+ Életmód

Az emberi jogok védelme elesett az oroszoknál

emberi jogok

A Memorial Emberi Jogi Központ feloszlatása súlyos csapás az orosz emberi jogok védelmére, nemzetközi mércével ez elképzelhetetlen tett.

Claudia Roth

A Memorial Emberi Jogi Központ feloszlatása súlyos csapás az orosz civil társadalomra – jelentette ki szerdán Claudia Roth, a német szövetségi kormány kulturális ügyekért és médiaügyekért felelős államminisztere.

A Zöldek politikusa közleményében kiemelte, hogy az Oroszországban szerdán bírósági döntéssel megszüntetett szervezet – amelyet a Nobel-békedíjas Andrej Szaharov köré csoportosuló polgárjogi aktivisták alapítottak az 1980-as években –

„hatalmas mértékben hozzájárult a múlt feldolgozásához, és az európai emlékezetkultúra számára is mércét állított fel”.

A szervezet a múlt feldolgozása mellett a polgári és az emberi jogok oroszországi megőrzéséért is rendíthetetlenül küzdött – tette hozzá Claudia Roth.

Hangsúlyozta: az orosz legfelsőbb bíróság keddi döntése a Memorial Nemzetközi Történelmi és Ismeretterjesztő Társaság – a Memorial Emberi Jogi Központ testvérszervezete – felszámolásáról és a szerdai moszkvai bírósági döntés a Memorial Emberi Jogi Központ feloszlatásáról beláthatatlan következményekkel járó

„súlyos csapást mér az orosz civil társadalomra”.

A politikus a történelmi múlt feldolgozásának jelentőségével kapcsolatban rámutatott, hogy „minden társadalomnak gazdagodást jelent a megbékélés a saját történelmével”, és „csak a múlt bűneinek ismeretében lehet megelőzni az újabb igazságtalanságokat a jövőben”.

A Memorial Nemzetközi Történelmi és Ismeretterjesztő Társaság megszüntetése miatt a német külügyminisztérium is tiltakozott. A tárca közleménye szerint az orosz legfelsőbb bíróság döntése

„ellentmond az alapvető polgári jogok védelmére vonatkozó nemzetközi kötelezettségeknek, amelyeket Oroszország is vállalt”.

A nemzetközi kötelezettségek megszegésével betiltott szervezet „nélkülözhetetlenül hozzájárul az emberi jogok súlyos megsértésének kutatásához, dokumentálásához és megelőzéséhez”, és tevékenysége a „közös európai önképünk kifejeződése is”.

Hozzátették: a döntés „nagy aggodalomra ad okot, nem utolsósorban azért, mert megfosztja hangjuktól az elnyomás áldozatait”.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top