Váratlan vizit a Müpa öltözőjében
Gyönyörű napokat töltöttünk 2005 nyarán Törökországban, illetve Antalyában. Az égen nem láttunk felhőket, 30-32 fok volt, és a tenger folyamatosan biztosította a felüdülés lehetőségét. Az „all-inclusive” ellátás mindent megoldott, semmiben nem szenvedtünk hiányt. Emellett még a kultúra is megfelelő nyomatékot kapott a pihenésben. Belekben laktunk, de eljártunk felfedezni minden környékbeli látnivalót.
Az egyik napon egy olyan túra résztvevői lehettünk, amely megmutatta Pergét, Sidét és Aspendost. Perge elkápráztatott bennünket az ókori épületek, fürdők szépségével, de a nagy meglepetés először a sidei Apollo templom romjainál, majd az Ókori Színház maradványainál ért bennünket. Csodálatos kövek, a kék ég és a romok így együtt nem hagyták pihenni fényképezőgépünket. Feltöltődve indultunk tovább Aspendos felé. A folyó partján a vízre telepített éttermi teraszon kiváló helyi specialitásokkal felkészülve várták az éhes vándorokat. A finom ebéd után indultunk tovább. A korábban számunkra ismeretlen színház láttán még a szó is belénk szorult.
Amikor Görögországban jártunk, ódákat zengtünk az epidaurosi amfiteátrumról, és akkor senki sem mondta, hogy a birodalom egy másik pontján találunk egy még nagyobb és még jobb állapotban lévő színházat, ami működik is. Örömünkben le-föl járkáltunk a lépcsőkön, ejtegettük a pénzérméket a színpad közepén, várva társunk integetését, hogy a felső sorban is hallható a csilingelés. Rengeteg fénykép készítése után indultunk vissza szállásunkra. A bejáratnál azért szemünkbe ötlött a színház programja. Holnaputánra nagy Beethoven koncertet ígért este 10 órától. Idegenvezetőnk máris szervezni kezdte a kisbuszt, ami elhoz Aspendosba, majd a koncert végén visszavisz a szállodába.
A látvány és a hangulat még csodálatosabb volt, amikor megérkeztünk a színházhoz, mint amit elképzeltünk. A kirándulás alatt tíz-húsz ember sétált a nézőtéren, most pedig tizenötezer kíváncsi zenekedvelő várta a szépen kivilágított felső árkádsor alatt a koncert kezdetét.
Majdnem telihold, 26 fok meleg, szélcsend és a zenekar hangolását is tökéletesen hallottuk, mindenhonnan. A műsorfüzetben láttuk, hogy a zenekar mellett közreműködik Fazil Say zongoraművész. Bármennyire szégyenteljes a dolog, nem ismertük a nevét. A műsor narrátora üdvözölt minden látogatót, de külön kiemelte a török pénzügyminisztert és családját, akik az első sorban ülve, integetve köszönték meg a bemutatást.
Elkezdődött a műsor, Beethoven zenéje nagyon szépen szólt, de nem ez a lényeg az este folyamán. A fő műsor ezután következett. A zenekar elköszönt, és a zongora maradt egyedül a színpadon. Egy fekete lebernyegben bejött Fazil Say, és elkezdte számunkra a csodát. A környezet, az idő hozzájárult ahhoz, hogy az élmény utolérhetetlen legyen, egy pisszenést nem lehetett hallani a zongorajáték alatt és csak a számok végén feldübörgő taps jelezte a nézők elégedettségét.
A vezető politikus jelenléte még szerencsésebbé tett bennünket, mert Fazil nem hagyta abba a szokásos négy-öt visszatapsolás után a játékot. Játszott tovább, bemutatva szoros barátságát a zongorával, amíg teljesen el nem fáradt. Játszott klasszikust, jazzt, török, román, francia és magyar népdalt, musicalt, és néhány saját szerzeményt. Ezek közül is ki kell emelnem azt, amit mástól még soha nem láttam. A felnyitott zongorafedél alatt bal kézzel gitározott a húrokon, jobbal pedig a billentyűket használva keltett ismeretlen hangzásokat. Az utolsó felállva tapsolás után úgy indultunk haza, hogy ilyen élményben még sohasem volt részünk. Ekkor már egy óra volt, éjfél után.
Hazatérve Magyarországra mindenkinek meséltük, hogy milyen csodálatos kaland az aspendosi kirándulás, kiemelve az éjszakai zenei élményt. Az egyik barátom zongorakoncerteket szervez. Jakobi Lászlónak hívják, aki maga is elismert gordonkaművész, de nevéhez fűződik a világ legnagyobb zongoristáinak idecsábítása a Zeneakadémiára vagy a Művészetek Palotájába. Évek óta együtt sportolunk a golfsport szenior kategóriában, és sokszor találkozunk a versenyeken.
Amikor megemlítettük Neki, hogy milyen Aspendosban a koncert Fazil Say-el, javasoltuk, hogy Őt kellene Magyarországra hívni koncertre. Laci azt válaszolta, ez majdnem lehetetlen, mert nem tudjuk megfizetni. Szomorúan hallgattuk, és beletörődtünk, hogy Fazil játéka számunkra megismételhetetlen marad.
Eltelt néhány év, majd Jakobi Laci széles mosollyal közölte, Fazil jön Budapestre. Megmondta a dátumot, és már csak ki kellett várni azt a néhány hónapot. Meglett a jegyünk, és újra átéltük a korábbi élményt. A meglepetés ezután következett. A koncert szünetében Laci szólt, hogy említette a művésznek, hogy az előadás után bemutat bennünket Neki, mivel mi voltunk, akik már hosszú ideje nyúzták ennek az estének a megrendezése érdekében. Először csak mosolyogtunk, nem akartuk elhinni, de a hatodik „standing ovation” után, amikor a művész rengeteg derékrongáló meghajlás után elhagyta a színpadot, megjelent Laci, hogy mehetünk. Feleségem és én, arcunkon a teljes hitetlenkedéssel, követtük Lacit a MÜPA kicsiny öltözőjébe. Barátságos bemutatkozás után köszönte, hogy hírét vittük az aspendosi estének, majd legnagyobb meglepetésünkre mentegetőzni kezdett, hogy a koncert vége felé a magas „C” környékén már nem szóltak olyan jól a hangok, de ez a melegnek is köszönhető. Természetesen egyetértően bólogattunk, mintha mi is észrevettük volna a dolgot, majd tovább nem fárasztva a kimerült, csurom vizes mestert, ismételten gratuláltunk és köszönve az estét, elbúcsúztunk.
Az, hogy láttuk szerény viselkedését és szorongathattuk azokat a kezeket, amelyek odavarázsolták ezt a zenét a színpadra, mindent megért.
