– Ne nézz ide, jaj, meg ne lásd a képet, menj ki, menj ki! – visította az egyik barátnőm a vőlegényének, mielőtt elkezdte volna mutogatni nekünk a róla készült fotót, amelyben a nehezen kiválasztott, méregdrága menyasszonyi ruhájában pózolt. A vőlegény kuncogva, sietve távozott, még a szemét is befogta egy pillanatra, meg ne lássa leendő aráját a ruhájában, mert az bizony balszerencsét hoz, tartja a szokás. De honnan ered ez a hagyomány és miért nem láthatja a menyasszonyt a vőlegény még mielőtt az oltár elé vezetné? A választ itt is az elavult patriarchális társadalmi rendszerben kell keresni.
Régen a legtöbb házasság érdekből, gazdasági vagy politikai okokból köttetett. Az apa választotta ki, kihez adja a lányát, akinek nem volt beleszólása a döntésbe. Zokszó nélkül tűrnie kellett, és fejet hajtania apja akarata előtt. Kevés olyan dolgot tudok elképzelni, ami ennél szorongatóbb lenne. Pusztán a gondolattól is kisebb fajta pánikroham kerülget, hogy valakihez akaratom ellenére férjhez adjanak, és ne én dönthessek szabadon a sorsomról. (A világ több táján sajnos a mai napig él az elrendezett házasság hagyománya, sőt, Indiában már gyakran nyolc éves korukra kiházasítják a kislányokat. Noha a gyermekházasságok illegálisak, mégis több ezer gyermek köt házasságot évente.)
A felek tehát nemcsak hogy szerelem nélkül házasodtak, de gyakran nem is ismerték egymást előtte. Az arát egészen addig rejtegetni kellett a vőlegény elől, míg az oltárhoz nem léptek, hiszen ha a menyasszony esetleg csúnya volt, vagy épp nem volt ínyére való a leendő férjnek, a frigy meghiúsulhatott. Innen ered hát ez a fura, elavult szokás, hogy nem láthatja a vőlegény az ifjú arát a menyasszonyi ruhájában.
Külön, az esküvőre tervezett ruha egyébként évszázadokon át nem volt szokás Európában. A nők legjobb öltözetüket viselték erre az alkalomra: egy olyan darabot, amely különleges, elegáns, de más, jeles napon is fel lehet venni.
CSAK A 19. SZÁZADTÓL JÖTT DIVATBA A FEHÉR MENYASSZONYI RUHA
A kifejezetten a házasságkötésre tervezett, “egyszer használatos” esküvői ruha csak a 19. században jött divatba. Ekkor kezdődött a fehér menyasszonyi ruha térhódítása is: Viktória brit királynő a saját esküvője alkalmából viselt fehér színű ruhát és ezzel divatot teremtett, noha nem ő volt az első uralkodónő, aki fehérben mondta ki az igent az oltárnál.
1406-ban fehér szaténruhában kötött házasságot Angliai Philippa királynő. I. Anna, breton hercegnője is fehéret viselt, amikor 1499-ben hozzáment XII. Lajoshoz.
Csakúgy, mint I. Mária skót királynő, aki 1599-ben lépett frigyre II. Ferenc francia királlyal. Korábban csak az ókorban öltöttek magukra fehér színű ruhát a menyasszonyok, de akkoriban nem a tisztaságot szimbolizálta a szín, hanem a pompát, az ünnepélyességet fejezte ki. A középkorban kék színű, ünnepélyes ruhába bújtak az arák, mivel eredetileg a kék szín szimbolizálta az ártatlanságot és a hűséget, Szűz Máriához kapcsolódva.
Közkedveltnek számított az arany és a vörös színű esküvői ruha is: minél díszesebb, minél finomabb kelméből készült a darab, a menyasszony annál tehetősebb családból származott. Napjainkban kezd ismét divatba jönni a fekete színű menyasszonyi ruha, amely kifejezetten felkapott volt egy időben, főképp a skandináv országokban.
A fehér menyasszonyi ruha népszerűsége a nyolcvanas években ugrott meg ismét, és azóta is töretlen: ezt a színt Diana hercegnő tette még ismertebbé. A David és Elisabeth Emanuel által tervezett ikonikus darab a világ egyik leghíresebb ruhájává vált, amihez a legtöbb divattörténeti titok kapcsolódik.
