosó, Alpár, Irreverzibila Zeneon, Magyar Műhely, Párizs, 1985.
Nagy, Pál, Journal in-time, 1974-1984. Magyar Műhely, Párizs, 1984.
Papp, Tibor Vendégszövegek 2, 3, Magyar Műhely, Párizs, 1984.
27 Az egyedi tipográfiai kialakítású lapszámokat a 102.számtól Papp Tibor tervezi.
28 Tubák Csaba: Szöveggenerálás, számítógépes játék és segédeszköz íróembereknek. MM 62-63.szám, 1979
29 Bujdosó Alpár, Avantgárd (és) irodalomelmélet, A Magyar Műhely párizsi, bécsi és magyarországi találkozásainak elméleti hozadéka, MM 113-114. szám. 2000/2-3. Párizs-Bécs-Budapest, 79.o.
Papp Tibor, Múzsával vagy múzsa nélkül? (Irodalom számítógépen), Balassi Kiadó, 1992. 75 p.
30 Papp, Tibor, Múzsával vagy múzsa nélkül? (Irodalom számítógépen), Balassi Kiadó, 1992. 46. .
31 Papp, Tibor, Múzsával vagy múzsa nélkül? (Irodalom számítógépen), Balassi Kiadó, 1992. 127.
32 Bohár, András: M. M. Aktuális avantgárd, Hermeneutikai elemzések. Budapest: Ráció, 2002.188.
33 Papp, Tibor, Disztichon Alfa, Magyar Műhely, Párizs-Bécs-Budapest, 1994.
Írta: Szirmai Panni
