+ Zene

Váratlanul elhunyt Patkós Sándor, a BFZ alapító tagja

Patkós Sándor

Patkós Sándor 1963-ban született Mezőtúron, nyolcévesen kezdett zenélni. Először klarinéton tanult, majd 12 évesen tért át a fagottra.

Életének 59. évében, szerdán elhunyt Patkós Sándor fagottművész, a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) alapító tagja – tudatta a zenekar szerdán.

Patkós Sándor 1963-ban született Mezőtúron, nyolcévesen kezdett zenélni. Először klarinéton tanult, majd 12 évesen tért át a fagottra. A konzervatórium elvégzése után 1981-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait, ahol Janota Gábor tanítványaként szerzett diplomát – olvasható a közleményben.

A zenész főiskolás kora óta tagja volt a Budapesti Fúvósegyüttesnek, amellyel Európa szinte minden országában, az Egyesült Államokban és Japánban is fellépett. Hét évig a Magyar Állami Operaház zenekarának a tagja volt, és alapítása óta, 1992-től volt a Budapesti Fesztiválzenekar második fagottosa.

„Szörnyű, felfoghatatlan hírt kaptunk ma: kedves muzsikustársunk, barátunk, a BFZ oszlopos tagja, Patkós Sándor fagottművész ma reggel váratlanul elhunyt. Néhány nap óta rosszul érezte magát, de nem tartotta állapotát olyan súlyosnak, hogy orvoshoz kelljen fordulnia. Álmában érte a halál, reggel nem ébredt fel”

–  idézi a közlemény Fischer Ivánt, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatóját.

„Sanyival 30 évet dolgoztam együtt. Kimagasló emberi és zenei tulajdonságait mindig csodáltam, rengeteget köszönhetek neki. Váratlan távozása hatalmas űrt hagy maga után, a zenekarunknak és nekem is felfoghatatlan veszteség. Mély megrendüléssel gyászoljuk, és együttérzünk családjával, szeretteivel”

– tette hozzá Fischer Iván.

A muzsikus utoljára szombaton, a Richard Strauss-maratonon lépett fel a Müpában. Patkós Sándort a Budapesti Fesztiválzenekar saját halottjának tekinti.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top