Petra Hůlová: Apatolvaj [Zlodějka mýho táty] – Szépirodalmi Könyvkiadó/ Metropolis Media Group – fordította Barna Otilia – 328 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-963-5510-71-9
Az európai kultúrkörben a család és annak egysége évszázadokon át a társadalom stabil alapját képezte. Ez a helyzet az elmúlt száz évben – a házasságok felbomlásának elfogadottá válásával – alapvetően megváltozott. Ez a változás pedig kérdéseket vet fel!
- Mostoha sorsnak is lehet örülni!
- A nő, aki meglőtte Andy Warholt…
- Elégetett és elégedett asszonyok a középkorból
- Amiről nem beszélünk egy betegség kapcsán
- Amikor az állam a saját polgárai ellen fordul
- A szeretet nem erősebb a pszichés betegségnél…
- Az igazán nagy dolgok is apróságokból épülnek fel
- Milyen titkokat rejteget a legyilkolt állatok gazdája?
Igazában nem sikerült – mi alapján sikerülhetett volna?! – az együttélésre jobb intézményt kitalálni, mint a család. Ugyanakkor világunk rohamos változásai közepette teljesen természetessé, elfogadottá és normálissá vált, hogy ez az egység viszonylag könnyen felbontható. A családtagok közötti viszonyok újrarendezhetők, megszüntethetők, átírhatók. Egészen a közelmúltig a gyerekek felügyeletét általában az anya kapta meg, az apa pedig – kitaszítva a kapcsolati hálóból – kéthetenkénti hétvégi láthatással rendelkezett. Ez helyzet azóta némileg normalizálódott, az apák is jogot kaptak a gyermeknevelésre.
A „szétszerelt” családok bizonyos elemeiből új családok (mozaikcsaládok) jöttek létre, ami azzal is jár, hogy a gyerekek periodikusan (általában heti váltásban) két családhoz is tartoznak.
Petra Hůlová regénye, az Apatolvaj
az így előálló viszonyrendszert vizsgálja sajátos, és mégis teljesen legitim nézőpontból… ráadásul napjaink valóságától kicsit elemelve. A „két családban élés” hétköznapjait a tízéves Miki szemszögéből ismerheti meg az olvasó. S nem nehéz elképzelni, az ilyen új, mozaikcsaládos élet – a szülők igyekezete ellenére is – tartogat buktatókat, és egy gyerekek számára megoldhatatlan „feladványokat”.
A család átalakulása a legritkább esetben békés,
a felnőttek/szülők – akiket a gyermek eddig szövetségesnek tekintett – szinte szükségszerűen ellenfelek, rossz esetben ellenségek lesznek. Az Apatolvajban egy ilyen helyzetben kellene megtalálnia a helyét a tízéves Mikinek.
„A plébános a hősiességről és az engedelmességről prédikál. Amikor az engedelmességről beszél, apa rám néz. Érzem az arcomon a tekintetét. Tudom, hogy nem szabad apa felé fordulnom, mert rám mosolyogna, én meg őrá, azt pedig nem akarom. A háború az háború. Nem én kezdtem. Apára pillantok, amikor a plébános a rossz lelkiismeretről beszél. Huaxis képes a gondolataival kommunikálni anélkül, hogy bármit mondana. Gondolataimmal adom apa tudtára, hogy soha nem bocsátok meg neki, és soha nem változom meg. A seregem miszlikbe aprítja a poklot, a mostohát meg bilincsbe verve elvezeti Knox földjére, ahonnan még senki nem tért vissza. Anya aztán sugárhajtású hőlégballonon repül majd a táborunkba, és ott is marad mindörökre. Soha senki nem fog már senkit elhagyni a családunkban. Aztán felcsendül az orgona, én meg csak egyre növekedem, mígnem én vagyok a legnagyobb az egész templomban, mígnem én vagyok maga a templom, és ahogy a plébános mondja, én vagyok az igazság és a méltányosság, elhozom a hitet…”
Petra Hůlová megrendítő pontossággal mutatja meg
egy kiskamasz kiforratlanságát, világképének ingatagságát. Tízéves kisfiú éppen csak tanulja a világ működését, s a saját tapasztalatokból születő értékítéletek még javarészt a szülők véleményétől és világlátásától függnek. Ráadásul a valóság és a fantázia világa is át- és felülírja egymást, a játékok és regények szereplői, az elképzelt szituációk ugyanolyan valóságosak lehetnek, mint a hús vér emberek.
Az Apatolvaj attól egészen rendkívüli, hogy
pontosan ábrázolja a tízéves Miki gondolatvilágát, a szerző, Petra Hůlová egyetlen pillanatra sem zökken ki a felvállalt írói szerepből – ahogy a regényt magyarra fordító Barna Otilia tüneményesen pontos és a hangulatot jól követő szöveget állított elő. Nem lehetett egyszerű feladat, hiszen
a gyermeki pátosz mellett komoly szerep jut a humornak is.
Ráadásul az olvasó – ahogyan a főszereplő-narrátor – az utolsó pillanatig sem tudhatja, hogy a történet hová vezet, mibe torkollik. (Mondjuk, a szerző közép-európaisága ad némi kapaszkodót…)
Petra Hůlová regényének éppen csak „fűszere”,
hogy nem a jelenben, hanem a közeli jövőben játszódik. Ez a „családi történések” és Miki fantáziavilága mellett eleinte alig-alig vehető észre, még akkor is – vagy éppen azért – mert az Apatolvaj legfontosabb elemét egy tízéves gyermek belső történései adják.
Az Apatolvaj annyira szórakoztató, amennyire megrendítő,
annyira humoros, amennyire elgondolkodtató, s mindezek eredőjeként annyira fontos könyv kellene, hogy legyen, amennyire a mai magyar terepen (ez borítékolható) marginális marad. Pedig nem „üzenete” van, hanem kérdései vannak! Olyan kérdések, melyekre nem szoktunk választ keresni. Kellene.
